Ókontri – újkontri – beszélgetés Oravecz Imre új kötetéről, műhelytitkairól




A 24. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Irodalmi Kávéházában Szegő János beszélgetett Oravecz Imrével, fő témájuk pedig a szerző legutóbb megjelent, A rög gyermekei trilógia utolsó kötete az Ókontri volt, illetve a szerző műhelytitkai.

 

Mint Szegő kiemelte, a trilógia egy több mint tíz éves munka eredménye, mely kezdetben ugyan nem három kötetesre volt tervezve, és a második rész megírása után folytatni sem akarta. Ebből adódik, hogy a regényfolyam összefoglaló címe, A rög gyermekei csak a harmadik kötetnél fogalmazódott meg, és talán mára már kissé elhasznált metafora lett, magába foglalja, jelzi, hogy földműves, egyszerű emberekről szól.

 
 

 
Oravecz a trilógiát úgy képzeli, mint egy ház, melynek kezdetben csak a földszintjét akarta megépíteni, de előbb egy alapot hozott létre, majd ráépített egy emeletet is, és reméli nem fog össze dőlni.Külön kiemelte, hogy a regény szemlélője, egyszerre magyar is, és amerikai is, tehát egyfajta dupla szemüvegen keresztül figyeli, hogy mi történik a világban.

 

Szegő ezután a szerző műhelytitkai felé terelte a szót, hiszen a regényírás, főleg ami több mint tíz évet felölel, teljesen más munkafolyamatot igényel, mint a versírás. Ezt megerősítette Oravecz is, megemlítve, hogy a regényírás olyan munka, amit minden nap kell csinálni, hogy ne essen ki az ember belőle. Ugyanakkor állítása szerint ez a folyamat egyfajta gályarabság, nemszeretem munka, de csinálni kell, és Márait idézve kiemelte, hogy minden nap kell legalább egy mondatot írni. De mint mondta, ő csak „egy amatőr regényíró” és egy „komoly” valószínűleg csak megmosolyogná szenvedéseit.

 

Továbbá kiemelte, hogy a regény írásához igényelt energia csak a munka egyik része, hiszen a trilógiát komoly kutatómunka előzte meg, amivel rengeteg időt eltöltött Magyarországon és Amerikában is, kijárt helyszínekre, folyton gyűjtött, de sajnos csak időközben derült ki, hogy mire is van szüksége. Esetében külön nehézségnek számított, hogy ilyen távol voltak egymástól a helyszínek, és ha valamit le kellett ellenőrizni, nem tudott csak úgy kiutazni egy másik kontinensre. Többször is akadt olyan helyzet, ahol nem tudott valamit felkutatni, ilyenkor csal egy kicsit az író, mint mondta, és kihagy dolgokat. Másik nehézség, hogy Magyarországon folyton megsemmisülnek az iratok, így például nem jutott hozzá negyvenes évekbeli falusi jegyzőkönyvekhez, mert azok mind elvesztek.

 
 

 

Mint elmondta, a trilógia cselekménye hiába játszódik olyan időben és helyen, amikor ő nem élt, azért talált kapcsolódási pontokat, hiszen a 19. századi amerikai vidéki élet sokban hasonlított az ő gyermekkorának vidékéhez, így nagyrészt saját tapasztalatait írta bele a 19. századi részekbe. Másrészt azonban nehézség volt, hogy nem élt a 30-as évek Amerikájában. Megemlítette ezután a saját érintettség fontosságát, hiszen ha nagyszülei révén nem lett volna semmi köze ahhoz a világhoz, valószínűleg sosem fogott volna bele, mert szerinte nem lehet olyanról írni, amiről nincs tapasztalata.

 

Végül az emigrált magyarok nehéz sorsáról beszélt, akik a jobb élet reményében mentek ki dolgozni, többnyire ideiglenesen, ebből aztán több probléma is adódott, hiszen sokan a nyelvet sem akarták megtanulni emiatt. Viszont akiknek már gyerekeik születtek, még több problémával kellett szembesülniük, hiszen sok gyerek teljesen beilleszkedett az amerikai társadalomba, ezért a magyar nyelvet sem tartották fontosnak, helyzetüket nyelvi senkiföldjének nevezte Oravecz, ami sokaknak egy életre szóló trauma lett.

 

A beszélgetést a szerző legutóbb megjelenő regényéből való felolvasással, majd dedikálással zárta.

 

 

 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter