saját szoba




OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 
 

volt egyszer egy hely, ahol

a csillár saját árnyékát vetette a plafonra,

abból bújtál elő, és mögé bújtál el,

amikor féltél.

akkoriban még gyerekarcod volt,

s mindig lefelé néztél,

mintha tudtad volna, hogy a fény

nem fentről jön.

később saját szobát rendeztél magad köré,

lassan ismerőssé váltak a bútorok,

de éjjelente mégis ösvényeket és folyókat

álmodtál helyükre.

 

egyedül tanultál meg járni a vízen:

kezdetben csak bokáig, majd térdig süllyedtél,

s amikor már arcodat is ellepte, eggyé váltál

a felszín alatti világgal.

magadhoz vonzottad a benti fényeket,

azok mutatták az áramlás irányát,

csak hunyt szemmel képzelted el

a mozgás ütemét.

a mélyben ismeretlen színű

ékszereket és köveket találtál,

ha megérintetted őket, hangokká változtak

és te lettél a tánc.

 

a víz alatt váltál felnőtté:

minden éjjel új szavakat tanultál,

de ébredés után nem tudtad kimondani őket,

mert nem volt semmi, amit megnevezhetsz.
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter