Sárkány. Özönvíz. Béke




A szerkesztőség közelében mindig zajlik az élet. Ha más nem, azért, mert közel a Szamos, ahol a víz alól, alatt mások hangját hallják a költők, közel a Fellegvár, az autók is tiszteletteljesen lassítanak a szerk. ablakai előtt, ha nem az irodalomrajongás, akkor a fekvőrendőr miatt. Egyszóval csend és béke, zajlás és forgalom uralja a tájat, amelyre a szerkesztőség ablakai néznek. De a hátsó ablakból, ami a raktár ablaka: egy belső udvarra látni. Szűkös, komorló világ az. Csakhogy a raktárban sokat nem időzünk. Elraktározunk vagy előkeresünk, aztán vissza.

 

Az utca felé tekintő ablakok a Fellegvári útra (str. Dragalina) néznek, velünk szemben fákkal, bokrokkal benőtt üres telek, olykor nyárikertet, máskor szabadtéri színpadot, előfordul, hogy táskagépekkel felszerelt szerkesztőségi „lazító-teret” képzelünk oda.

 

Az utcarész irodalmi, mert szinte egyirányú, az egyik sávon kizárólag buszok közlekednek és néha a Sárkány.

 

Mármint a fellegvári sárkány, aki a Fellegvár egyik rejtett, ám kellőképpen tágas és jólberendezett barlangjában lakozik.

 

Mert kényelemben él, ritkán jön elő, megvárja, amíg a környék elcsendesedik. Ezt cselekedte karácsony első napjának vége felé, a kora esti órákban is. Sétájában valami megzavarta. A sárkány hatalmasat dobbantva, egyetlen ugrással visszatért barlangjába. A dobbantás helyén hatalmas gödör keletkezett. Történt mindez 100 méterre a szerkesztőségtől.

 

 

Az eltűnt sárkány nyomában. A szerző felvétele

 

Hivatalos vélekedés szerint: eltört egy főnyomócső. Özönvíz, mondta a sajtó egyik része. Fél méteres hullámok hömpölyögtek két órán keresztül. Talán elmostak mindent, ami rossz volt az óesztendőben. A sárkány nyomát is, végül.

 

Az óévből pedig csak egy jókívánságnyi idő maradt hátra: Bort, Búzát, Békességet!

 

 

A Fellegvári sárkány egyik rokona