Papírváros-szilánkok. Részlet egy lassúdad regényből




Szentes Zágon: Absinthe

 

Vidéki város ez Persze hogy vidéki Amerre szem ellát nem látok egyetlen emeletes házat sem A családdal vagyok De nem tudom pontosan hogy ki a családom és nincsenek is itt Sétálunk a feleségemmel Nem tudtam hogy nős vagyok ismerem be Nős vagy nevet és nevet hogy nem tudom hogy nős vagyok Fogja a kezemet és meleg és ismeretlen a keze Szembe jön egy pár Merev arccal jönnek mintha festményre lennének festve De nem ott vannak mert mozognak Aztán egyszerre itt állnak előttünk De úgy állnak itt előttünk hogy elfogják az utat a járdán hogy ne tudjunk elmenni mellettük Bénultan állok mert nem értem Aztán a feleségem elrángat mellettük de úgy hogy a karom nekiütődik a nő nyugtalan karjának aki ettől idegesen rángatózni kezd Nyugalom mondja neki a férfi a nélkül hogy rá nézne és ránt egyet rajta Engem néz mint a kígyóbűvölő a kígyót Vagy inkább mint egy kígyó az áldozatát Vigyázz mondja a feleségem és kikerüljük a járdán tekergőző hüllőt Zöld és fekete aztán meg kék és sárga Fekete mamba mondja a feleségem nagyon gyors de mi gyorsabbak vagyunk És nevet és sokat nevet talán túl sokat is Bocsánatot kéne kérni Ezt sziszegi utánunk a férfi Megfordulok és átlépem a kígyót aki felém kap de nem éri el a tökömet Mielőtt visszagömbölyödne a forró aszfaltra hogy felkészüljön az újabb marásra belerúgok Érzem ahogy szétloccsan a kemény feje és nézem ahogy a hosszú piros test elnyúlik az aszfalton Visszalépek amazokhoz és egészen közel hajolok a férfihoz Az arcunk összeér Egyrészt bocsánat mondom Másrészt miért kérjek bocsánatot kérdezem A kurva anyádat a jó kurva anyádat sziszegi és a nyála az arcomba fröcsög Nem tudom az arcomba köp-e vagy csak fröcsög a nyála de nincs jelentősége egyiknek sem részemről Elmondtam mindenkinek a szomszédoknak az utcának a városnak a világnak sziszeg tovább fenyegetően Az ország kimaradt mondom de nem zavartatja magát Itt mindenki tud rólad mindent Nem érdekel ordítok csöppet sem érdekel Akkor miért ordítasz mosolyodik el gúnyosan Már fordul is és megy is el És hallom hogy kiabálok és többször kimondom a nevét Egy ismeretlen nevet És azt kiáltom utána hogy te is elbukhatsz aztán még sokszor sokszor hogy te is elbukhatsz sokszor te is elbukhatsz és még azt is kiabálom hogy mindenki elbukhat minden ember elbukhat sokszor De már egyedül állunk a feleségemmel a téren egy nagy templom előtt Az is lehet hogy zsinagóga Nem tudom mi volt ez nézek mentegetőzve a feleségemre Ő nyugodt és csak annyit mond ő érti és tudott mindenről és hogy nyugodjak meg nem számít A nő meg itt áll mellettünk és csak a földet nézi Nézi a lassan magához térő kígyót amelynek ismét összeáll a feje mert visszafolyik beléje a vér A nő most fölveszi a kígyót megcsókolja a kemény fejét és a fenyők közé hajítja Nem szól Nem megy el De már nincs itt Bemegyünk a feleségemmel a templomba amely belül csak egy ház Ötletesen van berendezve Nem antik de régi és szép és ízléses benne minden Csak később veszem észre hogy itt minden ajtó ki van emelve a helyéről Valaki valamiért kiemelte Odamegyek és megtapogatom az ajtó illesztékét Hűvös mondom a feleségemnek Mi hűvös kérdezi Itt nincsenek ajtók az a hűvös Se külső se belső ajtók nincsenek És hát tulajdonképpen mi is így jöttünk be Ez nem a mi házunk és a tulajdonos bármikor itt lehet Kimegyek a kertbe Hatalmas kultivált első kert És látom hogy elszabadult a disznó Szaladgál körbe-körbe az ól ajtaja pedig nyitva Hatalmas disznó de rendkívül tiszta Makulátlan mondom valakinek aki itt áll mellettem Valaki de nem a feleségem Hagyjuk mondja Semmi közünk hozzá Ki fogja túrni a virágokat a helyükről Pedig szép ez a virágoskert Erre elkezdik hajkurászni a nagy disznót a kicsike gyerek Én közben egy rózsaszín kismalacot ragadok föl a farkánál fogva Szájából nem