„Nem csak művelni kell az irodalmat, hanem reflektálni is arra, amit teszünk” – Markó Béla a Csíkszeredai Könyvvásáron




A Csíkszeredai Könyvvásáron május 10-én került bemutatásra Markó Béla A költészet rendeltetésszerű használatáról című könyve, amely a Bookart kiadónál jelent meg 2019-ben. A szerzővel Fekete Vince beszélgetett.

 
 

 
„Markó Béla nagyon ért a vershez” – állapítja meg Fekete Vince rögtön a beszélgetés elején. Kötetében a költészetet járja körül, többek között Balassi, Csokonai, Kazinczy, Arany, Dsida, Kosztolányi, Weöres, Kányádi, Lászlóffy Aladár, Sütő István munkásságáról tartalmaz anyagot.

 
Tehát akkor (a kötet alapján, természetesen) mi a vers? Ahogy arra a szerző rávilágított, a címben szereplő rendeltetésszerű szó elég csúnya abban az értelemben, hogy groteszk a költemény rendeltetését keresni. Ennek ellenére szándékosan szerepel a helyén, így egyfajta hapax legomenon, egy első olvasat, első megközelítés. A vers egy jól ismert jelenség, vagy akár egy szókapcsolat előzménytelen felmutatása, ami a költő számára a nyelv egy addig nem alkalmazott megközelítését (is) jelenti.

 
 

 
És hogy milyen a jó vers? Olyan mint a költő. Nincs jó és rossz vers, ahogy nincs jó költő és rossz költő sem, csak költő és nem költő. A „jó” vers az első olvasatot úgy tudja a befogadó számára felkínálni, hogy azt megérinti az a bizonyos más fajta megközelítés. Felfedezi magának újra azt, amiről úgy tudta, hogy előzőleg ismerte.

 
És hogy milyen a rendeltetésszerű használata a költészetnek? Nincsen neki. Minden a versbe való, mindenből lehet vers, ahogyan mindenből lehet kép és mindenből lehet zene is. Ez nem jelenti azt, hogy minden vers, minden kép, vagy minden zene. Ahogyan a szerző is rámutatott, ha kiiktatunk a költészetből bizonyos dolgokat, mint például a közélet vagy a politika, akkor azzal magát a költészetet számoljuk fel.
 

Markó Béla könyve saját elmondása alapján nem rendeltetésszerűen készült. Van benne időrend, Balassitól egészen napjainkig választott ki külőnbőző költőket. Egy évtizedek alatt megírt és utólag összeválogatott esszészerű elemzésekből összeálló könyvről beszélünk, egyfajta szubjektív líratörténetről. Emiatt természetesen vannak benne rögeszmék is, mint például hogy a szerző a költészetet szinte már élő szervezetként kezeli, egy olyan rendszerként, amelyben egy bizonyos költő munkáit nem igazán lehet megérteni az elődök nélkül (például Adyt Arany nélkül). Markó azzal foglalkozott, amiben valami megfejtendő titkot látott.

 
 

 
Ilyen megfejtendő titok rejlett számára a magyar lírát modernizáló Kazinczyben, az Egy katonaénekben az első magyar marketing-fogást alkalmazó Balassi Bálintban, illetve Ady Endrében is: mi történik egy olyan költővel, aki rendívül tehetséges, kiad két olyan könyvet, ami beilleszkedik az „árba”, aztán hirtelen kiadja a harmadikat, mely robbanásszerűen hoz egy új hangot? Mivel jár az, hogyan lehetséges, hogy valaki ekkorát váltson?

 
„Minden igazi költő ugyanazokat a kérdéseket teszi fel magának, az eredetisége a válaszban rejlik” – fogalmazza meg Markó Béla. Ezek a kérdések lehetnek az élet, a szerelem, a halál, a társviszony és hasonló témák kérdései. Ezek mindenkinél megjelennek, ezért olvassuk őket. Kányádi költészetét például az erdélyiség kérdése hatja át, beleértve a transzilvanizmust is. Erről van szó a könyvbemutató utolsó „napirendi pontjaként”: miért más az erdélyi irodalom mint a magyar? Az hogy Kányádi mitől volt erdélyi költő, ahogy Markó nevezi őt a könyvében, nem ragadható meg egyszerű colour localként. Az Erdélyt érő folyamatos történelmi és társadalmi kihívások miatt meghatározott az irodalmi jelleg és a nyelv ebben a térségben: feloldhatatlan az ellentmondás az egységes nyelv és a különböző kulturális hatások között. Ebben rejlik Tamási Áron nyelvi gazdagsága és ereje: egy olyan társadalmi-történelmi helyzetben, amikor a nyelv veszélyben van, nagyobb hangsúly kerül a nyelvi színességre (ez érvényes például a Rodostón alkotó Mikes Kelemenre is). Erdély állandó küzdelem az idegenséggel az egymástól annyira különböző Áprily Lajos, Bodor Ádám és Kovács András Ferenc munkásságában.