Pásztor Andrea versei




Korniss Péter: Fáradt pásztor

 

komfort

 

 

a házhoz amit együtt építettünk

nem hívtunk szakembert

se kőművest se villanyszerelőt

mindent ami van magunk tettük bele

vagy hagytuk ki

gyertyafénynél ültünk

világítás azóta sincs

ahogy az alapozás is kiegyensúlyozatlan

itt élünk benne ketten

egy ideje mindig elkerüljük egymást

ahogy én sejtem te a hálószobában ragadtál

én legtöbbször az előszobába lépek csak be

itt vannak a rossz emlékek

hogy folyton várok rád

és nem tudunk elindulni

emiatt dühös vagyok

és mielőtt a sáros cipőm levenném

kilépek és soká jövök újra

a konyhába szoktam még

mert néha elveszítem a fejem

és anélkül hogy a kabátot levenném

berontok ide és felfalok mindent

szerettem veled enni

tetszett hogy ízlik a főztöm

eszembe jut ekkor is

mennyit várattál és ilyenkor

még elidőzök az előszobában

legyen értelme annak

hogy megint itt jártam

nappalink nem volt

társaságot sosem hívtunk meg

örültünk ha végre ketten lehetünk

a fürdőszobánkban kád van

valamikor melegvíz meg habok

amiből csak lábujjak látszódtak ki

elég hogy ettől elpiruljak

ide azóta be sem léptem

hogy utoljára

aztán eszembe jutott

milyen jókat beszélgettünk itt

fejtől lábig és fordítva

amíg kihűlt a fürdővíz

bemegyek és egy mozdulattal

húzom ki a dugót

hogy többé legalább itt

ne kerülgessük egymást

 

 

Aral

 

 

A legnagyobb sóstavak is

kiszáradnak.

 

Próbálhatják feltölteni

megfordított folyásirányú folyókkal,

mint a Gairdnert

vagy az Aralt

atomrobbantásokkal,

 

ezeknek a tavaknak a természetük,

hogy túlzott igénybevétel esetén

feltöltődni igazán sosem tudnak,

hiába indítják újra atomrobbantással,

az expozíció után

csak nukleáris szennyezés marad,

egyetlen gombnyomás akkora károkat okoz,

amelyet semmilyen ígéret nem állít helyre,

 

ha mégis magukra maradnak,

az egykor gazdag élővilágú vizeket

a por betemeti,

a tavakban az élet nem szűnik meg ettől,

csak megváltozik,

a régi lakók új otthont keresnek,

másoknak ez lesz az új,

nem is tó ez,

aki ezután látja,

sivatagot lát a helyén,

 

a folyók, amik táplálhatták,

más utat keresnek,

de nem a kiszáradtság az oka,

előbb kerestek más utat,

talán emiatt a kiszáradás,

a sókoncentráció meg

a párolgási veszteség miatt,

ebben a sóstó gödörben

marad valami a régiből,

csigaházak leginkább,

amik az emlékezés miatt kellenek,

 

pleisztocén végi állapotok ismétlődnek,

és ismétlődik minden,

a neogén, a holocén,

csak más néven,

eshet még annyi csapadék,

hogy egy időre

mocsár válhasson belőle,

addig sivatagi

hideg telek,

forró nyarak,

elterül és vár

ökológiai katasztrófákat,

amikért az emberek felelősek,

ahogy mindenfajta

bizalom elvesztéséért.

 

 

Pásztor Andrea 1990-ben született Budapesten, Üllőn nőtt fel. Szabadbölcsészetet és pedagógiát tanult. Jelenleg általános iskolában tanít alsó tagozaton. Verset és prózát ír.