„Nem gondolja az ember, hogy kritikus lesz…” – Kész Orsolya és Codău Annamária Hervay estjéről




Rendhagyónak számított a Hervay Klub ötödik irodalmi estje, ugyanis az eseményen résztvevők ezúttal a kritika műfajának hátterébe nyerhettek betekintést Kész Orsolya és Codău Annamária kritikusok és a szem online folyóirat szerkesztőinek baráti beszélgetése során. A február 25-i est moderátorai Kovács Péter Zoltán és Szabó Ivett voltak.

 

Az irodalmi kör nyitó kérdése, miszerint hogyan kezd el valaki kritikát írni, rögtön közelebb hozta a meghívottakat a közönséghez. Kiderült, hogy a műfaj megkedvelése akár az ötödik osztályig is visszanyúlhat, Codău Annamária pedig nevetve ismerte el, hogy „nem gondolja az ember, hogy kritikus lesz”, hisz sosem látta ezt egy tizenéves álomnak. Mindkét meghívott egyetemi éveiben kezdett komolyabban foglalkozni a kritikaírással, először (fel)kérésre írtak. Annak ellenére, hogy próza vagy vers írásával nem foglalkoztak, az irodalom szeretete miatt mégis egyértelmű döntés lett a Bölcsészettudományi Kar. Amikor pedig a kritikaírás ezzel a választással került párhuzamba, mindkét meghívott az olvasottakon való gondolkodás és annak megírásának kihívását és élvezetét emelte ki.

 

 

 

Az est folyamán olyan kérdésekre került sor, melyek révén ténylegesen meg lehetett ismerni a kritikai szövegek születésének folyamatát: kezdve a szöveg elolvasásától a kritika megírásán át a leközlésig, mindezek intézményi keretét, a különböző folyóiratokban való publikálási lehetőségeket, azok felelősségét. Természetesen a meghívottak néhány bennfentes, velük megtörtént pályakezdői emlékeiket is megosztottak. Mindkettejük számára fontosak voltak a pozitív visszajelzések, ugyanakkor egy „meghatározottabbnak tekintett intézmény” felkérésére való kritikaírás nyitotta ki igazán az irodalmi kapukat. Ezen a ponton adottá vált a kérdés: mennyire, mikor válik meghatározóvá az identitásban is az, ha valaki kritikus? Itt rövid anekdotaként osztotta meg Codău Annamária, hogy az est alkalmára írt pár szavas bemutatkozó szövegnél is gondot okozott, hogy ő és Kész Orsolya beleírják-e azt a szót, hogy „kritikus”.

 

 

 

A kritikai műfajra vonatkozó kérdéseket illetően a meghívottak nem csak konkrét olvasói tapasztalataikat osztották meg, hanem saját írói technikáikat is: hogyan, miként állnak hozzá az adott szöveghez, milyen szempontokra figyelnek oda az olvasás és a kritikaírás közben. Kész Orsolya azt hangsúlyozta ki, hogy a „szövegből kell kiindulni”, még akkor is, ha a szerző neve már eleve fémjelez valamit. Codău Annamária pedig elárulta, hogy azt szokta figyelni, „működik-e az, amit az adott szerző felépített” (így általában rosszul esik neki, ha nem).

 

 

 

Az est vége fele közeledve sor került a kritikus, a kritika és az (irodalmi) közélet hármasságának kérdésére. Mindkét meghívott egyetértett abban, hogy nincs általános érvényű megegyezés e téren, fontos, hogy maga a kritikus mit gondol a kritika szerepéről, és az is előfordul, hogy az adott mű kívánja kontextust, Kész Orsolya szerint pedig jelenleg „az irodalom úgynevezett külügyei nagyon is hatással vannak az irodalom belügyeire.”

 

 

 

Zárásként, ahogy az szokássá vált, kérdéseket lehetett feltenni. Nagy volt a közönség érdeklődése, izgalmas témák merültek fel, például az, mennyire érzékelik munkának a kritikaírást (olykor nagyon is), és mikor mertek először negatív kritikát írni. Megtudtuk, hogy bár nem utasították vissza egy kritika megírását sem, de közel jártak hozzá, és melyek voltak a legemlékezetesebb visszajelzések a szerzők vagy olvasók felől. Az estet időnként néhány kritika-részlet felolvasása szakította meg, a tartalmas beszélgetés pedig oldott, közönséget is bevonó hangulatban zárult.