Ráfér egy kis avantgárd  – Álljunk meg egy szóra Balázs Imre Józseffel




László Noémi Álljunk meg egy szóra című beszélgetéssorozatának november 21-i vendége Balázs Imre József költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár volt. A beszélgetés első perceiben már kiderült, hogy a meghívott a közhiedelemmel ellentétben nem tartotta magát matekzseninek, noha szívesen járt matematika- és fizikaversenyekre gimnazista korában, szabadidejében azonban nem akaródzott matekpéldákat oldani. A Tamási Áron Gimnázium egykori tanulója nagy csalódást okozott az osztályfőnökének, amikor bejelentette, hogy ő márpedig magyar-angol szakra fog felvételizni a reál profilú osztályból.

 

 

 
BIJ 1996 óta jelentet meg verset és kritikát. A kritikusi szerepet hamar „leosztotta” neki a feltörekvő Előretolt Helyőrség csapata. Balázs frappáns választ ad a miértre: noha ő is szívesen publikált a lapjukba és írt oda kritikákat, az önprezentálás mikéntjei voltak számára kissé elidegenítőek. Főként Sántha Attila és Orbán János Dénes alkottak szívesen ellenségképeket maguknak, amelyek elutasításával ők nyeregbe kerülhettek: az akkori posztmodern irodalom „nagyágyúinak” célzatos mellőzése és a „marketing” Balázs számára nem volt szimpatikus, ő ugyanis szerette azokat a szerzőket is.  Ugyanakkor a két pólus szimultán megfigyelése, górcső alá helyezése megadta azt a lehetőséget, hogy hosszútávfutóként tekinthessen magára, nem hagyta abba sem a versírást, sem a kritikaírást.

 

Balázs irodalomtörténészi munkájának megalapozását kétségkívül az erdélyi avantgárd irodalom feltárása jelentette. Eleinte Ignotusról szerette volna írni a doktori disszertációját, de amikor felkérték őt és Demény Pétert erdélyi antológiát szerkeszteni, rájött, hogy a korábbi antológiák szerzőlistája erősen hiányos: csak Bartalis János és Horváth Imre születése között 13 év húzódott – ez volt az az időszak, amikor az erdélyi avantgárd költők születtek. Balázst ezek a kihagyások, hézagok, elsüllyedt könyvek és szerzők érdeklik mai napig, a magyar irodalomra pedig mindig ráfér egy kis avantgárd.

 

 

 
László Noémi szerint vannak kiadóhű és tévelygő szerzők – Balázs első kötete a Mentornál jelent meg, a Forrás sorozat utolsó darabjaként, ezután volt még a Koinóniánál, JAK-füzeteknél, Sétatér könyveknél. A lassan klasszikussá váló buszsofőr-versekben, a vidra-témában és a Jung a gépteremben alakjában az a közös, hogy mindhárom mítosz. A költőt leginkább olyasmik érdekelték az első kötet megírásakor, hogy „megválthatja-e a megváltó saját magát”, „meggyógyíthatja-e az orvos magát”, „ki viszi haza a buszsofőrt” – innen a buszsofőr-szállító buszsofőr alakja is.

 
BIJ 1999 óta tagja a Korunk szerkesztőségének, 2008-2012 között főszerkesztője is volt a folyóiratnak. Ezalatt megtanulta, hogy a lap 420.000 betűből áll, és ennek felét kell tematikusan felhasználni, másképp a lapszámok tematikus monstrumokká válhatnak, így szellősebb, változatosabb a tartalom. Ugyanebben az időszakban kezdtek bele a Korunk által szervezett beszélgetéssorozatba, amely során vendégül láthatták pl. Krasznahorkai Lászlót, Nádas Pétert, Závada Pált, Garaczi Lászlót stb.

 

 

 
A #mássalhangzócsere nyelvi játékai (vers-átiratok, a magánhangzók pontos meghagyásával) éppen László Noéminek egy régebbi verséből ihletődtek. Balázst ezekben a nyelv véletlenjei és a tökéletes rím érdekli igazán (a dolog ’agymenés-faktora’ sem elhanyagolható). Gyerekverseiben azonban a tartalmat szereti, és nem bírja, ha egy gyerekvers nem szól semmiről – épp ezért igyekezett hiányt is pótolni, miután két lánya született. Az est hátralevő részében (két felolvasókör után) Balázs a nemrég megzenésített verseiből elő is adott hármat, gitárkísérettel – de előtte még elmondta, hogy bizony volt neki gólyabálos rockzenekara és nagyon régóta játszik gitáron, elsősorban tábortüzek melletti énekléseknél kezdte. Természetesen szerettem volna rocksztár lenni – tette hozzá.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter