SZÍNÉSZ-ESSZÉ. Theatrum entis: trinitas theatralis




Ábrahám Jakab: Végtelenben

 
Épiszódioi (ἐπεισόδιοι), események

 
Szüdzügiái (συζύγιαι), összekapcsolódások, lat. syzygia, ae, gör. συζυγία ; szükségszerű kölcsönhatás, együttélés, szimbiózis. Az asztronómiában három égitest találkozása.
 

VII.

 
1. Lukács György a Mag és a Héj, a Tartalom és az ettől nyilván elválaszthatatlan Forma Goethe-i metaforájával közelítette meg a műalkotásokban – s a Színházi Műben kiváltképpen – érzékelhető bennefoglaltatási viszonyok topológiáját, ám e pusztán elméletileg, kívülről s eképp mesterségesen határolt fogalmak valójában viszonylagosak a műalkotás alkotás- és hatásesztétikájában föllépő folytonos töltésváltakozások ingatagságának a tényéből kifolyólag.

 
2. Tudniillik a Drámai mint Mag s mint Machina Magica, mint a zsák azon helye és tője – amelynek Teremtés-Termében többek között a multiverzális hatásokat megszemélyesítő entitás, Uránia ŰrÚrnő rádióaktív csillagmágiája a hibridizációs, kvantumplazma-Operációk mega-technológiájának egyik alapvető pillérét alkotja – nem csupán a Trinitas Theatralis-t, nemcsak a Színházi Szentháromságot képező SzerzőSzínészSzemlélő-trinomot,

 

Szerző

 

 

 

 

 

 

Színész            Szemlélő

 

 

 

vagyis nem pusztán a bemutatott Spectaculumot háromszögelő Spektrum-Kép Piramis-Prizmáját szállja meg és ragadja, majd ragadtatja el minden további nélkül. Minthogy mindez a jelenségnek csak az egyik arca. Hisz a túszejtés kétélű tőr még akkor is, ha Űr-lények követnék is azt el.

 
3. És lőn. Ám a Drámai Művel való elragadó, többed fokú és típusú Találkozást követően a Trinitas Theatralis hirtelen visszahat a Drámai Mű kozmo-komikus kóma-állapotokat gerjesztő Kométájára (vö. gör. κῶμος, komosz, körmenet) – a KözMozKozMosz (l.lat. motus, i, mozgás) e kás kuskerekére – s negatív visszacsatolás (feedback, visszatáplálás) következik be.

 
4. Az asztrál-testeket összefűző Teatrális Triász – a hindu teo-teatrológia Trimúrtija (hármas formája, l. szanszkrit त्रिमूर्ति, Bráhmá-Visnu-Sivá) – úrrá lesz a Drámai Művön, s a Drámai Mű, a szellemi Szélvész és Röpt Raptorjainak e Repülő Hajója maga is Rabja lesz az elrabolt Elragadtatottjainak.

 
5. A Trinitas Theatralis a Szerző által eleve lezárt, a megírt, az írásbeliség, a szkripturalitás kriptológiai (rejtjelezéstudományi) labirintikus rendszerében papíron lapuló és a szemantikailag még ki nem nyitott, föl nem fedett Drámai Művet, az Opera Opertát1, a Zárt Művet, a Mesteri Misztériumot fölbontja, dekódolja, majd töviről-hegyire áthatja, átlényegíti, átteremti és végtére is az Umberto Eco-i Opera Apertá2, Nyitott Művé teszi.

 
Hisz aki a mágikus betű-vetés és jeloldás Szophoklész-i Szfinxjének a rejtvényét Oedipuszként még nem fejtette meg, annak minden könyv még csak alkímiai Rebis (az ellentétpárok egyesülése) és Rebus (képrejtvény), s minden nyv nnyeket és kínai kínokat okozható , azaz: kemény fejtörő. Ám aki már megtanulta ikonikusan, azaz az Idő Idomaiban olvasni a Természet Nagy Könyvét, annak nyilvánvaló, hogy mind a ghiza-i, mind pedig a thébai Szfinx az ember fejlődéstörténetének és hibrid eredetének a nyitottabbnál nyitottabb könyve.

 
6. A szellemi földolgozódás és metamorfózis e trófikus lánca persze nem újdonság mindazok számára, akik az ismétlődő és ismételt Ismeretek váltig telítődő, összegyúródó és gyűrt Gyűrűjében ismét fölfedezhették ama Plátón közvetítésével megvilágosított tényt, hogy a szemantika mantrikus mantika3, miként eme anagógiai (titoktani) törvényt a mitológiai TartaroszThanatoszTantalosz alvilági hármas sejtetni engedi és igazolja.

 
7. Az Egész és emennek Részei között meglévő bennefoglaltatási viszony pedig nemcsak olymód áll fönn, hogy az önnön Részeit magába foglalja az Egész, hanem mindez fordítottan is érvényes, s következésképpen minden Rész mimétikusan tükrözi s ezenmód tartalmazza azt az Egészet, aminek a Része.
 

A váltig Dolgozó Dolog, a római Res~Rei, a Munkálkodó , a Szfinx-ködtető mindenütt jelen van, minthogy Teo-Teatrális TérTeremtéssé és Természetté osztotta szét Magát mint Mágikus Magot (Divisio Divina), s minthogy eképp mindennek a Része: az önmagát Történelemmé tört Isten nem ott van, ahol én is vagy Te is elképzeljük, hanem ott, ahol nem is keressük.

 
8. A megnevezésszerűen is rossz Tartarosz4 mitológiai színpadképével megközelíthető Tartalom mint Tárgy-Tár és TérTár magához láncolja, tartalmazza és önmagához tartozónak tartja ugyan az önnön, minduntalan fordulatosan forFormáját, amit a lassan föltárt Tartalom maga tart fönn, ám amaz, a Forma is magába fogja foglalni és forgatni – valamint az önnön határai közé fogja fogni és szorítani – a Tartalmat megszabva és szabályozva ennek kiterjedését és szabadságát. Avagy színháztörténeti mitológémákban fogalmazva: a mindent elejtő, Filoktétész-i (vö. Szofoklész), lokális Vadász visszafordítható módon Europé-i, űzött, Io-i~Ízisz-i (l. Aiszkhülosz, Lelácolt Prométheusz) és ízletes és vádolt Vaddá lesz a Venus-i Venatorrá-Vadásszá vált, egykori volt-Vad számára.
 

9. A Drámai Művet Magát mint Magot pedig ama Szeráfikus és Szefirotikus Szferoid burkolja, határolja és hordozza óhatatlanul, aminek alkalmasint csonkolt idoma a Hordó, a téridő-görbítő és –hajlító Haj, s esetünkben a dramatikai Helyzet5 paramétereit meghatározó Héj.

 

10. Nemcsak a Drámai Mű kebelezi-kábelezi be tehát a Ke-testeket és helyezi el egy, a jelen valóságtől különböző, egy más és más Téridő-Mező – az Elő-Életes Elízium avagy inkább az utóéletű, Utolsó, Túlsó Hádész (Arisztophánész, A Békák) – a Multiplikatív Múlt avagy a mifelénk tartó, virtuális Jövő (Arisztophánész, A Madarak) – paraméterei közé az önnön Megszállottjait, s teszi a Jelenen túli vagy errőli egzisztenciális expedíciók Utasaivá, a vissza- avagy az elő-idézhető Téridők Látogatóivá-Nézőivé a nyilvánvalóan szemiotikai-szemantikai és személyes minőségű-természetű Színházi SzemHáromság valamennyi tagját, hanem a maga rendjén a Szerző, a Színész és a Szemlélő is le- és elnyeli, megemészti, magába építi és magáévá teszi a Drámai Művet, e Kerubok-Kháriszok által előkészített s a Múzsák által muzikálisan kísért, eukarisztikus és nem két Szín (bor és kenyér, azaz: veres és fehér), hanem több Szín alatt és több Színbe-darabba-ostyába osztott-darabolt és bontott Fényt, a SzínDarabot, a látnivaló és latin Lusus Colorumot.

 
11. A Drámai Mű, e transzcendens tömegközlekedési Jár-Mű Prototípusának az instrumentális bemutatója – a Teo-Teatrális TextusTest Elő-Adása – és nem utolsó sorban: az El-Adása, azaz: a szellemi-anyagi sikere – valójában kétszeresen mimétikus folyamat.
 

