Ott valahol…




Burka István: Székely Madonna

 

(Steinbrecher Gyurkának)

 

Szervusz, Gyurka, valahol ott, Craiován,

száz éve nem láttuk egymást,

keresgéltem a Google-n, így bukkantam rád,

láttam fizimiskádat az egyetem oktatói között,

és láttam néhány angol nyelvű publikációd,

talán a csillagászattan vagy

az atomfizika területéről,

ennél többet nem tudtam meg rólad,

ha jól emlékszem, apukád úri szabó volt,

és „úszótréner”

(ahogy mondtuk ott, Nagyszalontán),

az én édesapám meg géplakatos,

és „ócskavasas”

(ahogy mondták ott, Nagyszalontán),

valamikor, régen, hírlett, hogy atomfizikus lettél

valahol Dél-Romániában,

hát ennél többet évtizedekig

nemigen tudtam rólad,

rég, nagyon rég elváltak útjaink,

hát mit csinálsz te ott, Craiován

és hát persze, mit csinálok én

(én, a József Attila-díjas író,

mit is csinálok én itt Pesten),

azaz mit is csinálunk mi azóta,

mintha keskeny, gyermek-gyászkarszalagot

viseltél volna,

s mintha az uzsonnád mindig román

újságpapirosba lett volna csomagolva,

egyéb emlékem nemigen van rólad,

ám az a bizonyos, elemista kori

emlékem az utolsó, az,

amiért örök életemben emékezni fogok rád,

tudod, az űrhajóért,

amivel fel akartál vinni a Holdba,

ahol azelőtt te már kétszer is jártál,

ahogy mondtad, nagyapáddal,

ott áll a fásszínben, mondtad,

el is kérezkedtem édesanyámtól

(igaz, kissé félve),

és édesanyám el is engedett,

de vacsorára itthon légy,

túrósgombóc lesz,

mondta mosolyogva,

hát azóta nincs emlékem rólad,

csak várok én azóta,

(te mit se tudhatsz róla)

csak várok itt azóta,

még mindig itt, a Földön,

csak várlak itt azóta,

te meg csak ott (a Holdba’!),

csak ott, csak ott, meg Craiován,

meg az angol lapokba’!