Próza a Holdról




A Helikon-estek legutóbbi rendezvényén Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán szeptember 28-án, csütörtök este 6 órától Haklik Norbert íróval, kritikussal beszélgetett Papp Attila Zsolt kelet-európaiságról, újságírásról, a punk kultúráról és egyéb problémákról.

 

Az estet Papp Attila Zsolt a szerző rövid bemutatásával kezdte: Haklik 1976-ban született Ózdon, számos prózakötet szerzője, de publicisztikai írásai is jelentek meg (PAZS külön szereti a Szoci áldemokraták címet). Próbálták felidézni legutóbbi találkozásuk pillanatát, amely valamikor tíz-tizenkét évvel ezelőtt történhetett, azonban mindkettejüknek már homályosak az emlékei.
 

A moderátor nem aprózta el a problémafelvetést, egyből arra kérdezett rá, hogy mi késztette arra Haklikot, hogy sikeres írói és újságírói indulás után elhagyja Magyarországot és Csehországban vállaljon munkát, ahol azóta is él. A meghívott bevallotta, hogy elege lett az újságírásból és úgy gondolta, hogy nem szükséges magyar nyelvterületen élnie ahhoz, hogy író maradhasson, hiszen “prózát lehet írni a Holdról is”. 2006-ban nem érezte jól magát Magyarországon, és talált egy álláslehetőséget Brünnben, ahol csak magyar és angol nyelvtudásra volt szükség, illetve némi számtech ismeretekre.
 
 


 

Szóba került a Big székely só című kötete, mely a pozitív reakciók mellett olyan visszajelzést is kapott, hogy “ne merjen soha többé Székelyföldre menni felolvsani”. Szándéka szerint a kötet pont azt mutatja be, hogy a székely, mint szimbólum mivé nőtte ki magát Magyarországon, és segítségével ki-ki manifesztálni próbálja saját közéleti magatartását.
 

Ezt követően a szerző felolvasott frissen megjelent, Tom Hanks a vizek felett című kötetéből a Born to die in Berlin című novelláját, mely egy Jürgen nevű figura léghajók iránti lelkesedéséről és a punk kultúra iránti érdeklődéséről szól.
 

PAZS szóba hozta, hogy Haklik egy “multikulti” figura, hiszen több közép-európai nyelven is beszél, ráadásul rendszeresen közöl kritikákat a régióban megjelenő prózai művekről. A meghívott szerint azonban a “multikulti”-ságot nem különlegességként kéne venni, hanem alapértelmezettként. Zavarja őt, hogy azt a szokást tapasztalja Magyarországon, hogy mintha egyedül lennének a világon,  “mi szemetelünk a legtöbbet”, a”minket nyomnak el a legjobban”, a “bezzeg a múltbeli dicsőség” kényszerét annak tudja be, hogy folyamatosan bebeszélik az embereknek, hogy “nagynak kéne lenniük”, ők pedig azt tapasztalják, hogy mégsem azok, ezért keresnek mindegyre valakit, akire haragudhatnak.
 
 


 

Haklik számára a kelet-európaiságba ugyanúgy helye van Észtországnak is, de akár Izrael és Örményország is belefér. Fontosnak tartja, mert bár vannak jó kutatók, akik egy-egy régiót alaposan ismernek (pl. kiváló dél-szlavisták), de kevesen figyelik a különböző területek irodalma közötti összefüggéseket. Például szerinte a fiatal szlovák női próza és a román szocio-groteszk próza között rengeteg párhuzam figyelhető meg.
 

A szerző számára fontos a non-fiction, azaz az utalások, mint egy tv-show neve, a Ramones koncert dátuma és helyszíne, mind betűre pontosak. Szeret utánajárni az ilyen kontextusoknak, mert a kutatás során talál olyan kis részleteket, a fűszert, amitől igazán zamatos lesz a szöveg. Viszont az önéletrajziság nem jellemzi, erre csak annyit mondott, hogy “szeretem magam, de nem ennyire”. Hiszen attól, hogy igaz egy történet, attól még nem feltétlenül lesz dramaturgiailag vagy esztétikailag izgalmas.
 

Végezetül a most készülő regényére terelődött a szó, amely két writer’s blockos íróról szól és ha ütemtervének megfelelően halad, akkor jövőre elkészül. Azért hozzátette a végén, hogy az író legjobb barátja a delete gomb. Zárlatként a regényből olvasott fel egy részletet.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter