Repkő Ágnes versei




Todor Tamás: Suburban Romance

 

A törzsben az anyag

 

 

Az évgyűrűk bilincsére teszem kezem,

amit a kövekből, az ásványokból

halmozó történelem láthatóbbá tett.

Szinte tolul az anyag,

a szintézisben összeáll formákká

az öntudat. A liget ágai,

az összes próbálkozás kiáltja:

élni, élni küldtél minket!

Megmarkolom törzsedet, mint tanú,

hogy jelen vagyok, jelen voltam,

az évgyűrűk ölén sűrű mélabú.

 

 

Huzalok

 

 

Feltűnően színtelen sápadtságod

a zűrzavarban kémlelem.

Az lehetetlen, hogy ne az ajtót

hallgasd most, hogyan csikorog,

hogyan csapódik, tam-tadam.

Egy oroszlánsárga kendő csücskei,

egy vörös-tinóru mohába bújva,

egy kimosható folt, egy váza éle,

szalmaszálból font huzal.

Hol egykoron volt beton, most kavics.

Szigonyt ütött a lágy részekbe,

elüldözte a széleket.

Lyukas lepedőt akasztott

az árva szigorral feszített égre.

 

Figyelem színtelen sápadtságom,

az ajtót hallgatom,

fülemben csengő csapkodásod…

tam-tadam.

 

 

Sziszüphosz (Hiedelmek)

 

 

A tegnap félig

megkerülhetted volna a holdat.

 

És most itt állsz,

minden testnyílásod,

az összes szőrszálad,

még a testeden a szaru is

reszket.

 

„Használd ki, amit birtokolni vélsz.” –

pislogja az ország leghíresebb csontkovácsa.

Sziszüphosz jelmezben a pulpitusról int.

 

És te attól félsz, hogy

kilötyögteted a vizet

az idő anyagába fúrt kútba

merített vödrökből.

 

Szedd össze magad.

 

 

Patetikus vers a gyönyörű tavaszhoz

 

 

Tavasz van.

A pince sötétjéből

felrepülnek a muskátlik.

Melléjük felhő-üveg asztal kerül,

két méregzöld, műanyag székkel

(a harmadik tavaly eltört).

Ott fogok kávézni

valamelyiken.

Onnan figyelem

a kerítésre vetített

napfoltot, a szmoggal

kevert friss levegőn

a szomszéd ház teraszán

teregető Lupu nénit,

és a kábelekkel szeletelt,

végre kék eget.

Szóval nem kérdezek semmit,

csak elnyúlok az olcsó,

méregzöld, műanyag,

törékeny széken.

Esetleg a bogarakra vagyok kíváncsi,

esetleg de szép a muskátli.

Tavasz van,

megadom magam, felengedek,

mint a jéghegyek

klímaváltozáskor.

 

 

Morfémák

 

 

Aludtam.

A sokat hallott verset

libasorban szavalták,

nem is szavalták,

kiabálták a lidércek:

Sok a halott.

 

A csendet nem mondom ki.

Kimondom

egyszer s mindenkorra,

ami néven nevezhető:

például tulipános tilinkó,

labdarúgó-szövetség,

olívás kézkrém,

fecskefarkú pillangó,

mélyvénás trombózis,

farkasalmalepke.

 

 

SzemTanú

 

 

Csak azt akarom mondani,

láttam a fájdalmat.

A szemeid alatt hintázott

két szürke, elmosódott karikán.

A széllel husángok érkeztek,

püfölték a hátadat,

de mentél tovább.

Ködös pupilláidat is láttam,

nem volt bennük cél, sem esély,

de mentél tovább.

Ez a céltalanság

tette elviselhetővé,

hogy már nem tudsz megállni.

Csak akarom, hogy tudd, láttalak.

 

 

Repkő Ágnes 1978-ban született Nagyváradon. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem magyar-kommunikáció szakán, majd a Partiumi Keresztény Egyetem bölcsészkarán folytatott tanulmányokat. Jelenleg Nagyváradon él, és kiadványszerkesztőként dolgozik a helyi napilapnál.