Nem csupán sejteni, de tudni a világot




“Pedig én tudtam a szót, az Igét!/ Tudtam, higgyétek el! – Igaz,/ már nem tudom, hogy honnan. Nem tudom,/ micsoda rejtett utakon jut tudomásunkra minden, amit tudunk./ És nem tudom, csak érzem – valahogy –/ a határt sejtés és tudás között…”
(Szilágyi Domokos)

 
 

Nem a teremtés a legnehezebb feladat. Ahhoz elegendő a kreativitás. Zseninek születni nem saját érdem. Ám érteni, érezni és tudni a meglévő világot, a titkot, az igazságot: emberfeletti teljesítmény, meghaladja az intelligencia határait, és több, mint mesterségbeli tudás vagy tehetség nyújtotta kézügyesség.
 

Hogy pontosan miben is rejlik ez a tudás, nehéz megmagyarázni, hisz mértékegységét még nem ismerjük. De Simon Sándor esetében meglétéről a Korunk Stúdiógalériában nyílt tárlata is tanúskodik. A kiállítási anyag tizenkét képet foglalt magába, melyből négy korábbi (2005-2006) munka, a többi nyolc pedig a Játék az üvegsejtekkel című, tavaly készült sorozatot képezi. A kiállított munkák mellett a látogató egy telerajzolt füzetbe is belelapozhatott, mely amolyan egy példányban készült művészkönyvnek is tekinthető.
 

Simon nem első alkalommal állít ki a galériában, hisz egyéni tárlata nyílt 1977-ben, illetve 1980-ban, grafikái pedig több alkalommal is megjelentek a Korunk hasábjain. Ezen korábbi munkái javarészt fekete-fehér grafikák, de koncepciójuk hasonló: sajátos válaszkeresések az egyetemes lét kérdéseire – mindegyik egyfajta világmagyarázat: „a technicizált világ átköltése grafikai nyelvezetbe” (Kántor Lajos). Vári Attila gazdag érzelmi skálájuk végett Gabriel García Márquez Száz év magányához hasonlította, hisz egy pókhálószerű, sok szinten újraalkotott világként érzékelte és értelmezte ezeket. Ditrói Ervin Hieronymus Boscht, Arcimboldót vagy Yves Tanguy-t hozza fel előképnek – ezzel, illetve a címadással (Álomgépek lebegő árnyai) is az álomvilághoz kapcsolva Simon munkáit. Ám, véleményem szerint ennél többről van szó. Simon nem (csupán) egy elrugaszkodott képi álomvilágot teremt fantáziadús formákkal teleaggatva. Mind a korábbi, fekete-fehér tusrajzain, mind a jelen kiállításon szereplő, vegyes technikával készült színes munkáin a valóságos emberi lét jelenik meg. Bár formai nyelvezetével egy absztrakt képi világot teremt, roppant részletgazdagsággal kiképzett felületein Simon konkrét élményanyagot épít be: különböző építészeti szerkezeteket, antropomorf és zoomorf elemeket, urbanisztikai struktúrákat vagy a technicizált, digitalizált hi-tech valóságunk mikroszkópikus részletelemeit. Elbűvölő képeinek színessége, részletgazdagsága, vad érzelmessége, és ugyanakkor végtelen melankóliája. Kompozícióiban minden egyformán fontos és egyformán lényegtelen: minden részlet kihatással van a kép egészére, ugyanakkor önmagában, kiragadva nem annyira jelentős, hisz egy transzponált variánsa a kép további felületein is visszaköszönhet.
 

Simon Sándor mérnöki precizitással, egy természettudós megfigyelőképességével és mikroszkópikus pontossággal rajzolja a legfestőibb részleteket is, melyeket egynemű, időtlen térbe helyez, a világűrbe küldve őket – mintegy ezzel biztosítva az ábrázolt igazságok örökérvényűségét.
 

A nagysármási születésű művész a marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákja volt, majd néhány évig Bukarestben élt. 1982-ben Párizsba költözött, azóta ott él és alkot. Tavaly egyike volt a Korunk Galéria „hazatérő” művészeinek, akiknek munkáit a Minerva Galériában láthattuk.
 

Alkotásaiból hamarosan katalógus is készül (árulta el a megnyitón Kántor Lajos), így mindannyian (újból) felfedezhetjük magunk számára a művészt.
 

 

Mangrove

Mangrove


 

A világ gyökere

A világ gyökere


 

Elefántok éjszakája

Elefántok éjszakája


 

Színes emlékeink I.

Színes emlékeink I.


 

Űrlény

Űrlény


 

Színes emlékeink II.

Színes emlékeink II.


 

Színes emlékeink III.

Színes emlékeink III.