Nem csak Kézdi-könyv, nem csak kézikönyv. Fekete Vince Vargaváros című kötetének bemutatójáról




A 25. Marosvásárhelyi Könyvvásár szombati napján, a számos párhuzamosan zajló program közül az egyik Fekete Vince legújabb, Vargaváros címmel megjelent kötetének bemutatója volt. A szerzővel Szegő János, a Magvető kiadó vezetője beszélgetett.

 

Szegő János elsősorban egy érdekes jelenségre hívta fel a résztvevők figyelmét, mégpedig a frissen megjelent kötet – és a korábbi Fekete Vince-munkák – alliterációs játékára, amely nagyon jól jelzi, milyen szerzővel is van dolgunk. Szerinte ugyanis legújabb kötetében Fekete Vince igyekszik „nyelvet találni” a kötet belső mozgásának, koncentrikusságának és metaforikusságának, valamint a tér-idő mitológiájának megragadásához.

 

 

 

A szerző elárulta, a Vargaváros szinte párhuzamosan készült a Szárnyvonal című kötetével, ugyanakkor jóval hosszabb, tízéves munkát foglal magába. A kötet írását rendkívüli kutatómunka előzte meg, rendszeresen járt könyvtárakba, a Székely Újság több évtizedig megjelenő lapszámait is átnézte, miközben a vidék múltját próbálta megismerni, így ezek az anyagok hálózzák be, fogják össze és szövik át a teljes kötetet. Kiemelte továbbá azt is, hogy az eddigi Kézdi-könyvek mind helytörténeti jellegű munkák voltak, ezzel szemben a Vargaváros nem egy adott helyről, hanem egy annál sokkal nagyobb és kevésbé behatárolható területről szól, egyfajta sajátos helyi Bermudáról, amelyben komplex számmisztikai, koncentrikus viszonyok működnek.

 

 

 

Szerzői gyakorlatait tekintve Fekete Vince arra is kitért, hogy köteteire leginkább a „félkonceptualitás” jellemző. Ahogy oda kerül, hogy összeállítson egy fontosabb munkát, „minden megtalálja szükségszerű helyét”, olyan könnyedén, mintha a sorba állított versekre rádobna egy halászhálót, a motívumok összekapcsolódnak és egyfajta „absztrakt ábra” vagy akár térkép látszik körvonalazódni. Kiderült, Fekete Vincét különösen az udvarterek érdeklik (amelyekből Kézdivásárhelyen pontosan 73 található). Mindezek mellett Szegő János kiemelte, hogy Fekete Vince kortárs szerzőkkel is párbeszédet folytat, annak függvényében, hogy épp kitől milyen impulzus éri (különösen Szeifert Natália Az altató szerekről című munkáját emelte ki annak ritmikusságára hivatkozva), valamint nagyon érzékeny gyászverseket írt Térey János, Egyed Péter vagy Mózes Attila emlékére.

 

Lezárásképp Fekete Vince felolvasta a Székejfőd, a Bad disk és A méh románca című verseit. Ugyan eddig jellemző volt, hogy egy kötetmegjelenés után sokáig egyfajta „légüres tér” jellemezte az alkotói tevékenységét, de mivel párhuzamosan több projekten szeret dolgozni, már most legalább húsz írása jelenik meg különböző folyóiratokban, amelyek jól kimérten „csöpögnek tovább”. Tudjuk jól, hogy megy ez, tudjuk jól.