Egyfelől az Előadás, a ki-szem-elt, kiváló, kívánt és óhajtott Opera Optica Optima et Optata személyesült görbetükörként leképezi és átalakítja, átidomítja a Drámai Művet, az Opera Opertát, az Ízisz fatális Fátyla alatt meglapuló Zárt Művet – a Takart Tükröt – és ennek szervesült és bebútorozott másolataként – Élő-Adásként – mutatódik be a szükséges mutációk, változ(tat)ások függvényében.
 

Másfelől pedig a Drámai Mű elsődleges Szerzőjének a teremtői szerepe az Előadás Rendezőjének a szerepkörében mimetizálódik, s következésképpen ő, a Rendező – a Dominus Dramatis – lesz a Drámai Mű be- és fölavatott avatarjának – az Előadásnak – a nemkülönben elsődleges Szerzője.
 

S ha a szövegszintű Drámai képezi alkotja a Színházi Előadás lelkét, úgy emez teremti meg és képezi a Drámai Mű szervesült testét.
 

12. E körkörös Hierogámia, a Héroszi Érosz, a Szent Nász avagy a Griffek Frígyének e szellemi vetésforgója két, egymással ellentétes, illetve két, egymást kiegészítő irányultságú.

 
Drámai Szerző – s a Színházi Előadásban: a SzerzőRendező – a Szemlélőt hozza mozgásba-lázba, a Szemlélő pedig a Színészt.

 
Trinitas Theatralis-ban az elfoglalt Helyzet-Helyek és Szerepek6 és szellemi Szelepek tekintetében folytonos átalakulás és hely– és szerepcsere zajlik: a Szerző-Rendező behelyettesíti magát a Színész szerepébe, a Színész a maga során meg Szerzőként tekint a Színdarabra, a Szemlélő meg hol Színészként, hol Szerző-Rendezőként, hol pedig a maga hivatalos státusa szerint éli meg a Drámai Mű Előadását, miközben a Szemlélő eredeti szerepét sorra fölveszi a Szerző-Rendező és a Színész.

 
13. Ezen belső, szakmai és teatralitási szerepjátéknak az általánosított megnyilvánulása a SzínházaSzínházban-technika, a heraldikában és az ókori görög regényben is megtalálható keret-beszakításos távlatosítás, a többek között Gide által újrahasznosított miseenabyme (vö. Héliodórosz, Sorsüldözött szerelmesek avagy a kolozsvári Sefket Széffedin Tibor bej Kalotaszegi Madonna című filmjében a Színházból-látott és a Színpadon-játszódó, li b-jelenet, ami a kezdőjelenetek tánc-parádéjának teatrális mechanicizmusát parodizálja). Hisz a songok segítségével létrehozott Elidegenítési Hatás, a Brecht-i VEffekt (Verfremdungseffekt) sem más, mint e mértani-topológiai eljárás és ábrázolás-típus epikum felé való fordítása.

 
14. A Drámai Mű színházi föltámasztásának és periodikus, színpadi újrateremtésének a folyamatában a Színészben a cselekvő és az elszenvedő szellemi Fogantatások sorozata fog végbemenni. Eme teo-teatrális és mákonyos Conceptio Mimica Immaculata mozzanat-protokollját Martianus Capella (V. század eleje) elemzi aprólékosan a Hét Szabad Művészetet7, a vek s a zsák hatóerejét episztemológiailag szereposztó, alkotás- és hatás-esztétikai forgatókönyvében (De nuptiis Mercurii et Philologiae). Ez a művészi elmére nézve oly örvendetes, Hermetikus Hír és hozsánnás Hozadék a szellemfejlődési felvonásokban meg ismeretelméleti jelenetekben-színekben fokozatosan kibontakozó testi-lelki Szerződést – Mercurius és Philologia Nászéjszakáját – a Mennyei Mennyegzőt követően válik várva várt jelenvalósággá, tanítja Capella. Azaz: esetünkben a Színész – a kiváltképpeni Művész – a Hét Szabad Művészetet a magáévá kell tegye avégett, hogy emezek hatás-mechanizmusai a maguk során uralják és egyben szolgálják a Színészt.

