Szerhij Patkanov és a szabir tabu




A jeles orosz tudós kétrészes cikket közölt az Ethnographia (1900 október – november) két egymást követő számában a szabirokról, föltételezhető Urál-vidéki őseinkről, akiket az ő orosz, tatár, finnugor kortársai szinte számtalan néven emlegetnek. E tömérdek név szemlátomást mégiscsak ugyanazt a népet jelöli. Tartsunk röpke szemlét! Šabar, Saber, Šoper, Sabir, Tapar, Sibir, Sivir, Sever, Saper, Soper, szamojéd Sürtje, Sabrei-pai, Savri pai (pai osztjákul: domb, magaslat). Saprai a neve egy fenyőkkel borított dombnak a temljacsevi volosztban (tobolszki kerület), ahová a tartomány hajdani lakosai halottaikat temették. A vogulok számára kerülendő hely.

 

Seber, Tabar, Tbar – vogul fejedelmek. A nevek változatos sokasága nem a szabirokon múlt, hanem azokon, akik túlélték őket. A nevek a finnugor szájukban alakultak így s úgy, saját beszédük alakulása szerint.

 

*

 

A szabir nem közönséges szó volt számukra, nem egy népnév a sok közül, hanem sokkal több. Valami roppant különös, mondhatni bámulatos jelenség, akár a kincs, az ezüst. A szó szoros értelmében is!

 

Északi osztjákoknál és voguloknál: északi osztják śaber (šoper) voh (-ogi) annyi mint: ezüst, szó szerint „saber fém”; északi vogul saper aln = saber ezüst, déli vogul saper- vagy sapra-kwөrex, „csóka” (tkp. saber-varjú). A csóka és a varjú a régi orosz ezüstrubelre vert kétfejű sas gúnyneve.

 

Patkanov is megemlíti, hogy a Constantinus Porphyrogenitus a magyarokat a sabarokkal azonosítja – savartoi aszfalü –, akik Lebediába történt költözésük előtt valószínűleg a Dél-Ural vidékén laktak más magyar törzsek szomszédságában.

 

Szabar nevük elkísérte őseinket mai hazánkba is, amit írások sokasága igazol: Savar/ia (Kr. u. 43) ma Szombathely. Iordanes a 37. alatt írja: „Itt hajtott ki két helyen, mintegy a legbátrabb nemzetnek, a hunoknak a terebélyes törzsfája, a népek veszedelme. Ugyanis az egyiket altziagirusoknak, a másikat savirusoknak hívják. Hülek fia Zovárd, olvassuk Anonymusnál (Szovárd, Zuárd). A Szabar, Zobor, Zombor stb. hangzású helyneveink száma 45 körül van. E nevek írásképe a régi helyesírás tarkabarkasága miatt bizonytalan. Egy példa: a Káptalantóti mellett elpusztult falut és templomát 1443-ban Zabar alakban említik először. 1444-ben Zabor, 1452-ben Sabar, 1457-ben Zabal a neve. A Wikipédia szerint szláv… Miért nem azték, dravida, koreai vagy sumér?

 

A népzenében Juhász Zoltán az összes hanti, manysi és komi dallamot összevetette 36 más nép, köztük a magyar zenéjével, s matematikai eszközökkel megállapította a magyar>finnugor kultúraáramlási irányt. Miért lenne másként a beszélt nyelv esetében?

 

*

 

„Narym, Tarchan és Czingalin előbb önmagukban egy-egy kis fejedelemséget alkotott s ezek egyikének székhelye volt a magános dombon épült ’Tapar-vár (’Tapar-voś), körülvéve a domb lábánál épült falvakkal. Magát a dombot Vożeη-unt-nak (»város-halma«) és a körülte fekvő falvakat Voč-itpa-nak (»város előttinek«) nevezik.” Város már rég nincs, de ők emlékezetükben tartják valahai létét.

 

„Tāpar asszonynak fiai – a Taparokat mindig bizonyos tisztelettel és hódolattal említik, mintha ők valamely magasabban álló faj volnának, és szinte dicsekednek vele, hogy tőlük származnak.”

 

Korunk genetikai tudománya eddig kétszer, és egybehangzóan megállapította, hogy ez nem igaz – O. Semino és mtsai, 2000, Neparáczki Endre és mtsai 2017. Cáfolták, cáfolták, de a néphagyománnyal nem illő vitatkozni.

 

„Úgy gondoljuk, hogy azok a sánczokkal, árkokkal művésziesen felépített csúd-várak, valamint az ott található díszes cserépedények, agyagedények, és salak-darabok, melyek a fazekas- és kovácsmesterség bizonyos fejlettségét feltételezik, nem származhattak a kultúra alacsony fokán álló mai osztjákok és vogulok elődeitől, hanem az egykor itt lakó ‚Tapar-nép maradványaiul tekintendők.” A nép neve Sibir, Sivir alakban is előfordul.

