Óperencia




Benedek Elek (1859-1929)

 

Azt szokták mondani, hogy a mese gyerekes dolog, hogy a mese gyerekeknek való. Gyakran hallani ezt a fontoskodó felnőttektől. Nem is akarok én ezzel vitatkozni, csupán annyit tennék hozzá, hogy éppen ezért kell nagyon komolyan venni. Ha sikerül, akár egy pillanatra, megfeledkezni a felnőttes fellengzősködésről, akkor van esély felismerni, hogy a mese az életünk legvalóságosabb eleme. Ha igaz, hogy a hétköznapjaink, életünk apró eseményei is tele vannak csodákkal, egyáltalán: csoda, hogy élünk, nos, ha mindezt elfogadjuk igaznak, és javaslom, hogy fogadjuk el, akkor hogyan is zárhatnánk ki, vagy milyen faragatlan, érzéketlen megfontolásból becsülnénk alá a képzelet színes, hihetetlenül gazdag, végtelenül izgalmas tartományait?

 

Valamikor, az emberiség kialakulásának ősidejében, merem mondani: gyermekkorában, mítoszok születtek, gigantikus mesék hatalmas hősökkel, az eredet különleges körülményeinek leírásával, óriási csatákkal, csodás történetekkel. Ezek a mesék az emberi kultúra alapjait, forrásait jelentették és jelentik a mai napig. Elég, ha a görög mitológiára vagy a Niebelung énekre vagy a Kalevalára gondolunk. No meg a magyar kultúrkincsre vetve egy pillantást, ott látjuk a Csodaszarvas gyönyörű legendáját. Mindez nem lenne valóság? Hiszen, ha tudjuk, ha nem, mindez meghatározza a szemléletünket, viszonyulásunkat a világhoz, kötődéseink minőségét a másik emberhez.

 

Amikor egy kisgyerek mesét hallgat, mi több: mesét mond, annál megkapóbb és egyben lényegesebb jelenetet nehezen tudok elképzelni. Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című alkotását már sokféleképpen minősítgették odáig vergődve a következtetéssel, hogy az nem is gyerekeknek íródott, az nem is mese. Honnan vesszük, hogy egy gyerek nem pontosabban, nem érvényesebben érti a francia szerző szövegét, mint az elemezgető felnőttek? Hiszen a megfejtés ott van, benne van a mesében, miszerint: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan.” Bizony, nem árt néha a szívünket is megvizsgálni!

 

Mesét kitalálni, mesét írni talán a legnehezebb írói feladat. Benedek Elek is a nép mesemondó fiának tartotta magát. És olvashatjuk, itt pedig a legértőbb előadásban hallhatjuk Elek apó csodás történeteit. A sok nyavalyánk között hajlamosak vagyunk szinte teljesen elfelejteni azt az időszakot, amikor tágra nyílt szemekkel figyeltük az édesanyánk, édesapánk, nagyanyánk, nagyapánk által elmondott meséket. Mintha természetes lenne magunk mögött hagyni a gyermekkor teljességének varázslatos rengetegét. Amikor angyalok, tündérek szálltak fölöttünk, amikor a legkisebb fiú lélegzetelállító kalandok után mégis, csak azért is győzedelmeskedik, amikor a király igazságos és Mátyásnak hívják, és jól kibabrál a gőgös, lusta földesurakkal, amikor a juhászfiúnak csillagszeme van, és eligazodik az égi ösvényeken.

 

Kedves gyerekek! Minden felnőtt nevében köszönöm nektek, hogy felidézitek a valamikorinak tartott, ám mégis jelenvaló, a töredezettségben is meglévő teljesség igézetét. Hogy a csoda igenis a legelevenebb valóság. Hogy segíttek felismerni; a világ mégis nagyobb szabású, csodálatosabb, igazságosabb dolog, mint amilyennek látszik. Ne higgyetek hát senkinek, semmilyen ostoba látszatnak! Nektek van igazatok, a mese az igaz, ti vagytok a királykisasszony és ti vagytok a csillagszemű juhász, ott vannak körülöttetek a manók, fölöttetek pedig rátok vigyázó angyalok és tündérek szállnak.

 

 

(Elhangzott a Benedek Elek Mesemondó Verseny Gálaestjén, szeptember 28-án, a Kolozsvári Magyar Operában.)