Példabeszédek egy bákói liftaknából




cet_haklik_cimpoescu_borito
 
Nem egyszer volt példa arra, hogy a legrangosabb cseh irodalmi elismerést, a Magnesia Literát külföldi író műve nyerte el. Hanem kétszer. Először a díj alapításának évében kapta meg a fődíjat a német Jürgen Serke Böhmische Dörfer. Utazás egy kihalt irodalmi tájon című kötetéért. Azonban csak egyetlenszer alakult úgy, hogy valaki külföldiként vihetett haza ugyanazzal a könyvvel két díjat is a csehországi ceremóniáról. Ezt a babért a román Petru Cimpoeşunak sikerült learatnia, aki Simion liftnicul. Roman cu îngeri şi moldoveni című regényével 2007-ben a legjobb idegen nyelvről fordított műnek járó elismerést is megkapta az Év könyve díj mellé.

 

Most a román- és csehnyelv-tudás híján lévő magyar olvasók is megismerkedhetnek a Cimpoeşu-regénnyel, amely Szőcs Imre fordításában Simion, a panelszent. Regény angyalokkal és moldvaiakkal címmel jelent meg a Kalligram Kiadónál, és megpróbálhatnak választ adni arra a kérdésre, minek köszönhető a mű nemzetközi sikere. Azt, hogy miért sorolják az elmúlt két évtized román prózájának legjobbjai közé, több erénye is indokolhatja, és végeredményben a külföldi díjeső is ugyanezeknek az érdemeknek köszönhető. Annak például, hogy a regény úgy játszódik a Ceauşescu-rendszer bukását közvetlenül követő időszakban, hogy közben fütyül a nagypolitikára, ehelyett inkább az empátia, valamint az irónia egyedülálló elegyével árbázolja, hogyan ismerkedik egy, a nélkülözéshez már-már hozzászok(tat)ott társadalom a rászabadított fogyasztói léttel. Egész Közép-Európára érvényes kor- és kórtünet az, ahogyan a regény nyitányában a panelház szinte összes lakója áldozatául esik a gerillamarketingnek, és combos összeget penget ki önnön kiválasztottságának tudatában lubickolva olyan haszontalan kacatokért, mint például az elemes bajuszápolóval társított masszírozógép, amely mellé hajcsavar-készlet, valamint egy csodás konyhakötény is jár, kesztyűkkel és szivaccsal, „igen értékes nyereményként” egy nagy külföldi cégtől. És ha a regény némely passzusai első látásra a hazabeszélő regényíró románságkritikájának is tűnhetnek akár, ezen szövegrészekben elég  kicserélni a nemzet nevét egy másikéra, hogy beláthassuk: a vaskos, provokatív megállapítás gond nélkül nemzetköziesíthető: „A románoknak sajátos erkölcsük van, amelynek az alapszabályait mindenki lépten-nyomon hangoztatja, sőt még túl hangosan is, mert egyébről sem beszélünk, mint becsületről, őszinteségről, odaadásról és más hasonló erényekről, de ezeket az általános érvényű szabályokat egyáltalán nem alkalmazzuk a gyakorlatban, konkrét személyek esetében. Az az érzésed, hogy a románok egy kissé excentrikus Istenben hisznek, aki elvben tiltja a hazugságot, a lopást, a csalást és egyéb bűnöket, de bizonyos helyzetekben mintha mégis nagyvonalúan engedélyt adna rájuk. Egy olyan Isten, aki lehetővé teszi, hogy tiszta lelkiismerettel cselekedjük a rosszat.”

