Sztána, a „rabul ejtő” vidék – Az E-MIL 19. írótáboráról (I. rész)




Idén tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tábora „Vannak vidékek” címmel, melynek helyszíne Sztána volt. Elsők közt érkezünk Fekete Vincével és Zsidó Ferivel, kávé, cigi, körtepálinka, közben pedig érkeznek egyre többen, örvendezünk a rég nem látott arcoknak, és ismerkedünk az újakkal.

 

Karácsonyi Zsolt megnyitóbeszédét, és Papp Zsolt lelkipásztor üdvözlését követően megkezdődnek a programok. Elsőként Karácsonyi Zsolt, Orcsik Roland és Marcsák Gergely olvas fel, velük Borsodi L. László beszélget. Borsodi a tábor témájához kapcsolódva a vidék – amely szerinte értelmezhető minket körülvevő és bennünk lévő tájként is – identitásképző szerepére kérdez rá, hogy számukra mit jelent a vajdaságiság, kárpátaljaiság, partiumiság? Orcsik Roland elmondja, hogy számára a menekülés egy központi tapasztalat, mivel tizenhat évesen a háború elől szökött Magyarországra. Szerinte Jugoszláviában több központhoz képest lehetett létezni, míg Magyarországon Budapest az egyedüli viszonyítási pont, és onnan nem is látszik a vidék, vagy legfeljebb sztereotipikusan. Marcsák úgy látja, létezik a köztudatban valamiféle rangsor a vidékek közt, Budapest, vidéki Magyarország, Erdély lenne a sorrend, Kárpátaljáról pedig jóformán nem is hallanak az emberek, ő pedig azért küzd, hogy láttassák magukat. Kárpátaljai témákat próbál feldolgozni, mint a határátlépés traumája vagy a málenkij robot. Karácsonyi Zsolt elmondja, hogy habár Arad nagyváros, sok szempontból őrlődik Nagyvárad és Temesvár közt. Számára egyértelmű volt, hogy Kolozsvár felé veszi az irányt, tehát „bevándorolt” Erdélybe, azonban a vidékiség fogalma sokáig egyáltalán nem foglalkoztatta, ez az utóbbi egy évtizedben változott csak meg. Borsodi ezután arról kérdezi Orcsikot, hogy mikor tudatosult benne, hogy a vidékiség be kell épüljön a szövegeibe? Ő elmondja, hogy a lokalitás jelenlétének, vagyis a konkrétumoknak, amelyek akár vidéki tapasztalatok is lehetnek, megvan a mágiájuk, azonban ő úgy élte meg, hogy a magyar irodalomban szólal meg, és az számít, hogy jó vagy rossz, amit csinál, nem pedig az, hogy vidéki vagy centrumbéli. Marcsák elmondja, hogy ő a konkrétumok beépítését az olvasóban való idegenségérzet keltésének egy módjaként érzékeli. Karácsonyi Zsoltnak nincs sok Kolozsvár-verse, mivel azonban abban a térben íródtak, meghatározza őket a város. A beszélgetést felolvasás zárja.

 

 

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

 

Ezután következik az este kötetlenebb része. Két centrum jön létre, az egyik a pingpongasztal köré szerveződik, ahol egyes és páros meccsekben is kipróbálják magukat a bátrak, a másik pedig Balázs K. Attila gitárjának vonzáskörzetében. A labdapattogás és zenei aláfestés közti peremvidéken Antal Balázs és Orcsik Roland Karl Ove Knausgård regényfolyamáról cserél eszmét. Az este hosszúra nyúlik, a szobába menet, a virágágyás mellett elhaladva meglegyint a csak éjszaka érezhető dohányvirágillat, és elhatározom, hogy majd világosban megnézem, lehet-e már róla magot szedni.

 

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

 

Másnap Marcsák Gergely a kárpátaljai magyar irodalom történetét bemutató előadásával indul a nap, melynek mottója „mert kezdet nincs, csak folytatás van”. Az idézet Kovács Vilmostól származik, akinek ma irodalmi társaság is viseli a nevét. Marcsák elmondja, hogy a kárpátaljai magyar irodalom igen fiatal képződmény, mert habár művelődéstörténeti előzményekről beszélhetünk, például Komjáti Benedek részleges Biblia-fordításáról, a régiónak saját identitása Trianonig nem volt. Hogy mikortól is lehet számítani a kezdetet, arra két időpont is kínálkozik, az egyik Bakó László Zengj hangosabban! című verseskötetének megjelenése 1951-ben, azonban ennek irodalmi értéke megkérdőjelezhető. A másik időpont 1965, ekkor jelent meg Kovács Vilmos Holnap is élünk című regénye, amely már valódi irodalmi értéket képviselt, azonban hamarosan bezúzták, mivel először említette a magyarok 1944-es elhurcolását. A kárpátaljai irodalmi élet szempontjából szintén fontos lépés a Bölcsészkar 1963-as megalakulása az Ungvári Egyetemen, ahol hamarosan az Együtt című szamizdat folyóirat is elindul. Ezt akkor tiltják be, amikor a szerkesztők nem hajlandók negatív kritikát közölni Kovács Vilmos regényéről.

 

 

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

 

Soós Amália előadásának témája a vidék fogalma az antik világban. Mint elmondja, a görögök nem egy abszolút centrumhoz viszonyítva határozták meg magukat, ez több okra vezethető vissza, a kereskedelem és hadviselés okozta mobilitásra, valamint szerinte a politeizmus is lehet ennek egyik magyarázata. A görög kultúrában a szülőföld kinek-kinek a maga számára kijelölt szakrális térként jelenik meg, erre példaként Lukianosz A haza szeretete című értekezését hozza fel, valamint Szókratész ragaszkodása is ugyanezt példázza, aki soha nem hagyta el Athént (csupán egyetlen alkalommal kerül a város falain kívül), még akkor sem, mikor megszökhetett volna. A Római Birodalomban ezzel szemben megvolt a centrum-vidék szembeállítás, Ovidiusnál például ez erősen érezhető, a vidéket a barbársággal azonosítja.

 

 

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

 

Orcsik Roland Végel László műveinek vidék-perspektívájáról ad elő. A második világháború után megalakuló Jugoszlávia a vidék modernizációját ígéri, ezzel egyidőben azonban tabuk is megjelennek, nem lehet beszélni a délvidéki magyarság elleni 1944-45-ös bosszúhadjáratról, így a szülőfölfön az idegenség, a félelem a meghatározó világtapasztalat, és esszéiben deszakralizálja azt. Érdekes ellentétnek tartja Orcsik, hogy míg a kortárs magyar irodalomban a szegénység és nyomor sztereotípiáival ábrázolják a vidéket, mintegy bírálataként a közállapotoknak, a modernizáció hiányának, ezzel szemben Végel esetében éppen akkor töltődik pozitív értékkel a vidék, mikor a modernizációt ígérő Jugoszlávia összeomlik, azonban ekkor sem válik szakrálissá, mindvégig megőrzi a kritikai szemléletet. Orcsik arról is beszél, hogy Végel az összeomlás után sem hagyja el Jugoszláviát, mert úgy véli, egy író a kor tanúja, és az ő „tanúságtétele” nem lenne hiteles, ha otthagyná a pusztulásra ítélt helyet.

 

 

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

 

Egyed Emese klasszikus magyar szerzők centrum-/vidékszembesítő műveiről tart előadást, melyben Bessenyei György, Gvadányi József, Krúdy Gyula, Eötvös József, Baróti Szabó Dávid, Mikes Kelemen, Kemény Zsigmond, Kölcsey és Ady műveit veszi alapul, valamint Voltaire és Rousseau filozófiáját. A két pólus különböző perspektívákban jelenik meg, például a falusi nótárius idegenségtapasztalata a nagyvárosban, vagy éppen Rousseau visszatérése a természetbe, mivel élhetetlennek érzékeli a nagyvárosi létet.

 

 

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

 

Kis szusszanás után a táborozók is elindulnak felfedezni a vidéket, a Varjúvárhoz tett séta idejére pedig még a nap is kibukkan. Visszatérve nemcsak nekem, Egyed Emesének is eszébe jut, hogy kellene szedni virágmagot.

 

>>> II. rész