 
15. A Drámai Mű létezési téridő-Kapszulája a maga Teremtés-Termébe szippantja be a Trinitas Theatralis-t, ez pedig a maga rendjén belsőíti s a sokat-látott-forgott és tapasztalt Magna Mater-Nagymama, a Groß-Mutti hálóinges jelmezébe bújt, Furfangos Farkasként – Színházi Előadásként – fogja bekapni, magába fogadni és megtisztelni a mit sem sejtő, a Lilith-ien liliomtiszta, iruló-piruló Piroskát, a Hajdani Hajadon()ból immár lggyé tett Drámai vet.

 
 

Jegyzetek:

 
1 lat. opertus, a, um, elrejtett, letakart, lefedett, eltitkolt, eltemetett.

2 lat. apertus, a, um, föltört, fölnyitott, kinyitott, érthető.

3 gör.μαντική, mántiké, a jóslás tudománya és pszichotechnikája. L. még Cicero: Divinationem quam Graeci Μαντικὴν appellant, id est, praesensionem et scientiam rerum futurarum (Div. 1, 1, 1). Tiresias leánya, Manto és a hasonnevű jós-nimfa a Mentális erő, az Elme-Él megszemélyesülése.

4 gör. Τάρταρος, Τάρταρος, Tártárosz, a latin Infernus: a hellén-római Alvilág legmélyebb Helye (locus imus) és a Káosz korából származó istenség. A rendkívüli gonosztevők (a tántorgó Tántálosz, a danoló Danaidák, a sziszegő Sziszüphosz, Ixión, a Százkezű Hekatonkheirek, a Kerekszemű Küklopszok, a titokzatos Titánok, s. í. t.) tömlöce és emezek büntetéseinek komor díszletű Teátruma. Háromszoros éjjel, hármas bronzfal és a lángoló Phlegethón folyó veszi körül. Bronzküszöbű vaskapuját Poszeidón készítette. Itt őrködik a fekete, ötven fejű lernéi Hidra, aki vicsorogva őrzi a gyémántnál is keményebb kaput. A Tartarosz Tartálya a kódolt köd, a sár, a mocskos mocsár, a kén és a kín Hona (l. ang. Hell, Pokol), amit égető-szúró szurok-tavak – a lelkiismeretfurdalás krátereiben fölgyűlt könnyek – tarkítanak. Iszapos-agyagos-üledékes folyók zárják körül, s mindent áthat a n ze. Hádész számos kapujú s számtalan oltárt tartalmazó Palotája – az elhúnytak tömbháza – s a szárnyas vállú Thánáthosz (θάνατος, lat. Mors, Letum), a Halál és ikertestvére, a szárnyas halántékú Hüpnosz(Ὕπνος, lat. Somnus), az Álom közös Palotája helyezkedik el e poszt-letális Színpadon: eme utóbbi Kriptán folyik keresztül a Léthé, a Feledés Folyója. A homály e bányavidékén MarsMors hadi isten féméből készült, vastag Vastornyok emelkednek ki avagy inkább fúródnak mind mélyebbre a Földbe, s e vastornyok egyikében lakozik a három erényes Erinnüsz közül a fekete szárnyú Tisziphoné. Az elnevezés különlegességét, az alliteráló Tár– szótag mágikus minőségét a mimétikusan öntükröző, visszhangszerű ismétlésből adódó mantrikus hatás biztosítja. Az indo-európai törzsek az elítélteket tőzeg-mocsarakba fojtották.

5 Lat. situatio, onis, színtér.

6 Lat. sors, tis, szerep.

7 Lat. Septem Artes Liberales. A Három (∆) + Négy (□)= Hét (∆X,VII) aritmoszófiai jelentésességű, szakaszoló összeadást tárgyiasítja. A szépség létrehozásának a folyamatában alapvető szellemi szerepet betöltő Septem Artes Liberales az elme kicsiszolásának a gyakorlati módozatait rendszerezi, és Hét Útból tevődik össze : Trivium (Három Út) : grammatica, dialectica, rhetorica ; Quatrivium (Négy Út) : arithmetica, musica, geometria, astronomia.
B. F.