Négyesbúvár




A búvár felbukkanáskor tele akarja szívni magát levegővel, hisz ez az ösztön, de mert merülés előtt már vett egy mély levegőt, most fuldokolni kezd és féltérdre rogy. Leül, kiröhögi magát, naplózza az úszást és ellenőrzi a dozimétert. Sárgában jár és még mindig nem találta meg a türemkedést. Naplózza a szobát, leltározza az ajtókat, ablakokat, vajon merre menjen tovább. Forgatja a detektort, az egyik ablakhoz visszatér, belép a keretbe, alámerül.
 
A háborút megnyertük bő évtizede, ám a csatatér feltakarítása még mindig nem fejeződött be. Annak idején úgy tűnt, az ellenség a semmiből jelent meg, rövid ideig villámháborúzott hatalmas veszteségeket okozva, aztán hosszabb-rövidebb időre, órákra, napokra vagy hetekre eltűnt. Majd megjelent teljesen máshol, teljesen váratlanul, szintén mintha a semmiből. Az anomáliákra hangolt önkioldó taktikai atomfegyverekkel és természetesen rengeteg áldozat árán sikerült valamennyi teret és időt nyernie az emberiségnek. Nem volt senki biztonságban, sem a bunkerekben, sem a tengeralattjárókban, sem a repülőkön. Az ellenséges egységeknek sehová sem okozott gondot behatolni. Innen jött az ötlete néhány orosz matematikusnak, hogy az ellenség nem három, hanem legalább négydimenziós térben mozog, és a támadó katonáik mindössze térbeli vetületei a magasabb dimenzióbeli lényeknek. Jobb magyarázattal senki sem tudott előállni, úgyhogy erre az elképzelésre összpontosították a harcászatot, az ellenségre pedig ráragadt a név: a négyesek. Éjszakánként az ég alján mindig lehetett látni legalább egy fénylést, ha nem is a gombafelhőt. Sikerült kidolgozni az Abbott–Pelerman–Novikov-elméletet a tájékozódáshoz és röviddel utána a Schwarzschild–Polchinski-bránrombolókat. A katonaság nem vesződött a tudósok nevével. Bránpuska, brángránát, bránbomba. És a háború napok alatt átfordult elkeseredett defenzívából pusztító offenzívába. Egy hónapon belül türemkedések körüli elszigetelt gerillaharcokká zsugorodott az addig globális hadszíntér. Egy év telt el négyes-észlelés nélkül, amikor a hadügy kijelentette, hogy az emberiség megnyerte a háborút és kezdődhet az újjáépítés.
 
Azonban a városok romjainak eltakarítása közben váratlan dolgok történtek. Pont olyan romok között, mint a többi, munkások tűntek el nyomtalanul, buldózerek, olykor egész kamionkonvolyok szívódtak fel. Ritkán olyan is volt, hogy előkerültek valahol az épület vagy az utca más, meglepő részein, onnan kiabáltak. Például egy aránylag épen maradt toronyház pincéjébe indult csapat a tetőajtón sétált ki. Egy vasúti felüljáró maradványai alá behajtó teherautó a szomszédos irodaház emeletéről zuhant a mélybe. Egy liftaknába esett munkás pedig egy szemközti telefonfülkéből támolygott elő.
 
Ahol ilyen furcsaságok történtek, vagy jó előre jeleztek a detektorok, ott a környéket lezárták és kihívták a katonaságot, hogy találja meg és számolja fel a türemkedést. Türemkedésnek hívják azt a magasabb dimenziós eszközt, illetve annak térbeli vetületét, amely labirintust csinál a környékből, legalábbis emberi szemszögből. A négyesek menekülési útvonalnak használták a türemkedéseket, amikor már nem voltak forrásaik bárhol megjelenni és eltűnni. A türemkedés oly módon torzítja és hajtogatja meg a háromdimenziós teret, hogy szinte véletlenszerűen köt össze ajtókat, ablakokat, folyosók szűkületeit, hidak meghatározta boltíveket, kanálisokat és pincelejáratokat, falakban kialakított beugrókat, vakablakokat. Egyszóval a türemkedések környékén az ajtók nem biztos, hogy oda vezetnek, ahová gondolnánk. Mivel az ember, amikor sétál, tulajdonképpen csak előre-hátra, illetve oldalra mozog, de ha úszik, akkor fel-le is tud helyet változtatni, a türemkedés körüli négyes-térnek kialakult a szlengje. A megváltozott ajtó a pocsolya. A pocsolya szabad szemmel csak a legritkább esetben látszik, mert mások körülötte a fényviszonyok, de a négyesek ebből a szempontból óvatosak voltak. Egy műszerrel azonban bemérhető minden pocsolya a türemkedés kibocsátotta pulzáció révén. Kétirányút nem, csak egyirányú pocsolyát találtak, azaz nincs hátraarc. A belépést merülésnek hívják, az elmozdulást úszásnak, a másik ajtóból, ablakból, falnak támasztott létra alól, tehát a pocsolyából való kilépést pedig felbukkanásnak. A türemkedések mellékhatása, hogy a rádiójeleket teljesen összezavarja a sok pocsolya, a jel többször érkezik meg a különböző utakon nagyjából fehér zajként, az interferencia miatt még morse-jelekkel is képtelenség kommunikálni a búvárral. Emellett minden felbukkanás némi radioaktív sugárzást bocsát a környezetbe, ezért a búvárnak vagy sikerül rövid időn belül hatástalanítani a négyes eszközt, és megússza jódtablettákkal, vagy sokat kell úsznia és elhullik a haja. Néhányan megfulladtak. A pocsolyák furcsasága volt még az, hogy merüléskor némi taszító erőt fejtettek ki. Aki nem közeledett elég határozottan, azt a pocsolya finoman visszatessékelte.
 
