Szántó T. Gábor Európa szimfónia című kötetének bemutatójáról




A Kolozsvári Zsidó Napok keretén belül, október 25-én este a Bulgakov kávézóban mutatták be Szántó T. Gábor Európa szimfónia című regényét. A szerzővel Balázs Imre József beszélgetett, valamint a résztvevők Veress Gáspár zongorajátékát is hallhatták.

 

Balázs arra volt kíváncsi a regény keletkezésével kapcsolatban, hogy miért éppen egy kolozsvári és egy nyugat-berlini történetet kapcsolt össze a szerző. Szántó elmondta, hogy nem csupán azért nyúlt kolozsvári történethez, mert felmenői között vannak kolozsváriak, hanem mert budapesti magyarként úgy érezte, hogy Kolozsváron létezik egyfajta „szubkultúra”, valami megfoghatatlan réteg, amely saját kódok szerint működik. Ugyanakkor erdélyi barátaitól rengeteg történetet hallott és verseskötete is van, amelyben szó esik Kolozsvárról. Nehéz hozzányúlni egy idegen, de mégis ismerős világhoz kívülállóként, ám ő ezt megtette – méghozzá úgy, hogy a regény kolozsvári szálában ráadásul egy román-magyar házasságból felnövő főszereplő kap helyet. Szántót sokan ismerik úgy is, mint az 1945 című nagy sikerű film forgatókönyvíróját, amelyet a Hazatérés című novellájából dolgozott át, de ugyanezzel a címmel van versciklusa is. Az erdélyi magyar kisebbség iránti érdeklődése leginkább saját magyarországi zsidó identitása miatt körvonalazódott, de ezen túlmenően is mindig érdekelte a huszadik századi történelem.

 

 

 

Az Európa szimfónia megfilmesítésének joga már meg is van – Balázs szerint lesz folytatása a filmes karriernek, és lát is benne valami megkapó filmes típusú pörgést. Szántó egyetért: a jelenetezés, a drámai rendszerezés valóban alappillére a szövegnek. Ugyanakkor könyvek, memoárok, dokumentumok alapján dolgozott, valamint például sokat beszélgetett Erdélyi Laló fotóművésszel, akinek a családja egy része szintén emigrált. Az emigrációs történetszál a nyugat-berlini részét képezi a könyvnek. Ezen kívül a szöveget zenei struktúrában szerkesztette meg, szimfónia szerkezetű (négy tétel, egy óda). A regényben „elhangzik” egy szimfónia, amelyben – a szerző elképzelése szerint – régi klasszikus zenei elemek, emlékek élnek ugyan, de a soha vissza nem térő múltat közvetíti inkább és a széttöredezettséget szuggerálja. Balázs ez alapján rá is mutatott, hogy a diszharmónia abban is megnyilvánul, hogy a szereplők folyton elhallgatnak valamit egymás elől.

 

Szántó hozzátette, hogy minden családban vannak titkok, főleg a traumatizált családokban. A könyvben mindenki kettős életet él, amelyek nehéz döntéseket termelnek ki. Fontos szempontokat mutat fel a szöveg arra vonatkozóan, ahogy a hidegháborús kettéosztottság meghatározta a gondolkodásunkat és a vasfüggönyön túl élőkét is. Nyugat-Berlin egyenesen fényűző helynek számított a rendszerváltás előtt, ugyanakkor Szántó hozzátette, hogy mindkét blokk területén folytak ellentétes ellenzéki tevékenységek. Amikor 1968-at mint európai mérföldkövet kívánta perspektívába helyezni, azonosulnia kellett egy 19 éves szélsőbaloldali terrorcselekményt kitervelővel és elkövetővel. Azt vette észre, hogy nyugaton nem látták a kelet-európai helyzet valóságát, úgymond kisebb kisiklásnak tekintették őket, amelyeken lehet javítani és a baloldali eszmék ideális megvalósulásának lehetőségét látták benne. Szántó tisztában van vele, hogy könyve mindenhol nyugtalanító lehet, hiszen ő nem egy besorolható szerző. Lesznek, akiket a vegyes házasság, az államszocialista múlt, az 1968-as események szemszöge fogja zavarna, ám ő nem ideológiát szolgál ki az irodalommal – ezen kívül pedig nem is tart alkalmasnak egyetlen ideológiát sem a valóság leírására, illetve megvalósítására. A kötet tétje és fontossága azonban nem vitatja el napjaink elfojtódó, szűkülő demokráciáit és terrorizmusát – a távolságtartás és az egyensúlyra való törekedés az, amely a különböző együttélési formákat biztosítja.