Neve is van




 

Tavaly nyáron a szilágybagosi Látó-táborban találkoztam Tähti Pullinennel, Kondor Vilmos regényeinek finn fordítójával, aki megemlítette, hogy a Bűnös Budapest-ciklus fordítása közben épp annak az átadása volt a legnehezebb, ami ezeknek a noir-regényeknek az erősségük: a harmincas-ötvenes évek Budapestjének historizáló, szociografikus igényű aprólékos bemutatása, a korabeli Budapest utcanevei fordíthatóságának kérdése. Azok az elemek, amelyektől az olvasó otthon érzi magát a Kondor-regényekben.

 

Minderre csak azért emlékszem, mert lelkes Kondor-olvasóként – s egykori finn szakosként – kíváncsi lennék, a Budapest Noirral 2008-ban berobbanó, majd utána gyakorlatilag évente újabb és újabb kötettel jelentkező Kondor Vilmos Budapestje, például a Horthy-korszak Magyarországa vagy az ’56-os forradalom eseményei, amelyek összefonódnak a regények bűntényeivel, mit mondhatnak a nem magyar olvasóknak, mennyire működnek önmagukban, jegyzetapparátus nélkül?

 

A magyar nyelvű hard ­boiled krimi megteremtőjének is nevezett Kondor Vilmos regényeit (amelyekről Miklós Ágnes Kata írt alapos esszét a Helikon 2013/7-es számában „Ez Budapest, nem Chicago” címmel) s elsősorban a Gordon Zsigmond bűnügyi zsurnalisztát a középpontba állító Bűnös Budapest-ciklust nem annyira a történetekért, a rejtélyekért, azaz nemcsak magáért a műfajért szerettem meg, hanem a nagyon alaposan feltárt háttérért és hangulatért, a szemünk előtt lélegző-pulzáló városért. Az egyes regényekben megidézett, aprólékosan rekonstruált Budapest és kontextusa legalább olyan erős főszereplőjévé vált Kondor regényeinek, mint a keményöklű, film noiros Gordon Zsigmond-karakter. (Vagy említhetjük újabb regényei, A bűntől keletre és a Kemény Zsófival közösen írt Értetek teszem főhősét, a Gordonra erősen hajazó Ferenczy Tibor nyomozót is, nem véletlen, hogy a napjainkba átemelt zsánerfigura Budapestje már nem annyira izgalmas, személye leválik a városról, idegenként hat a digitális világ körülményei közepette.)

 

Kondor keményöklű detektívtörténeteinek tehát van tétjük, ezért sem lehet feledni, vagy teszem azt, keverni egyéb detektívtörténetekkel: Budapest aprólékos leírása emberközelivé teszi a történelmi eseményeket is, hangulata nyomot hagy az olvasóban. Legújabb Gordon-­regényének, A budapesti gengszternek az olvasása közben is úgy éreztem, mintha pl. a kolozsvári Ellenzék 1931-es február 22-i számát olvasnám (amelyben Al Capone magyar származásáról is írnak). Nagyot ugrott Kondor Vilmos, ezúttal nem időben, hanem térben: A budapesti gengszterben elhagyja a várost, s a hard boiled műfaj őshazájába, Philadelphiába kalauzol, hogy megírja a Gordon Vilmos-történetek prequeljét, a 2016-ban megjelent Szélhámos Budapest előtörténetét. Kissé féltem, mi lesz Gordonnal Budapest nélkül, Al Capone és Max Boo Boo Hoff bandájába beépülve, mit tud kideríteni egy olyan gengszter történetéről, amiről mindent is megírtak. Gordon Vilmos amerikai éveiről nem sokat tudtunk meg a korábbi regényekből, de a múltját övező homály/titok jót is tett a figurának. Erről a titokról lebbenti most fel a fátylat Kondor Vilmos, s mivel a gengsztersztori – a krimihez hasonlóan – konzervatív műfaj, mely képtelen lemondani az ok-okozati összefüggésekről, kerekít hát egy jó kis Al Capone nyomába eredő történetet, keretként az 1929-es év Amerikájának szesztilalma, gengszterek közti leszámolások, Al Capone 1929-es letartóztatása, kereszttűzben természetesen a mindenki által elárult, elhagyott fiatal Gordon Zsigmond. S bár a historizáló színek itt is megjelennek, s az utószóval, a Függelékkel, a történelmi háttér felfestésével, a forrásmunkák megemlítésével segíti Kondor eligazodni az Al Capone-történetben járatlanabb olvasót, a húszas évek Amerikájának gengsztertörténete, a felvonultatott zsánerelemek kifogástalan működtetése ellenére – a korábbi Gordon-könyvek ismeretében legalábbis – óhatatlanul veszít erősségéből. S ha korábban azt állítottuk, Kondor regényeinek tétje van, itt igencsak elgondolkodom, mi is lehetett a tét. Az amerikai évek megírását akár a műfaj előtti tisztelgésnek is tekinthetjük, erre utalhat az ajánlás is („Ezt most nem ajánlhatom másnak, csakis David Goodisnak”). De az Al Capone-történetből kiemelt magyar szál (Al Capone és Joseph Saltis/Polák Joe is magyar származású) mentén is el lehetne akár indulni, bár az Amerikába emigrált magyarok története már a műfaji ismérvek miatt sem kerekedhet felül. Izgalmas színfolt, egy olyan többlet, amelyet például a korabeli magyar újságok lapozgatása révén lehet előbányászni szorgalmas munkával (olvasnivaló pedig bőven akad, a korabeli magyar sajtót igencsak foglalkoztatta az állítólag Kapovics Kornél néven Aradon született Al Capone története, több ezres találatot dob ki pl. az Arcanum). Mindennek ellenére hiába lakmározunk a Kilencedik utcánál Phil hot dogos standjánál, ugrunk fel a villamosra a Broad utca sarkán, vagy hallgatjuk ki a magyarul beszélő Polák Joe-ék összeesküvését: Gordon Zsigmond történetét a korabeli Budapest, a hazai környezet tette izgalmassá. Hogy a finn nyelvű olvasóknak van-e város és város közti különbség, azt nem tudom, számomra azonban, ha Gordon Zsigmondra gondolok, mindig ez a dal jut eszembe: „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk,/ maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk,/ Itt van a város, vagyunk lakói/Maradunk itt, neve is van: Budapest”.

 

 

Kondor Vilmos: A budapesti gengszter. Libri, Budapest, 2019.