esik ki a citrom Viszem a hátsó baromfiudvarba, hogy visszavigyem az óljába Ahogy tenném be még a kezemben elkezd zokogni a kisgyerek Oldalt nézek hogy mi történt A nagy disznó már feldolgozva, becsomagolva ott lüktet a kiskonyha asztalán az udvaron A szemközti falon képernyő A tévében én vagyok meg a feleségem meg a férfi meg a nő és közvetítik a veszekedésünket Kiállításmegnyitóról beszél a szpíker Az egész veszekedés performance volt mondja a feleségem és nevet Mintha az mondom Ne mintházz kezd kiabálni velem Ezt a mintházást utáltam meg benned Gyerünk utasít Bólintok Nekiállunk lomtalanítani pedig utálom a lomtalanítást Piszkos és izzadalmas Kicipelek két lószőrpárnamatracot a disznóólból Ki kell üríteni ezt a babaházat mondom a feleségemnek De én még játszani szeretnék benne pityeredik el Megsimogatom a kislány fejét Különös hogy ennyire sprőd a haja Csak a nagy fehér masnija a puha és meleg Hozom a többi bútort Ide rakd le mondja a nagybátyám aki épp kijön a házból Mindjárt koncert lesz a színházban magyarázza Jönnek fehér nagyestélyis és fekete frakkos emberek Fehér galambok és fekete varjak Leülnek a lomokra és a szomszéd ház felé fordulnak A szomszéd ház gangja a színpad Onnan kerülnek elő a színészek Vidd vissza ezt a kurva matracot mondja a nagybátyám közben rajta fekszik Cipelem vissza a matracot hátamon a nagybátyámmal Úgy érzem beleszakadok Az oszlopnál bámészkodó ember felriad a csöngésre és idehozza nekem a telefont Mosolyog Ismerem de nem tudom hogy ki ő Ideadja és hátat fordít hogy ne hallja amit beszélek Különös hogy el van hasadva a hátán hosszában a piros kabátja Egyszerre negyven üzenetet hallgatok meg a telefonon Nem zavar hogy egyszerre beszélnek mindenkit értek és hallok külön-külön is A legutolsó üzenetet csak annyi ne tűnjön el és én tudom hogy ez a nő hangja volt A feleségem hajol fölém és ököllel az arcomba csap Induljunk haza mondja A telefont kitépi a kezemből és beledobja az emésztőgödörbe A malacfogak közé Megyünk Ő előttem Erre lápvidék van figyelmeztetem Mindegy mi van menjünk mondja a nélkül hogy hátra nézne Hirtelen kerülünk bele a sodrásba az út lesz sodrás vagy mi leszünk az út Egymásba kapaszkodunk és segítségért kiáltozunk és folyton elsüllyedünk egymásban Hatalmas békés füvek hullámzanak körülöttünk a vízen Belekapaszkodunk az ajtó peremébe, amit a víz a közelünkbe sodor Egymás után felkapaszkodunk rá Először a feleségem azután én nehogy az aligátorok őt rántsák le a mélybe A csónakban hanyatt dobom magam Ne haragudj hogy rossz felé vezettelek kérlelem Nincs jó út nincs jó irány mondja és csavarja a hajából a vizet és nevet Elsodródtak a cuccaink mondom Nem voltak cuccaink tűnődik Elsodródtak a gyerekeink Szorongat a sírás Nincsenek gyerekeink nyugtat Megnyugszom Sokáig száguld velünk a víz aztán már nem is a csónakban ülünk hanem a vízen Akár két ember-csónak ülünk a vízen Látom magamat messziről mert most egy filmben vagyunk és én vagyok a rendező Kapaszkodj kiált és az ágakban megkapaszkodunk A víz tovafut alólunk Térdig iszapban vergődünk ki a szárazra A nejlonba csomagolt disznó-darabokat épp most hordják szét az emberek Emberek kiáltom emberek ki vinne bennünket haza De nem áll meg senki Vigyenek innen bennünket ez egy veszélyes hely kérlelem vagy fenyegetem őket magam sem tudom Csak annak veszélyes aki el akarja hagyni mondja egy ismerős öregasszony Egyetlen foga lóg ki az alsó ínyéből Valamilyen ember jelentkezik hogy hazavisz bennünket De hiszen itt lakunk mondom a feleségemnek Nem baj innen el kell mennünk suttogja Akkor nem lesz otthonunk suttogom Élni kell suttogja vissza Ne suttogjanak rivall ránk az ember Vegyék tudomásul hogy nem lesznek egyedül Kivel leszünk kérdezem Ne kérdezz kérlel a feleségem Tudni akarom kivel leszünk együtt ismétlem meg hangosan Tombolán öt nyugdíjas nő nyerte még meg ezt