SZABADSÁGON – slam poetry-estek –




A Szabadságon – slam poetry estek című rendezvényen várják a műfaj kedvelőit a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban szeptember 7-én, pénteken 18 órától, a székelyudvarhelyi Gondűző Étteremben pedig szeptember 8-án, szombaton 20 órára. Fellépők: Bárány Bence és Pion István.

 
BÁRÁNY BENCE (1993, Miskolc) 2013 óta slammel, versenyeken volt országos 5., 4., 3., 2. helyezett. Slam Poetry Győr-alapító, állandó konferáló és szervező. Volt R2D2 farsangon tizenegy évesen, a jelmez azóta is jó rá. 2017-ben gazdaságinformatika szakon végzett, grafikus. Az a fajta, aki telefonba jegyzetel, de ha nagyítani akar, nem zoomol, hanem közelebb hajol.

 
PION ISTVÁN (1984, Vác) költő, újságíró, az első Slam Poetry szöveggel rendelkező verseskötet írója (Atlasz bírja, Helikon Kiadó, 2013), Simon Márton és Závada Péter mellett az első Erdélybe látogató slam team tagja. Mika  SLAM KLUB győztes, további versenyeken 1., 3., 4. helyezést ért el. Tizenhárom éves korától írt verseket, főleg a sérelmeit fogalmazta meg bennük. Mint irodalmi alkotásokat, tizennyolc éves korától kezdte komolyan venni őket. – Azt gondolom, hogy a magas irodalmat szépen el lehet vinni új rétegek felé – vallja.

 
A rendezvény házigazdája Murányi Sándor Olivér író, támogatói a G. Kulturális Egyesület, a Gondűző Étterem és Szálloda, a Kájoni János Megyei Könyvtár és Hargita Megye Tanácsa. Mindenkit szeretettel várnak.

 

 
 

 

 
 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter