Párbeszédek




Korniss Péter: Falusi iskolások

 

Nóta

 

– Mind a négyen énekeltek?

 

– Mind a négyen, kérem, illetve a Csukapistának sose volt hangja meg hallása se, azt nem nevezném éneklésnek.

 

– Szóval nem tagadja?

 

– Nem, kérem, fenntartom, hogy a Csukapista botfülű és kappanhangú, kérem.

 

– Az most nem érdekes, hanem hogy a fürdőszobában?

 

– Igen, kérem, hisz ott szokott a fél világ, általában borotválkozás közben.

 

– És maguk mind ott borotválkoztak?

 

– Nem, kérem, akkor már mindenki túl volt rajta, ki-ki a saját fürdőszobájában.

 

– Aha, most rajtakaptam, tehát nem tagadja, hogy összeesküvés folyt a fürdőszobában.

 

– Hát én nem nevezném éppen összeesküvésnek azt, ami ott folyt.

 

– De énekeltek és közben történt az összeesküvés az éneklés álcája alatt.

 

– Énekelve, a fürdőszobában? Hát ha megmutatja, hogy hogy kell, isten bizony újra összehívom a fiúkat!

 

– Ne szemtelenkedjen itt nekem, mert mindjárt hangot váltok én is!!!

 

– Ha szabadna javasolnom, a cisz mollt, vagy a b-mollt, az menne magához, a dú­ro­kat felejtse el.

 

– Tényleeeg? Édesanyám szerint is lírai bariton lennék… de ne tereljük itt a szót, kérem, mert rögtön máshol találja magát! Szóval kossuthlajosaztüzente, legalábbis a szomszédja ezt üzente nekünk, hogy folyó hó harmadikán, ezt énekelték 23.35-kor az ön fürdőszobájában, ami az ő kamrájával közös falat élvez.

 

– Ki, a Lajos üzente maguknak a kamrából, miközben falatozott éjjel? Hát szerintem ez elég nagy bűn, éjjel falatozni, nemigaz?

 

– Ne zavarjon itt össze, kérem, egyszerre csak egy összeesküvést tudok felderíteni…Szóval volt kossuthlajosaztüzente nótázás a fürdőszobában vagy sem?

 

– Nóta volt, de Kossuth apánk már rég meghótt, így ő nem vót jelen, s nekem névnapom is vót, a gyerekek meg már aludtak, hát az asszony beterelt minket a fürdőszobába, a Csukapistának a hangjáról meg nem tehetek, kérem.

 

– Miért, hogy hívják magát?

 

– Lajos.

 

– De most mondta, hogy a szomszédját is Lajosnak hívják!!!

 

– Igen, kérem, de őt nem hívtuk meg, ezért hallgatózhatott bánatában a kamrában, szerintem ő is velünk dúdolt.

 

– Vagyúúúgy. Ebben az esetben elnézést kérek a zavarásért, megyünk a szomszédhoz, ha a fiúk befejezték már végre azt a drótozást…

 

 

Meszelés

 

 

– Ezeket a fákat melyik osztály meszelte?

 

– Igen, kérem, a férgek ellen.

 

– Ne szórakozzon velem, hányan voltak?

 

– Kik, kérem, a kártevők?

 

– Akik a fákat meszelték, csak azt ne mondja, hogy az egész negyedik bé együtt meszelt, mert nem egyenletes.

 

– Nem, kérem, nem voltak mind jelen, ketten beteget jelentettek.

 

– Na látja, rögtön kiszúrtam azt a két fát, hogy ketten nem meszeltek. Ketten nem meszeltek? Kik voltak, akik nem akartak meszelni, és miért nem jelentette?

 

– Akartak ők, csak betegek lettek, kiderült, hogy mindketten allergiásak a mészre, akkor most jelentem, meszes kézzel nem akartam, ketten hazamentek, kérem, ne meszelje el őket!

 

– Maga szórakozik velem, azt hiszi, hogy nem tudom, mi az az allergória, de a mész eddig nem szerepelt a listánkon.

 

– Nem, kérem, én nagyon régen nem szórakoztam, így most sem szórakozom, de nézze meg a Kánál, hátha úgy szerepel a listán, hogy kalcium-hidroxid, de lehet a cénél is, ha latinosan.

 

(…)

 

– Most mit bámultok így, folytassátok a meszelést, akik hiányoznak, meg jelentkezzenek nálam!

 

 

Gömbvillám

 

 

Gyerekkoromban féltem, úgy általában mindentől, ami ez a világ, de legjobban a rettenetes erejű viharokban féltem, hogy egyszercsak becsapódik egy gömbvillám, átjön minden falon megállíthatatlanul és átlyukasztja a hasamat. A gömbvillámokról semmit sem lehet tudni, csak azt, hogy a félelem mágneses erővel vonzza őket, megérzik a félelmet, mint a kóbor kutyák, akik aztán meg is harapnak. Ilyenek ezek a gömbvillámok, az elektromágneses mezők kóbor kutyái.

 

Egyszer aztán úgy döntöttem, hogy inkább meghívok egy gömbvillámot vendégségbe, kiteszem a félelmemet az ablakba, hallgatom a vihart a hegyek hangszóróin keresztül, és ha meg kell halni, hát inkább így, szemtől szembe, nem a paplan alatt. Persze lehet, hogy ez már bátorság volt, és ezért nem jött a halálos ménkű egyenesen a szívem közepébe. Kezdtem megkedvelni a viharokat, de még mindig féltem, úgy általában mindentől, ami ez a világ, vagy inkább az a világ volt. Amikor már lerendeztük a dolgot egymással, a gömbvillám meg én, elengedtek vagy inkább elküldtek az ifjúsági táborba, Diófásra. Innen nem messze termelték ki az uránércet a bányászok, a kommunizmusban kedvelt táboroztató hely volt, nyilván alkalmas a munkára való nevelésre a bányászati példamutatás által. Talán a bányászok miatt, talán az uránérc szó titokzatos csengése miatt kísértett itt egy szörny, szarvakkal felszerelkezve, a nagyobbak ezzel ijesztegették a kisebbeket, mivel természetesen csak ők látták a szarvakkal kísértő ördögöt. Omul cu coarne, így mondták románul, ennyit azért megértettem, hogy neve is van a rettegésnek, akkor még nem ismertük a diktatúra szót. Ha nevet adsz valaminek, elveszed az erejét, így tanították az öregek, a félelem neve Diófáson Omulkukoarne volt, de nem vettem észre, hogy eltűnt volna az ereje. Esett az eső, villámlott az ég a Nyugati-Kárpátok lábánál, titkon azt reméltem, bárcsak jönne egy gömbvillám, aki már a barátom, és akkor megkérném, hogy lyukassza ki ezt a Lényt, de leginkább a nagyobbakat, akik gonoszul élvezték a kicsik zokogását.

 

Amikor hazamehettünk végre a testvéreimmel a megszokott viharba, a csűr esőtől fényes, megnyugtató cserepeihez és a hegyeket kettészelő villámlásokba, első dolgom volt, hogy kiültessem Diófásról hozott szörnyemet, és megetettem vele a kedvenc gömbvillámomat.

 

 

Vakációzó lakótelepi srácok

 

 

A vakációzó lakótelepi fiúk lent gyülekeznek már délelőtt tízkor a csengőzésre, ez egy játék, amit fentről, a nyolcadik emeletről is láthatnak az anyukák. Ilyenkor ócska biciklicsengőt pöcögtetnek a biciklikerékkel, aki elveszti az egyensúlyát és leteszi a lábát a betonra, az veszít, ilyenkor neki kell az üvegvisszaváltó hátsó kertjéből kilopni az üvegeket és újként beváltani, hogy legyen fagyira pénz, szegény öreg úgysem veszi észre, apukáméknál tegnap vendégség volt, mondja ilyenkor a csengőzésben alulmaradt. Persze ezt nem lehet minden nap megcsinálni, mert apuka azért mégsem iszik minden nap, különben nem vezethetné a mozdonyt, de az anyák mindig ledobnak összecsomózott zsebkendőben egy kis pénzt, az a tartalék. A csengőt mindig valaki más dobja be középre, ez a meccs is középkezdéssel kezdődik, az anyák nyugodtak, hallótávolságon belül vannak a gyerekek.

 

A lakótelepi srácok tanakodnak, hogy mit kellene csinálni, valahova menni kellene, onnan ide vagy innen oda leginkább, mindenesetre fontos program a menjünk a kúthoz, ahol aztán a bicikliről le se szállva, fél combbal az ivókút fogantyúját tartva lehet inni. Na, megvolt a kút is, a vakációzó telepi srácok a dinnyeárust veszik célba, ráccsal van elkerítve a sok finom dinnye, de a lakótelepi fiúk bicskával benyúlnak a rácsok között, mert vagányak, és ott szelik darabokra a dinnyét, így kifér a résen, az árus nem látja a nagy halomtól, a dinnyeárusok különben sem néznek hátrafelé, amíg össze nem omlik a piramis. Amit nem esznek meg, ledobják a felüljáróról az autópályán száguldó autókra, csak úgy placcsan, biztosan siet nyaralni a sok idióta, utána futás, bár az autópályán nem is tudnak megállni a dühös sofőrök, hogy az autóstáskájukat rázogassák a telepi srácok felé. A dinnyedobálásban felváltva vesznek részt a vakációzó telepi srácok, mert valakinek mindig csengetnie kell, hogy a nyolcadikon az anyukák nyugodtan takaríthassanak, főzhessenek, s ha mégis kinézne valamelyik, ott van az ügyeletes, aki rögtön kész a válasszal, csak a kúthoz mentek inni, Erzsike néni. A kútra nincs rálátás a nyolcadikról.

 

A lakótelepi srácok aztán sóderbe ugrálnak az egyetlen fáról, ekkor már elkezdődött a délután a kiálló, gazdátlan vezetékek ágai között, térdig süppednek a sóderbe, ez a szerencse, a földelés, meg a meleg, száraz idő. Az építkezés még eltart vagy öt évig, amíg lesz végre egy rendes focipálya is, a tömbházak árnyékot vetnek rá, a templom keresztje délben pont a kezdőpontra vetül, de már késő, túl késő, mert elmúlt a nyár, soha nem jön vissza mááár, csak néha álmukban csönget egy picit.