 

„Az ott élő tatárok az ország autochton lakóit jelölik ezzel a névvel és nékik tulajdonítják az összes régi emlékeket. Ezzel a névvel jelölik meg az eskalbini volosztban, az Irtis-vidéki, Tobolszkon alul és felül fekvő földvárakat.

 

Ide kell sorolni ’Tabary’ (Taбapa) és a tobolszki kormányzóságban a tatár khánság hajdani fővárosának Sibir nevét.

 

Azok az osztjákok, a kik az Ob völgyének vonalán laknak a szurguti határtól fölfelé, minden direct kérdésre, amely az ország hajdani őslakói felől akar értesülést szerezni, az Ar-népet (Ar-jax) nevezik meg, míg ellenben a szamojédok a Sūrtje népről emlékeznek meg, a mely név talán a Sabar, Sibir-rel egy eredetű.

 

Az irtisi osztják nyelv hangtörvényeit számba véve a szóban forgó név változatainak alapformája gyanánt Tabar vagy Sabar vehető fel.

 

Valószínű, hogy ez a törzs az Uraltól nyugotra is lakott. Számos folyó, tó, falu, valamint csud várnak a neve Kelet-Oroszország északi és középső részén: Sabarova, Samarova, Saburova, Savarskaja stb. arra látszanak utalni, hogy ott is honos volt, habár sok ezen nevek közül későbbi eredetű is lehet és a Sibir szóból vagy egy hasonló hangzású orosz családnévből is származhatik.”

 

Hogyan vélekedtek a száz év előtti orosz tudósok a szabirokról?

 

„Florinsky, a szibériai régiségek ismert kutatója szlávoknak tartja őket; a másik vélemény a finn-ugorokhoz számítja őket és ennek képviselője a jelen értekezés írója, a ki bennük az osztjákok, vogulok, magyarok közeli rokonait véli. (Patkanov önmagáról beszél.)

 

Feltevésemet a következő adatokkal támogathatom: a magyarok, kiket Constantinus Porphyrogenitus a sabarokkal azonosít, Lebediába történt költözésük előtt valószínűleg a Közép-Ural vidékén laktak más magyar törzsek szomszédságában. Miután az északnyugati Szibériában élő osztjákok és vogulok a magyarokkal igen közel álló nyelvet beszéltek, nem merész az a feltevés, hogy a sabarok elterjedésének keleti határai, melyekről ma semmit sem tudunk, legalább egy ideig az Ural innenső oldalán voltak, vagyis más szavakkal, hogy ezen népnek kiterjedése egykor azon tartományokra nyúlt ki, a melyekben a ’Tapar, Tabar, Sivir, Soper stb. geografiai elnevezések mai napig léteznek.”

 

*

 

Ez maga a nyelvrégészet! Itt tisztelettel elköszönünk Patkanovtól és adatközlőitől.

 

*

 

A nevek fönnmaradása és a szabirok használta helyek, temetők stb. máig tartó különleges tisztelete, valamint a vérségi kapcsolatok teljes hiánya a tabu szót hívja elő. Ha úgy tetszik, mágikus, hitbéli, babonás, vagyis eredeti értelmében. Jobb magyarázat aligha kínálkozik arra, hogy a szabirok északi maradékának szétszórattatása és megsemmisítése legkésőbb a XIII. sz. közepén, az ottani tatárjárással megtörtént, ám tiszteletük száz éve, Patkanov kutatása idején még mindig elevenen élt! Tehát a hajdani szabir-finnugor találkozások hatása-ereje roppant hatalmas lehetett. Mondhatjuk, hogy kizárta a két népcsoport közti személyes érintkezést, beleértve az alkalmiakat is. Nemkülönben a titkosakat, hiszen a tabu a lélekben hat, és a lélek elől semmi nem titkolható el.

 

Miközben a tabu kirekesztette a családi, biológiai, egyáltalán a közeli kapcsolatokat, megmagyarázza a szabir/magyar-finnugor nyelvi hatások erejét és irányát.

 

Nincs adat arra, hogy a két népesség közti civilizációs és kulturális különbség az idők folyamán csökkent volna, hiszen az emlegetett finnugorok még a XIX. században, Patkanov idejében is kitartottak őskori, halász-vadász, gyűjtögető életmódjuk mellett.

 

*

 

Az idén, 2018-ben, már 118 évet késtünk hozzáértő tudósok kiküldésével, akik megvizsgálnák, hogy létezik-e még a szabir hagyaték, és ha igen, összefügg-e a Kárpát-medencei magyar leletekkel. Tán még mindig akad kutatnivaló…