Szüreti melankólia




Sasha Bandi: Untitled

 

1.

 

 

A csősz és a szőlőkirály pusmog a hűvös estében. Nyakukon a szüreti bál, de még se bor, se metodológia.

 

A kocsma előtt ülnek, fapadon. Cigarettáznak és pálinkát isznak sörrel. Húsról és hájról, testről és lélekről, eltávozottakról beszélgetnek, a termést méricskélik, és szidják alacsony vagy túl magas árát mindennemű dolgoknak. Mielőtt elindulnak a távoli piacra beszerezni a bort és borhoz valókat, jó lenne tájékozódni arról, hogy mennyibe jár a szőlő, lehet-e alkudni, ha olyan drága ezen az őszön, ahogy emlegetik.

 

Idén is ők a szekérelőn ülő csősz és szőlőkirály, de ez ma teher, mert a bál, koronás időkben, komplikált mulatság. Hogy is szervezzék, ajjaj, hiszen a bál lényege éppen az összesodródás, feloldódás és keveredés, új öröm, régi bánatok, soha el nem múló, folyton ébredő szerelmek és haragok.

 

A legjobb volna cserélni, az nem fáj annyira – mondta a szőlőkirály.

 

Érthető, hogy miért én vagyok a csősz és te csak király! Hogyne fájna, ha mázsáslag kell adjuk a barabulét a legolcsóbb savanyú szőlőért és némi zavaros borért! – bőszült fel a csősz.

 

A kocsma előtt ülnek, pálinkát isznak sörrel, hallgatnak.

 

 

2.

 

 

No signal, no signal, ködben járunk, itt van az ősz, itt van, újra szép. A reggel harmatos, gyengülő napfény ébred, szürkeség ereszkedik a völgyre, és nemsokára zuzmarát hozó szelek. A város is őszbe öltözött, a szobrok bronza tompább fényű, a népek színes ruháikban nyarat játszva hemzsgnek, estefelé vacognak, mi is vacogunk, és meglepődünk, hogy milyen korán sötétedik, és szakad ránk az éjszaka. A melankólia kitart, belső remegést okoz, és megmagyarázhatatlan félelmeket a jövőt illetően.

 

 

3.

 

 

Kezünket összefogjuk. Gólya, gólya, gilice. 1–0. Hamarosan becsengetnek. A füst a falak közé reked, és hetekig esik az eső, miután az indián nyár felszívódik. Takarítunk. Felmosunk, letörölünk, teregetünk. Ha nem látnak a szomszédok, rágyújtunk. Ha látnak, akkor is. Függőségeink nélkül fabatkát sem érne az életünk. Ez egy lefele ívelő gondolat, ilyesmiket búcsúzóul szoktunk írni, őszi melankólia idején. A királyi többes derűs orcákkal ül trónusán. Emlékeiben szőlőtőkék kanyarognak a magyarbikali határban, és krumplival megrakott kosarak egy hegyvidéki faluban. Szilva gyűl hordóba, hangokat, nótákat hord a szél, emberek jönnek-mennek, illatok és szagok, komótosan baktató tehenek, téli bundába öltözött juhok, a vadászat kapcsán kiokosodott süldő rókák osonnak. A csősz és a szőlőkirály előnyös üzletet kötött, nyerni nem nyertek, de nem is veszítettek, jöhet a bál, a hús, a háj, a dal, a bor és a zúzmarás reggelek.