Novellák




Dmitry Kawarga munkája.

 

Néhány mondat rovarokról és mezőkről

 

Gyaníthatóan nagy az esélye annak, hogy a rovarok népes világától függetlenül (valamiféle csoda folytán) szükségszerűen létezzen az a tudás, amely ismeri, hogy az idő kezdetétől az idő végezetéig, melyik pillanatban mely helyre milyen talp fog taposni ezen a földön – legyen az dinoszaurusz, medvebocs, neandervölgyi, lánctalp, lópata, gumikerék, negyvenkettes túrabakancs. A kincs maga tehát egy pillanatnyi, másodpercenként változó rovar-haláltérkép, amely nyomasztó élességgel nehezedik valamilyen ismeretlen, mindeddig homályban létező hordozóra. Vagy másképpen fogalmazva, az ok-okozati összefüggések milliárdjait átlátva milyen lenne, ha soha éppen ott, soha éppen akkor egyetlen rovar, egyetlen ízeltlábú sem kellene összeroppanjon, amerre járunk? És mégis mennyire fölösleges és haszontalan ez a valahol fénylő tudás, ha tulajdonképpen épp most is rovarok, apró lények tucatjait taposom halálra, amint a furcsa formájú felhőket bámulva végiglép­kedek ezeken a virágba borult, meghatározatlan alakú mezőkön?

 

 

 

Kísérlet halandóknak

 

 

Laboratóriumi körülmények között állítsunk fel egy nagyon érzékeny mérleget, az elérhető legérzékenyebbet, amely szinte molekuláris szintű súlykülönbségeket is képes érzékelni.

 

Kapcsoljuk össze a mérleg érzékelőjét egy jelzőrendszerrel, hogy grafikusan ábrázolhassuk a mérlegre nehezedő test súlyának változásait. Vegyünk egy tetszőleges élő rovart, például egy hangyát. Mérgezzük meg. Helyezzük érzékeny mérlegünkre, és várjunk, amíg elpusztul.

 

Figyeljük a milliméterpapíron futó tű tusrajzait. Ismételjük meg a kísérletet végtelenszer, hasonló súlyú, hasonló mennyiségű méreggel hasonló módon elpusztított hangyákkal.

 

Megfigyelhetjük, hogy a lábak, a rágók, a fej antennái sokáig kapálóznak, rángatóznak még, mielőtt beállna a teljes csend, a halál visszafordíthatatlan állapota. Minket az utolsó néhány másodperc érdekel: a mérleg rezeg még egy darabig az apró test vergődése következtében, de ez csupán mérési zaj, amelyen túl kell néznünk a további események értelmezésének tekintetében. Ha feltételezéseink jók, a grafikonok végső, kifutási görbéi mind hasonló mintázatot fognak mutatni, mielőtt a mérleg nyelve végképp stabilizálódna egy bizonyos súlynál: a zaj mögötti értelmezhető tartományban mozgó átlagsúly picit nő, majd hirtelen esni kezd, és ez a pillanat az, amikor egy pontba csomósodnak és a tor fölött mozdulatlanná merevednek a lábak. Közvetlenül a halál beállta előtti és utáni súlyváltozások természetesen lehetnek a véletlen művei is. Végezzük el a kísérletet újra meg újra különböző, nagyobb testű állatokkal is. Élvezzük a felfedezés örömét, tekintet nélkül az eredményekre. Talán enyhít valamennyit a kozmikus szorongáson.