viz4
 
Két éve az első, meglehetősen nagy energiájú türemkedés felszámolása most az ő feladata. Lehet, hogy ez a négyesek utolsó maradványa. Szerencsére nem kell mentenie. Most egy erdőszagú hálószobában, a szekrényből bukkan fel. A lépcsőházban kifújta a levegőt, gond nélkül teleszívja magát a mohos, frissnek ható hűvösséggel. A gejger berregése alábbhagy, a doziméter még mindig a megengedett határokon belül van. Naplózza az úszást, leltározza az ablakokat, ajtókat, élesíti a detektort. Két pocsolyát azonosít, az egyik a szoba ablaka, a másik egy fiók, amibe természetesen nem fér bele. Leül a székre, előveszi az egyik csokoládéját és lassan rágva befalatozza. A sztaniolt a fiókba dobja, hadd ússzon. Aztán fellép az ablakpárkányra és alámerül.
 
A négyesekkel nem rendes háború volt. Nem volt hadüzenet, tárgyalások, az emberek egyáltalán semmit sem értettek abból, amit a négyesek műveltek – amennyire az kikövetkeztethető volt, a négyesek sem sokat értettek az emberi nyelvekből. A katonai létesítményeket és az infrastruktúrát támadták először, innen lehetett tudni, hogy nem természeti katasztrófáról van szó. A támadóvetületek változatos alakúak és méretűek voltak – sokáig azt sem lehetett tudni, hogy egy vagy több vetület egy katona, nemhogy mekkora hadseregről van szó. A bránfegyverek előtt csak az atombombák tettek bennük komolyabb kárt.
 
Egy tetőfeljáró ajtójában bukkan fel, szabadesésben, úgy kapja el a létrát. Egyik foka kiszakad, rozsda szóródik a szemüvegére, kapkod, megmarkol még egy létrafokot. Alaposan odaüti magát. Ilyen pocsolyát még nem látott. Minden korábbi pocsolya, amihez szerencséje volt, irányt tartott. Ha oldalvást merült, oldalvást bukkant fel, illetve lefelé sosem merült, nehogy egy liftakna tetején bukkanjon fel, felfelé pedig nem tudott volna elég nagyot ugrani.
 
Ez az utca végi ipari épület maradványa kell hogy legyen, és mászik lefelé a létrán. Szokatlanul messzire úszott. Hatalmas csarnokban áll, galambok repkednek körülötte. Néhány elszakad a rajtól és az itt-ott beszakadt tető egy másik hasadéka felé repülnek. De nem érnek ki, hanem egy szervizárokból bukkannak elő és most már a többit követik és kijutnak az épületből. A szervizárok partján fák rügyeznek. Naplózza a csarnokot,  leltározza az ajtókat, ablakokat, falakon, tetőn a nagyobb hasadékokat. Forgatja a detektort, egy öltöző feliratú ajtóhoz vezeti. Minden korábbi pocsolya mérettartó volt, ez is eszébe jut. Eddig. Alámerül.
 
viz2
 
Lehet, hogy a négyesek nem is hadsereg volt, hanem egyetlen lény. Az Abbott–Pelerman–Novikov-elméletmegengedett egy olyan megoldást is, hogy egy egész hadsereg helyett mindössze egyetlen lény támad, és azért észlelhető egyszerre több helyen és többféle méretben, mert a mi téridőnket csak itt-ott metszi különböző mértékben. Eszerint az anyahajó, ami New Yorkot bombázta és a tengeralattjárókat elsüllyesztő egér méretű katonák egy és ugyanazon lény különböző méretű csápjai is lehettek. Szerencsére a bránfegyver mindent pusztított, ami négyes. Maradva az iménti elképzelésnél, ma sem világos, hogy a csatákban tömegeket mészároltunk vagy egyetlen lény ujjaiból vagdostunk le.
 
Egy kapualj mélyében, látja az egységét, ahogy készenlétben ülnek a bránvetőkkel, feléjük lép, int és az ajtóban váratlanul alámerül. Ruhák himbálóznak körülötte, márkás zakók szakadnak a nyakába és rengeteg por, törmelék. Egy mosodában bukkant fel, aránylag egyben maradt épületben, kifújja magát. Naplózza az úszást, alaposan körbenéz. A detektor szerint nincs pocsolya a közelben. Kinéz az ablakon, romok mindenfelé, nem ismeri ezeket az utcákat. Felmegy a tetőre. Homlokán megcsordul a verejték, a doziméter narancssárgában, élvezi a napsütést. Pirosnál jönnek az első tünetek, feketénél megfullad a búvár. A szellőzőrendszerben valahol pocsolya van. Errefelé nem járhatott négyes, különben a ráccsal nem bajlódna ennyit. Bekúszik és alámerül.
 
