Oláh András versei




Bába István: A bálvány maradványai

 

adásszünet

 

 

szünetelnek az emlékek eltűnnek a repedések

s már nem rajzolódnak ki a határok körvonalai

mint a régi oltott mésszel festett a falakon

ám te veszteségként élsz meg minden változást

pedig csak oldódik a sötétség burka

mára átrajzolódott minden abban a házban

kivilágosodtak a falak a konyha kövei

megnőttek a terek felbátorodtak a színek

visszatértek a rozsdafarkúak is és velük a régi

dallamok… új sanszot kapott az élet… rutinosan

nyílnak a sörösdobozok az öreg diófa árnyékában

s csupán egyetlen ajtó jelent hidat a kifakult

múltba de azt nem nyitod ki soha többé újra

 

 

ami maradt

 

 

lakhatatlanná váltál mióta nincs bejárásom

az emlékeidbe… mindent elmos az eső

az ablaktörlő monoton metronómja méri

a szűkmarkú időt… átrendezett életünk

már nem képes befogadni a megfáradt

tegnapot… s ami maradt csupa árverezhető

kacat… suhanó autók alatt sistereg

a nedves aszfalt… nincs más lehetőség

mint szabadulni elszakadni veszni hagyni

és nem cipelni tovább a tévedéseket

mégsem tudunk tovább lépni mert itt rekedtél

a könyörtelen távolságtartás árnyékában

fölriadok rád koromsötétben és tiltott

helyeken és elindulok remegve visszafelé

hogy egyszer majd újra elfelejthesselek