Örömírás, örömolvasás




 

Végh Attila könyvét olvasva az volt az érzésem, íme egy Hamvas Béla-i értelemben vett babérligetkönyv, ami nem sértődik meg, ha nem életre-halálra olvassuk. A Sárkányfüves könyv kedvenc kávézóba, vadszőlős tornácra való, egy pohár bor mellett el-elnézve a napfény játékát a lapokon.

 

A Márai Sándor Füves könyvével való párbeszéd érdekes, izgalmas ötlet. Sőt játék: ahogy egy könyvkoncepciót kölcsön vesz, de saját tartalommal tölt fel. A kötet címeiben hűen követi Márai könyvét. De csakis címeiben! És nem kis csáberőt jelent a kedves olvasónak az „élet”-ről olvasni – még ha nem is a nagybetűsről, csak úgy szimplán a kisbetűsről. A könyv miniesszéi mögül ugyanakkor egy arcél, karakter is kirajzolódik, életmorzsáival, megélt jelentőségteli eseményeivel. A beszélő nem rejti el magát személytelen bölcsességek álcái mögé, és semmiképp sem a kilúgozott sztoicizmus vonalán halad. Frappáns, a mindennapi élet diktálta vagy abból leszűrt kis bölcsességek ezek. Sokszor a pillanatnyiság, az átfutó gondolatok felülírják az időtálló, kikristályosult bölcsességet. Ezek a villanások szépek, elgondolkodtatóak. Emellett előfordul, hogy a szerzőt magát is beszippantja Márai, például az Arról, hogy a dolgokat meg kell várni címűben szinte ugyanaz a tartalom és még a hangnem is. Máshol megelégszik a közhelyes tartalommal, megint máshol valahogy túl „szépen” ír, azaz túlságosan lekerekített, poentírozott a mondanivaló. Mondhatnánk, hogy mindez a füves könyvek hagyományából adódik, amibe belépve a szerző óhatatlanul is magára ölt egy szerepet. Sokszor a tanács is túl direkt, tanító, morális fölényt feltételez, amivel a stílus öntetszelgővé válik. De szerencsére a megélt élet fénytörései, az apró, de jelentéses élethelyzetek, amikben nem mellesleg saját korunk ellentmondásai is megmutatkoznak, felülírják a tanító leereszkedéseket. Frappáns szójátékok („aki mindent ideásít, arra az idea ideásít”), költői merészségű gondolatkapcsolások állítják meg az olvasót. Utóbbi például A kényelemről és a magányosságról címűben, amikor a beszélő felteszi a kérdést: mit jelent egyáltalán a kényelem? És a válasz, amit saját maga ad, a következő: „azt jelenti, hogy az ember szívében havazni kezd: vatta hull a belső égből… és mi, akiknek a szívében immár lovas szánok csilingelnek utat, egyszer csak rádöbbenünk: egy város alussza téli álmát bennünk”. Habár most látom, hogy a citált részben kétszer is szerepel a „szívében” szó, de nem baj az. Emberi, szerethető, igazi olvasóbarát könyv.

 

 

Végh Attila: Sárkányfüves könyv, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Bp., 2019.