Támad a retró 




Ferencz S. Apor – Kedves szentjeim. Installáció

 

Javában szaglik már az újév, összetapicskolja azt a nagy múltat s jövendőt, gargarizál egy kicsit a babonáinkkal, és mindenféle kétségeket dobál közénk. Hiába rejtőzöm takaró alá, mert jön, és csalódott anyák tekintetével nézi, ahogy elalvást színlelek. Én meg nem tudom, mit kéne tennem. Gyanítom, hogy bizonyos értelemben közeledem ehhez az ún. felnőttséghez. Már ott ólálkodik a takarásban, lába alatt ropog a hó. Hadd ázzon be minden cipő és tanítson táncolni a latyak. Már abszolút átérzem, hogy 2007-ben miért borotválta le Britney kopaszra a haját.

 

Eközben egyre látványosabban tér vissza a 70–80-as évek divatja (könyörgöm, csak a nyakigbajuszt és a csikófrizurát ne engedjük, semmi szín alatt). Szóval támad a retró. Aztán persze szépen beszivárog a hétköznapokba is, nyállal vegyül és nem enged kimondani bizonyos dolgokat. Széthinti a paranoia csillámporát és fenyegetően hallgat.

 

Vajon ez az év melyik zenészt fogja magával ragadni? Melyik ország választ magának egy teljességgel inkompetens, de annál gonoszabb vezetőt? Melyik kiváló művészről derül ki, hogy egy aberrált szörnyeteg? Vajon milyen világméretű katasztrófát tervez?

 

Nem szeretek újévi fogadni, mert predesztinálja a csalódást. És minek a hamis tanúság? Aztán persze mégis fogadalommal tele minden. Ha már úgyis mindegy, akkor egy pár fogadalmat mégiscsak eleresztek, legyen mihez viszonyítani az esendőséget.

 

Fogadom, hogy mindig időben leadok minden szöveget. Fogadom, hogy szurikáták kíváncsiságával fogok figyelni mindent és mindenkit. Olyan kedves leszek, hogy a fal adja a másikat. Hogy nem halogatok mindent az utolsó perc utánra. Hogy nem cseszem el az összes pénzem gyorskajára, amikor tele a hűtő. Fogadom, hogy rendszeresen mosogatok. Hogy végre elolvasom a több száz várólistás könyvemet. Hogy idéntől jobban ügyelek az egészségemre. Meg másokéra is. Fogadom, hogy megtanulom beosztani az időm. Hogy nem vágok más szavába. A sajátomba se. Azt nem ígérem, hogy lemondok a cinizmusról, mert kell a túléléshez. De idén türelmesebb leszek. És többet fogok írni. Rengeteget. Megírom az életművem. Kétszer. És kiállok a gyengébbek igazáért. És beszélek azokért, akik maguktól nem tudnak. És megtanulok rendesen megbocsátani. Meg kérdezni. Hallgatni. Meghallgatni. És legfőképp fogadom, hogy bár néhányat betartok ezek közül.

 

Szóval én megpróbálom. Remélem, cserébe az újév is tartja magát ehhez, és nem lesz katasztrofális. Lepjen meg azzal, hogy nem történik semmi extrém, semmi brutális. Ha már túléltük ezt is, egy darabig. Vágjunk bele. Majd csak helyükre kerülnek a részletek is.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter