Regölyi Janus




Szőcs István őstörténeti barangolásaiban – Helikon 2014/12. sz.: „Az út előre csak visszafelé vezet” – fölbukkantak az etruszkok, mint olyan nép, amellyel eleink kapcsolatban lehettek. Hogy volt, hogy nem volt, nem tudom, de az ügyben akad néhány adatom.
 
*
 
Meglehetősen közismert az etruszkok szerepe Róma alapításában (Kr. e. 753), szellemi és politikai megszervezésében. Elég talán annyit említeni, hogy a Római Királyság uralkodói tőlük érkeztek, és számos istenségük is velük költözött új városukba. Köztük a legszellemibb, ha úgy tetszik, legmagasabb rendű istenség Janus, „a Nap istene, minden ajtó és kapu, azaz be és kijárat, a kezdet és a vég, múlt és jövő ilyenformán az idő istene.” Róla nevezzük máig az évkezdő, az esztendőt fordító hónapot. Általában kapubálványokon ábrázolták két arccal, melyek egyike előre, a másika hátra tekintett.
 

A Regölyi Janus két nézete

A Regölyi Janus két nézete


 
Etruszk volt a legjelentősebb korai itáliai kultúra – nem számítva a görög gyarmatvárosokat –, amely különös, magasrendű halottkultusszal és túlvilágszemlélettel bírt, és amelynek emlékei a reneszánsz idejében divatba jött rabló-ásatások óta csodálatba ejtik a világot. Szót érdemel, hogy az etruszk városállamok központi területe a mai Toszkána, Umbria és Lazio volt. Alapításaik közé tartozott Róma és Milánó is. Nem alkottak egységes országot, a görögökkel meg a rómaiakkal persze folytak különböző csetepaték, de sosem próbálkoztak hódító háborúkkal. Messziről nézve bölcs, kicsit fáradt, a családra és a túlvilágra tekintő, némileg túlérett világban éltek.
 
Eredetük rejtélyes. Érkezhettek Itáliába Kis-Ázsiából, jelesül Trójából, vagy még keletebbről. Kortársaik közül messze kiemelkedő kultúrájuk bizonyos emlékei a Kárpát-medence és Kelet-Európa felé, sőt, a Volgán túlra mutatnak.
 
A latin ábécére és a mi rovásunkra is emlékeztető írásuk máig nincs megfejtve. Ugyan 1964-ben megtalálták az ún. pyrgi aranylemezeket, rajtuk etruszk és föníciai írással, ám hamar kiderült, hogy e két nyelvnek teljesen eltérő a szerkezete, s ráadásul a föníciai szöveg nyilvánvalóan szabad fordítás. Csupán néhány istennév és számnév ismeretével lettünk gazdagabbak.
 
Etruszk írásjelek – Az etruszk betűk olvasata (jobbról balra):
 
800px-Schriftzug_Etruskisch_rtl.svg copy
 
A fenti kép betűihez hasonlatosak rovásírásunk betűi:
 
Piatéöszénú

 

Ugyanezen rovásbetűk olvasata – szintén jobbról balra, de magyarul: piatéöszénú. Szembeötlő, hogy a betűk jelentése közt nincs átfedés. (a Wikipédia nyomán).
 
A tudósok különféle álláspontokat vallanak az etruszkok eredetét illetően. Annyi látszik biztosnak, hogy nyelvük nem indoeurópai. Mario Alinei olasz professzor szerint az etruszk valójában archaikus magyar nyelv. Ez a gondolat szerintem és egyelőre csak „érdekes” minősítést érdemel.
 
*
 
A Tolna megyei Regöly faluban elképesztő, Kr.e. VII. századból való,* leletegyüttest tárt föl dr. Szabó Géza, a szekszárdi Wosinszky Mór Megyei Múzeum régésze 2011–2012-ben. Ám nem jutott a végére, mert elfogyott a pénz. A semmike pénz, hiszen nagyobbrészt társadalmi munkában, a helyi lakosság és tanulmányi gyakorlaton lévő régész hallgatók segítségével folyt a kutatás.
Folyt, és leállt: országos szégyen… Rajtad, kedves Olvasó, biztos nem múlott volna…
 
Az elképesztő leletek egyike maga a halomsír és annak építési módja. Ez ugyanis egy szentély vala, egy kb. 14×14 méteres, faoszlopokon álló hatalmas, közel 200 négyzetméteres(!) csarnok, amihez foghatónak nyomára ebben a korban csak messze délen bukkantak. Regölyben ebbe temették a királyt, ide hordták feketére égetett, hártyavékony cserépedényeit, pompás vas és bronz pikkelypáncéljait, fegyvereit, köztük fokosát, messze földön páratlan dísztárgyait. Talán össze is törték őket. Rongáltságuk abból is eredhet, hogy a csarnokot és az egész holmi-halmot rituálisan fölgyújtották, s a keletkezett kráterbe később is hordtak egyéb áldozati maradványokat. Végül az egészet betemették, és 8-10 méter magas földpiramist hoztak létre. Dr. Szabó Géza közlése szerint ilyen szerkezetű kurgán legközelebb csak Kazakisztánban található. A dombba a későbbi „célszerű szegény emberek” pincét, tyúkólat vájtak.
 
A rendkívüli mívességgel készült tárgyak és az egész leletcsoport egyrészt az ún. halstatti kultúrára, másrészt keletre, harmadrészt a mai Itáliára, negyedrészt délre, közelebbről a kis-ázsiai Frígiára mutat. De csak mutat, mert a hallsatti kultúra emberei nem telepedtek meg a Balatontól délre, a Regölyi Királyság föltételezett területén. A „szkíta kapcsolatot” eddig nem sikerült tisztázni, mert ugyan sok rájuk utaló fegyver- és lószerszámmaradványra leltek, ámde a jellegzetes „szkíta állatalakos” díszítések hiányoznak; lydiai, frígiai tárgymaradványok viszont vannak, „mintha a jövevények délről kerülték volna meg a Fekete-tengert.” Az andronovói kultúra hatása is fölbukkan a fegyvereken és különböző vereteken. Mint tudjuk, e kultúra szoros összefüggésben állt a szabirokkal, Szibéria lovas, pikkelypáncélos, íjas névadóival, az ugor hősénekek elmaradhatatlan szereplőivel…
 
De ezt most hagyjuk.
 
A lényeg az, hogy a regölyi halomsír önmagában is kérdések özönét vetette föl, noha még nem is beszéltünk az etruszkra utaló másik szenzációról: egy kicsi, kb. 2,5 cm-es Janus-szobrocskáról! Ez szarvasagancsból készült, amit nyilvánvalóan esztergaszerű, piciny forgó gépezettel (is) munkáltak, ami az alkotó jeles műszaki fölkészültségére vall.
 
Egy kisfiú találta az ásatás első napján. Így kiáltott: „Régész bácsi, valami ilyesmit keresünk?” Nos, a szobrocska a világ eddig ismert legrégebbi Janus-ábrázolása! Hogy képben legyünk, a hagyomány szerint Numa Pompilius, Róma etruszk származású legendás királya (állítólag Kr. e. 715–672) honosította meg városában az otthonról hozott istenek tiszteletét.
 
A regölyi szobrocska mestere ekkoriban vagy régebben élhetett! A kurgánból több, a Janus-szoborhoz hasonló eljárással készült csont- és agancsfaragvány-töredék került elő.*
 
Vajon volt-e kapcsolat a Regölyi Királyság és az etruszkok között? Milyen? Mi közünk ehhez a Janus-tisztelő, néhai szkíta(?) királyhoz? Talán folytatódik a kutatás, és még többet tudunk meg róla? Egyelőre azon mélázhatunk, hogy a Kr. előtti VII–VIII. században Róma aligha volt nagyobb egy mai magyar falunál, például a mostani Regölynél.
 
*Forrás: a Szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum 2011-es évkönyve.