 

A miliő és a léthelyzet tehát ugyanaz, amelynek köszönhetően például a cseh Věra Chytilová 1992-es Az örökség, avagy gútentág faszikáim című filmvígjátéka is mindmáig kiválóan működik mindenütt az egykori vasfüggöny innenső oldalán. S ha már a mozgóképes párhuzamoknál tartunk, azt se feledjük, hogy Cimpoeşu műve a szocializmus egyik jellemző tévés műfaja, a teleregény paródiája is egyúttal: a bákói blokkot ugyanis épp úgy népesítik be az egyéni vonásaik mellett is tipikus szereplők – az ötödiken lakó, kissé tudálékos Toma úrtól a férjét terrorizáló, balhéfüggő Aglaia asszonyon és a politikai ambíciókat dédelgető Lépcsőházfelelős-Ion-úron át a tanítványaival spirituális gyakorlatként paráználkodó guruig, Nicostratig –, mint ahogyan a csehszlovák Kórház a város szélén vagy a jugoszláv Forró szél epizódjait is benépesítették gyámoltalanabb, idealizáltabb megfelelőik.
 
Cimpoeşu regénye úgy merít a kisközösségi létet romantizálni hajlamos mozgóképek látásmódjából, hogy egyszersmind a fonákjára is fordítja azt. Mintha a Szomszédok punkváltozatával találnánk szembe magunkat, amikor például Ion úr hatalomtechnikai eszmefuttatásait olvassuk, melyek során a Popescu Párt ötletétől – amit az a gondolat hívott életre, hogy „nagyon sok Popescu nevezetű egyén létezik, és ők megérdemelnék, hogy megfelelően képviseljék az érdekeiket” –, végül eljut a Határozatlanok Keresztény Pártja koncepciójáig, amely „a választópolgárok legalább harminc százalékára számíthatott azzal a feltétellel, hogy nem kéri a szavazatukat.” Cimpoeşutól egyébként sem áll távol, hogy a társadalomtudományos érvelést vagy éppen a filozófiát profanizálja, és ebben a szerb posztmodern próza kiválóságával, Svetislav Basarával rokon. A Simion, a panelszent lapjain például olyan magvas megállapításokkal is találkozhatunk, miszerint „…ha alaposabban megvizsgáljuk a dolgot, nyilvánvalóvá válik, hogy a dadaizmus és a kommunizmus között több a hasonlóság, mint a különbség” (148.), amikor pedig a tuti nyerő kombináció sikerességében vakhittel bízó, csalódott házaspár randalírozásba kezd a helyi lottózóban, a garázdaság az egzisztencialisták dán előfutárának munkásságában lel rá eszmetörténeti indoklására: „Átfogta Gleofina asszony vállát, és elindultak, miközben hirtelen kétségbeesett jókedv lett úrrá rajtuk. A rombolás öröme nem kis elégtétellel szolgál, mivel császári élvezet’, mondja Kierkegaard.” Nem utolsósorban persze azt se feledjük, hogy a regény címszereplője, Simion is angyalokkal társalog a lift fülkéjébe zárkózva, lelki útravalóként ontva traktátusait a blokklakókra.

 

A regényt Liftes Simion példabeszédeinek gyűjteménye zárja, amelyekben a szélvédők beparittyázásának tilalma, valamint a románok és a drót különleges viszonyáról szóló elemzés, illetve a Jézus Krisztus Romániába való visszatérésének majdani mikéntjét és következményeit taglaló eszemfuttatás mellett olyan megállapítások is szerepet kapnak, mint például a Ceauşescu utáni időszakot beárnyékoló eredendő bűn gondolata: „Gheorghe, kezdődhet valami jó valami rosszal? Néha az az érzésem, hogy ezért nem tudunk szabadulni a bajoktól. Ez a mi demokráciánk egy gyilkossággal kezdődött.”

 

Egyszerre vicces és mély, provokatív, bölcs és elgondolkodtató mű Petru Cimpoeşu Simion, a panelszent című regénye. Egy olyan világról szól, amely Közép-Európa-szerte közös tapasztalat, méghozzá úgy, hogy az – mint a kötet utóélete bizonyítja – Közép-Európa-szerte a sikerre is garancia.

 

 

 

Petru Cimpoeşu: Simion, a panelszent. Regény angyalokkal és moldvaiakkal. Fordította: Szőcs Imre. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2015.