Nelson altengernagy és a szorongattatások




A Iulianus-naptár szerinti húsvétok előtt – másképp fogalmazva: a keleti egyházak nagyhetében –, illetve a halottak november eleji emléknapjához közeledve évről évre menetrendszerűen „megérkeznek” a kolozsvári Transilvania Filharmónia programjában a rekviemek. A gyászmise-kompozíciók koncertszerű bemutatása e dátumhoz kötéssel rendszeressé és egyúttal kipipálhatóvá is válik, Mozart, Verdi, Brahms Requiemjei tavasszal és ősszel még zöldebb örökzöldek lesznek – amúgy nagyon helyesen. Ehhez képest viszont feltűnő szűkmarkúsággal mérik a koncertprogramok tervezői a többi – vagyis nem gyászmisékre írt – liturgikus vétetésű, illetve felhasználású zenei remekművet, bár a készlet természetesen nagyon bőséges. Örvendetes esemény volt ezért nemrégiben a Haydn-féle Nelson-mise pódiumra állítása, Horváth Gábor vezényletével.

 

A bécsi klasszika szerzői – természetesen a császári udvar áradó (és olykor nagyon politikai) katolicitásának erőterében is – gazdag misetermést hoztak világra. Az már alapopció kérdése, hogy ha nem zenei érdeklődéssel, hanem a liturgiateológia és a szent szolgálatokban való actuosa participatio feltételrendszerét szem előtt tartva tekintünk szét a gazdag repertoárban, e misekompozíciók – kevés kivételtől eltekintve – ma már teljesen alkalmatlanok arra, amire létrejöttek. Hiszen megváltozott a társadalmi berendezkedés, a politikai-hatalmi adottságok, de változott az egyház önképe is: a triumfáló és önfényező „barokk” egyházzal szemben ma inkább a bensőséges, a liturgiában is a közvetlenséget és lelki értelmet kereső egyházi identitástudat a jellemzőbb. Ezért a bécsi klasszika mestereinek misekompozíciói (többségükben) ma már kétséges hitelű csimbummnak hatnak a templomban – viszont hitelesnek a koncerttermekben és hangfelvételeken. A Nelson-misének nevezett Haydn-mű is ebbe a csoportba tartozik.

 

Joseph Haydn 1761-ben Esterházy (I.) Miklós herceg udvari alkalmazottja lett, mint másodkarnagy, majd első karnagy. Haydn vezette a zenekar mellett az udvari operatársulatot, valamint ő vezényelte le a muzikális és vonós hangszereken jól játszó herceg napi kamarazenéléseit is. Csakhogy 1766-tól a pompakedvelő Miklós egyre gyakrabban tartózkodott Fertődön, így Haydn csakhamar szabályszerűen kiszorult a bécsi zenei életből. Miklós herceg 1790-ben meghalt. Utóda, Esterházy Antal a francia forradalom eszméi közül szemelgetve előnyben részesítette a gazdaságosságot – ezért rövid úton leépítette az udvari zenekart. Haydn ez időben két ízben is Angliába utazott. 1794 januárjában – három nappal azután, hogy második útjára indult – Antal meghalt. A hercegi címben őt követő Esterházy (II.) Miklós viszont gyorsan újraszervezte a zenekart, hazahívta Haydnt is. Ő azonban csak 1795-ben érkezett. II. Miklós az egyházi zeneirodalmat preferálta, így a következő években, 1796 és 1802 között Haydn nem kevesebb, mint hat igényes misekompozícióval rukkolt elő – ezeket tartják a hat utolsó „nagy miséjének”. Az 1798-ban, a Teremtés című oratórium bemutatásának évében elkészült harmadikat a zeneszerző így nevezte meg saját kezű műjegyzékében: Missa in angustiis – vagyis szorongattatás, félelem idején írott mise (utóbb a Hob. XXII: 11. katalógusszámot kapta). Az utalásosságában rejtélyes cím az Európa egészét fenyegető napóleoni háborúkra vonatkozik. Hogy ki és mikor kapcsolta hozzá e kedvelt misét az angol hadvezérhez, Nelson admirálishoz, az voltaképpen minden kétséget kizáróan máig sem tisztázódott. Tény, hogy amikor 1800-ban Lord Horatio Nelson, a földközi-tengeri brit flotta parancsnoka – akit nem sokkal korábban Ferdinánd király Bronte hercegévé emelt, a későbbi (1805) trafalgari győző és mártír – Lady Hamiltonnal együtt Bécsben meglátogatta Haydnt, híres vendége tiszteletére a mester újra előadatta az 1798-as abukiri (Egyiptom) győzelem idején komponált miséjét. Ettől kezdve nevezik a művet Nelson-misének. Hogy az abukiri diadal és a tíztételes mű kelte mennyire zárható rövidre, ezzel kapcsolatban több mint kétséges, hogy Nelson abukiri győzelmének híre Kismartonba röpke egy hónap alatt eljuthatott volna. Másfelől viszont arról sem feledkezhetünk meg, hogy Haydn hagyatékában megtalálták az abukiri csata térképvázlatát. De ez… közvetett bizonyíték – mondhatnók prókátorkodva.

 

Hiba volna azt gondolnunk, hogy amit Haydn ’98-ban megírt, az attól kezdve mintegy kőbe vésett, megváltoztathatatlan volt. Maga Haydn is újra- meg újrahangszerelte, természetesen a mindenkori adottságok függvényében. A kismartoni Bergkirchében még ma is meglévő orgona, amelyen a bemutató alkalmával Haydn maga játszotta az orgonaszólamot, a délnémet hagyományok szerint épült hangszer volt, s ennek megfelelően éles, erőteljes fúvósregiszterekkel rendelkezett. Vélhetőleg ezért nem kapott szerepet a fafúvóskar a Missa in angustiisben. Ma már többnyire a bővített, teljes fafúvóskarral kiegészített változatot játsszák. Így volt ez Kolozsváron is, pár héttel ezelőtt.