az utazást És az autó felé mutat Öt jól konzervált amerikai öregasszony ácsorog egy fa alatt álló furgon mellett Rendben mondja a feleségem Jöhetnek szól oda nekik az ember minden rendben Rendben kiált fel az egyik idős hölgy Nézze az örömömet villan felém És nézem ahogy a hatalmas fa amely alatt állnak váratlanul virágba borul Hatalmas fehér harangvirágok bonganak a fán Iszonyú öreg vagy súgja a feleségem már egy fát sem tudsz virágba borítani az örömöddel Lassú meredélyen megyünk lefelé Abba a faluba érünk ahol gyerekeskedtem Szálljon ki mondja a sofőr tiszta vér a nadrágja Hátra nézek a feleségem felé de ő nem figyel Maga szálljon ki kiált rám a sofőr és kilök az autóból Feltápászkodom a porból és nézem a nadrágomat amelynek az egyik szárát már a bokámig átitatta a vér Bánom hogy fehér nadrág van rajtam Soha nem hordtam fehér nadrágot Eszembe jut, hogy ebben az utcában mindenki ismer Itt gyerekeskedtem Vérzek és nem értem Nem menstruálhatok hiszen férfi vagyok Pedig az ágyékom magasságából bugyog alá a vér Sántikálok pedig nem fáj a lábam Mire a házhoz érek már a kapu előtt áll a mentő Fiatal orvosnő száll ki belőle Túl sok vért veszített mondja és a kezembe nyom egy papírt Mi ez kérdezem A halotti igazolványa Még nem múltam el hatvanöt vigyorgok Pedig igen pedig nagyon fordít hátat és ül vissza a mentőbe A papírt belegyömöszölöm a zsebembe Már az is tiszta vér Elkéstél mondja anyám aki kijön a házból és kézen fogva bevonszol az udvarra Hosszú asztalnál ül az egész nagycsalád Egyszerre felállnak és egyszerre emelik magasra a poharukat Valamit kiabálnak de nem hallom Miért nem hallom Lehet hogy tényleg sok vért veszítettem Anyám a homlokomra csap ettől eszembe jut hogy ma van a születésnapom Menj és öleld meg a rokonaidat Mindenkit megpuszilok és érzem hogy mindenkinek szép mustárszaga van Vécét kell keresnem hogy megtörüljem magamat kínos hogy férfi létemre menstruálok Keresem hátul az udvari klozetot de nem találom A szomszéd fiú lép ki a disznóól árnyékából és megragadja a vállamat Kicserélem mondja Ilyen erős vérzéssel nem mehetsz a templomba Körbe csavar egy törülközővel Óvatosan lépkedek az árnyékban hűsölő kövér barna varangyok között Néha rosszul lépek Ilyenkor szétpukkadnak és fröcsköl belőlük a méreg felfelé De ügyesen becsukom a szememet Már az első után csukott szemmel megyek tovább A templom fehér falához támaszkodom és nézem a filmforgatást Szemben velem öregasszonyok állnak és megbámulnak Mutogatnak rám Lenézek Az ágyékomból ismét előbuggyan a vér Már átitatta a szomszéd fiú törülközőjét Magam elé kapom a kezem Ne szégyenkezzen drága nyugtatnak az öregasszonyok Ez a természet dolga nem a magáé Bemenekülök a templomba Hideg van és csönd és üresség Csak egy kamera feketéllik az ablak előtt az állványán Meg egy asztal a terem közepén Fehérek a falak Fehérek a szőttesek Fehér a kereszt a fehér falon Minden kifehéredett még az oltár is Minden fehér Anyám az egyetlen fehér asztalnál ül fehér ruhában Hideg a keze Lelóg Ráadok egy fehér lenvászon kabátot mert vacog Én hordtam ilyen kabátot régebben Hova menjünk kérdezem Mindegy mondja De ide soha többé nem térhetünk vissza Az ablakhoz megyek és bámulok kifelé Látom magam az ablak tükrében mint a portréfestők a saját képüket Állok az önarcképem előtt Fölfoghatatlanul erős és fájdalmas sárga fény mossa szét ijesztő hirtelenséggel az arcot Mindent elborít a füst A forróságban elolvad az üveg Látom hogy kint szétolvadnak a házak elolvadnak a dombok és a fák és az ég is szétrobban talán Szétfolynak mind és összefolynak mind valami lucskos masszába és ez a massza közeledik most megállíthatatlanul felém Megfordulok és az asztalnál már nem ül ott az anyám Letépem magamról a véres törülközőt és a beleégett magommal együtt belevágom az üres ablakba Belevágom a felém bugyborgó lucskos rettenetes masszába