Reppelgetünk apámmal




13.oldal
 
 
(részlet)

 

Apa, te jobb vagy, mint amilyennek én tudlak.

Anya, te jobb vagy, mint amilyennek én tudlak.

És így, végig, az egész család, én is.

Ezzel kell kezdeni mit lehet ezzel.

Jelent vagy nem jelent,

valamit bármit,

jövel már szentlélek és kezdd el.

 

*

 

Most én vagyok az apám. Bocsánatot szeretnék kérni egyért s másért.

Bekavar egy kicsit, hogy minden ember mást ért

azon hogy bűn, hogy bocs, hogy bánom,

s hogy meddig éri meg nekem itt magam megaláznom,

arra ugye senkinek mércéje nincsen,

ne is jöjjön mércével más nekem, csak az Isten,

jó magasra tetted Uram, én meg, nézd meg, itt lenn

ugrálok egy helyben, s mire közelednék hozzá,

azon kapom magam, hogy csak távolodom tőle,

de minden erőmmel, semmi erőmmel

azon vagyok, hogy ne járjon át a kába gőgje

a bűnök és az elrontások belátásának,

s ne fusson szét ereimben sértődöttség-méreg

most, hogy végre egyért s másért bocsánatot kérek.

 

*

 

Bocsánatot kérni mire jó kérem,

mire jó a sok kis elcseszés,

az elrontás mire jó – így mondanám apámnak,

édesapámnak – így mondanám szépen,

mire jó.

 

*

 

És arra is törekszem (nem gyáván s nem bátran),

hogy a megbocsátást ne úgy prezentáljam,

hogy ez itt egy lehetőség: heló, itt van, felkínáltam,

kezdjél vele valamit, vagy ne kezdjél, én továbbáltam,

s azt is tudom, tudom, tudom,

elfelejtem, észbejutom,

emlékeztetőt hagyok a belső vakablakban

arról, hogy a másik ember totál szabad abban,

ahogy ahhoz viszonyul, hogy bocsánatot kértem,

és lehet, hogy nem értem, hogy számba vesz vagy mért nem,

de szabad, és a szabadságát nem én garantálom,

hanem csak úgy van neki, semmi/mindenáron,

elvárásnak nyoma sem lehet tehát bennem,

bár rohadtul tiltakozik bennem itt a jellem,

s rászorulni is rohadtul elviselhetetlen,

rászorulni arra, hogy a másik nekem megbocsásson,

kiszolgáltatottnak lenni, Istenem, azt hogy utálom,

s van úgy, hogy nincs semmi, elrontottuk, ennyi,

s van úgy is, hogy lesz valami, és ha ebből lesz valami,

az nem azért lesz, mert én bocsánatot kértem,

bár ahhoz, hogy valami, legyen ebből valami,

az is kell, hogy én most, kell-e az, hogy én most,

mit tudom én, mi kell ahhoz,

s mire jó, hogy itt elragoz-

gatok ilyen szavakat ritmusokba szórva,

annyi szent, hogy könnyebb így beszélgetni róla,

nyíltan, na persze, férfival a férfi – – –

Nem tudom, hogyan kell bocsánatot kérni.

 

 

Visky Zsolt 1988-ban született Marosvásárhelyen. Legutóbbi kötete 2013-ban jelent meg (Visky Zsolt – Gábor Zsófia: Történetvigyázók, Műút-könyvek, Miskolc). Jelenleg Kolozsváron él.