Hideg csempén bukkan elő, fehér olajfestékkel lekent vasak között. Egy kórházi ágy alatt. A geiger egy ideig hevesen kattog, elcsendesedik, előkúszik az ágy alól. A szoba részben beszakadt, az ágyban pedig volt valaki annak idején. Naplózza. Az ajtó el van torlaszolva, de a leszakadt gerenda egy pocsolyát határol, alámerül.
 
Felbukkanáskor egy zongorára tenyerel, múzeum lehet, kastély. Barokkos ablakokon árad be a fény, minden üveg a helyén, mintha nem is lett volna háború. Csak a por vastag a padlón. Virágos kert van odakinn, madaraktól hangos. Kiúszott hát a városból. Nem, ő délután merült alá, itt pedig esküdni mer rá, hogy reggel van. Vagy nagyon hosszan úszott vagy nagyon messzire. Ismerős sztaniol-galacsinra bukkan. Jó úton halad tehát, a türemkedésnek a közelben kell lennie.
 
viz3
 
A türemkedés egy magasabb dimenziós berendezés térbeli vetülete. Lehet kicsi, lehet nagy, időnként mozog vagy változtatja a méretét és az alakját. Lehet, hogy súlyos, lehet hogy súlytalanul lebeg, lehet, hogy tömegvonzást fejt ki. Van, hogy fénylik, van, hogy koromfekete. Mindig fel lehet ismerni, mert evilági dolgokra nem hasonlít. Meg lehet fogni, lehet toszogálni ide-oda, de zsákokból, ládákból, tárolókból mindig kiúszik és szép lassan visszatér oda, ahonnan elmozdították. A türemkedést a közelében felrobbantott taktikai atomtöltet vagy brántöltet simítja ki.
 
A zongora lehangolódott, egész meglepő a megszólaló dallam a lenyomott billentyűkhöz képest. Bemászik a zongorába, lefelé kell merülnie, az az egyetlen pocsolya.
 
Egy csőben csúszik lefelé, gyakoriak a kanyarok, nagyokat koppan. Aquapark lesz, fékez, a medencében biztosan nem lesz víz, eléggé sötét van. Lassult, még mindig csúszik, széttett kézzel-lábbal feszül neki a cső falának. Megáll, szép lassan ereszkedik tovább, a csúszda szájánál tényleg éjszaka van. Ragyognak a csillagok és a medencének nem látja az alját. A cső külsején mászik ki a partig. A geiger még mindig kattog, kaszárnya lehet a közelben, ahol atomot robbantottak. Egy büféskocsi szélvédőjébe merül.
 
Vizet tüdőz, volt erre kiképzés, ha fegyelmezi magát, van jó harminc másodperce. Ég a lámpája. Valami elsüllyesztett hajón vagy tengeralattjárón lehet, emberi maradványok úszkálnak körülötte, horpasza levegőért rángatózik. A detektor szerint öt méteren belül van a pocsolya, vagyis fényévekre. Ellöki magát és együtt úszik a hullákkal, bele a pocsolyába.
 
Egy hulla és némi víz társaságában bukkan fel, körülötte könyvek, kiütött könyvespolcok és könyvek hevernek. Odébb kúszik, ez határozottan új élmény volt, erősítés kellene. Didereg, nappal van, de hideg, még mindig köpi a vizet. Időt hagy magának, hogy összeszedje magát. Egy dolgozószobában van Igor társaságában – így nevezte el a tengerészt, aki átúszott vele a pocsolyán. Levette magáról a vizes ruhát, az asztalterítőt tekerte magára. Egy fali beugróba épített könyvespolc mögül bukkant fel Igorral. Példátlan. Ha a polcokat jobban rögzítik, talán szeletekben érkezik meg a padlóra. Összeszedte magát, fogja a felszerelését és hátha a következő helyen talál száraz ruhát, vagy ott lesz a türemkedés és kisimíthatja végre. Magán az asztalterítővel, a dolgozószoba ajtajába merül.
 
Gyóntatófülkéből bukkan elő. a főhajó az oltárig épen maradt. Fogyóban az ideje, a doziméter lassan pirosba hajlik. Ez a legkiterjedtebb labirintus, amiben valaha járt. A rekordja harminchat perc, de néhány órán belül mindig sikerült kisimítania a türemkedéseket. Talán a gyakorlatból is kijött. Naplózza az úszást, leltározza a pocsolyákat, berúg egy ajtót és felfelé indul a csigalépcsőn. A toronyfeljáróból merül tovább.
 
Kerített rendes ruhát két pocsolya között. A doziméter sötétpiros. Hányingere van.
 
Csikar a hasa, erőt vesz magán. Minden türemkedés szép a maga módján.