Nyers képek mitológiája




Fazakas János László (Jana) csíkszeredai képzőművésznek október végén nyílt egyéni kiállítása Hargita Megye Tanácsa Megyeháza Galérájában.

 

Kereszt, keresztes, keresztmetszet – Fazakas János László, Jana, az utóbbi tíz év terméséből válogató kiállítása, formai, műfaji és tartalmi sokrétűsége ellenére egyazon perspektívából válik igazán beszédessé. Egy sajátos, öntörvényű gondolkodásmód válik vizuálisan megközelíthetővé.

 

Expresszív, időnként groteszkbe csapó önarcképei, vanitas-kompozíciókat idéző koponyás csendéletei, égi dimenziókat sejttető, nem kevés művészettörténeti előzménnyel bíró, néha anatomikus hatású tájképei, térbe törő vagy éppen bomlásnak indult, gesztusokat sem mellőző festőisége, szilikonos, nyers, durva felületeket képező szentség-objektjei, reflexív játékossága, op-artos megoldásai, grafikáinak monumentalitása, jól dokumentált, ugyanakkor nagyon szabadon szerkesztett, különböző ősi kultúrákat társító motívumai, szimbolikája – együtt rajzolják ki Jana világát, adnak jelentéseket – egy identitás körvonalait teszik kitapinthatóvá. Nyers, direkt képek. Felületeinek kidolgozottsága, az éles ellenpontozások, a rajzolás öröme, figuráinak talányossága közelítésre késztet.

 

Hogy honnan indítunk, szinte mellékes, a képek kronológiája helyett egy másfajta logika szervezi egymás mellé az alkotásokat. A linearitást valamiféle körkörösség váltja fel. És a folyamatos önreflexió. Egy biztos pont körül, köré rendeződik minden. Képről képre, színről színre mind jobban értelmezhetővé válnak szimbólumai, kompozíciós megoldásai, időnkénti sematizmusa, anatomikus érdeklődése, a festői atomizálódása. Jana térben és időben is mélységeket nyit, a múlt felől, kora keresztény előzmények felől közelít, szkíta hadvezérként idézi meg a kereszténységet, Krisztust, aki szent állatként, mint párduc válik jelenvalóvá. Az íjfeszítő népek hagyatékából táplálkozik, Hunor és Magor fia, katedrálist építő, aki az európai kultúrán edződött – úgy jelöli ki identitását, hogy az előzményekből egy nagyon sajátos, minden részletében alaposan átgondolt magánmitológiát teremt, melynek megértése alapos ráhangolódást igényel. Egy ilyen történelmi, mitológiai horizontban válik megközelíthetővé a jelen.

 

Önarcképei is ebben az összefüggésben válnak beszédessé. Úgy állnak össze, majd mosódnak el, oldódnak fel a környezet festőiséségben, hogy egyszerre ismerjük fel az arc vonásait, groteszk fintorait, festői grafikáját, és merülünk el a tájban. A kint és a bent átjárhatóvá válik a képek terében. A körvonalak időnként elmosódnak, a felületek összesimulnak, együtt rétegződnek vagy egymásba csapnak, egymásnak feszülnek. Szokatlan keretezései, a különböző szemszögek természetesből való kibillentése kísérlet, játék. A keretek mozgatása a megismerés módja. Az ember a tájban, a térben, a korban válik ételmezhetővé és fordítva.

 
 

Reneszánsz

 

 

Az ijfeszítő népek hagyatéka 1.

 

 

Szauna

 

 

Europé elrablása

 

 

2013

 

 

Délibáb

 

 

Kinyilatkoztatás

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter