Neagu Djuvara és Lucian Boia fordításköteteiről




November 25-én, délután 4-től a Koffer könyvesbolt-kávézóban került sorra egy kettős könyvbemutató – Lucian Boia és Neagu Djuvara történészek újabb könyveinek magyar fordításairól beszélgetett Hunyadi Attila történész, Vallasek Júlia és Rostás Péter István fordítók.

 

Vallasek Júlia Lucian Boia A román kommunizmus különös története című művét fordította. A fordítást nem találta nehéznek, viszont fontos tudni, hogy ezek elsősorban történelmi esszék, amelyeknek megvan a maguk lendülete, a román nyelv ilyen kontextusú könnyedségét kellett megfelelően eltalálni. Rostás Péter István Neagu Djuvara kötetét, a Lehet-e igaz a történetírás?-t ültette át magyarra, elmondása szerint Djuvara is esszéibb stílust üt meg, de vannak kemény teoretikus fejezetei is a könyvnek, amellyel mondatonként kellett haladnia.

 
Mi a közös a két könyvben, miközben szerzőik között kb. harminc év korkülönbség van? Az, hogy mindkettő mítoszromboló. Djuvara kötetében pl. olyan elemzéseket is olvashatunk, amelyek a Miorița-t helyezik jóval tágabb kontextusba, megdönthetetlen gondolatokat dönt meg ennek kapcsán és egyéb mítoszokra is visszautal. Hasonlóképp Boia kötetében is a protokronizmus és a kommunizmusról szóló történelmi viccek magyarázatára is sor kerül.

 

 

 
Vallasek és Hunyadi szerint a kommunizmus paradoxona, hogy míg Románia összlakosságának helyzetén javított és előidézett egyfajta társadalmi mobilitást, addig a tömegek nem róják fel, hogy mások szenvedései árán kerültek ilyen helyzetbe. Arról van szó ugyanis, hogy ezen időszak alatt a lakosság tíz százaléka, azaz nagyjából kétmillió ember valamilyen formában szabadságvesztésre volt ítélve, ez pedig a statisztika adatai szerint elenyésző. Ugyanakkor az eredetileg nemes célokat kitűző kommunizmus többet rombolt, mint épített. Rostás hozzáteszi, hogy Djuvara könyve is azt domborítja ki, hogy nem sikerül bizonyos fejlődési szakaszokat lezárni, nem épülnek be megfelelően ezek a szakaszok a történelembe, ezért mindig egy „félbehagyott” időszakra kerül újból egy másik.

 
Egy másik érdekesség is elhangzott a beszélgetés során: 1924-ben a romániai kommunista pártban a román etnikumúak kisebbségben voltak, az akkori liberális kormány törvényen kívül is helyezte a pártot. Az internacionalista és reakciós mozgalom az ötvenes években vált nacionalistává, innen egyenes utat engedve a pártállami diktatúrának.

 
 

 
A két könyv ugyanúgy szól a mai generációknak, mint például magyarországi olvasónak, ugyanakkor egyszerre fordítói és olvasói probléma is, hogy a magyarországi és a romániai „szocialista szakzsargon” nem mindig fedi egymást (lásd: úttörő – pionír). A kommunista rezsim másik ellentmondása, hogy a személyi kultuszt később teljességében adoptáló Ceaușescu volt az első a keleti blokkban, aki nyitott a nyugati országok fele, de olyan erőteljes cenzúrát gyakorolt, hogy az emberben megrekedő öncenzúra rányomta a bélyegét mindenre. Ezért nem működött nálunk semmilyen szamizdat-jelenség, nem volt nagyon disszidencia és az ellenállást brutálisan visszafojtották – például a rendszerváltást követően nem kerültek elő a fiókokból rejtegetett irodalmi művek.

 
Végül a beszélgetés a közönség számára is nyitottá vált.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter