Tanerő és gyerekhang – Cseh Katalin könyvemutatójáról




A 10. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának keretein belül augusztus 21-én került sor Cseh Katalin legújabb, Tanerőtlen című verseskötetének bemutatójára a Kofferben. A beszélgetésen részt vett a könyv illusztrátora, Szucher Ágnes is.

 

 

 

Cseh Katalin kezdetben arról mesélt, hogyan lett a tanítás mellett második hivatása az írás, ami elmondása szerint már egészen fiatal diákkorától kezdve része volt az életének. Sokat jelentett számára, amikor beküldött szövegeire Székely János, az Igaz szó szerkesztője hosszú levélben válaszolt neki.

 

Ezt követően magáról az alkotási folyamatról beszélt, amikor kifejtette, hogy ő gyakran ír gyerekhangon, de ez nem azt jelenti, hogy a versek megszólítottja kizárólag csak a gyerek. Meglátása szerint a gyerekek sokkal több mindent képesek megérteni, mint ahogy azt általában feltételezik róluk, tehát a gyerekhangra való írás nem azt jelenti, hogy lebutított szövegeket kell írni.

 

 

 

A szerző arról is beszélt, hogy mivel harmincnégy éve tanít, így sok tanári közösségben megfordult már, sok közösségnek volt a tagja és az itt szerzett konkrét tapasztalatokat és élményeket próbálta versbe önteni a kötetében. Maga a cím is erre a hétköznapiságra utal, amiben megvan a kettősség, egyszerre utal maga a tanár és a rendszer gyengeségére is. Jelenleg a látássérültek iskolájában tanít opcionális tantárgyként magyart, az itt szerzett élményeiről már egy külön kötet is született.

 

 

 

Szucher Ágnes a kötet illusztrálási folyamatáról elárulta, hogy különböző motívumokat emelt ki a szövegekből és azokat próbálta megrajzolni. Elmondása szerint nem volt számára ez különösebb kihívás, a számára leginkább megragadó kép két napraforgó volt. Ez a két napraforgó egy kislány számára az anyukáját jelképezte. Az első ciklusban a maszkot tartotta a fő motívumnak, ezzel kapcsolatban elmesélt egy személyes tapasztalatot is. Cseh Katalin ehhez hozzáfűzte, hogy a vak gyerekekkel például teljesen mást tapasztal, hiszen előfordult már vele, hogy a hangjából észrevették, amikor szomorú volt. Az ilyen esetekben nem működik a tanári maszk, amit gyakran félünk levenni, mert az a társadalmi elvárás, hogy mindig boldogok legyünk és mosolyogjunk. A kötet második ciklusa, a Lila közérzet pont ezt a kettősséget próbálta megragadni, ahol egyszerre van jelen a szorongás és a felszabadulás is. A harmadik ciklus, a Csönd és Isten már a címéből elárulja, hogy a szerző Istennel való viszonyáról szól, ami mindig intim viszony. Szucher Ágnes hozzáfűzte, hogy számára ebben a ciklusban a magány volt a hangsúlyos, így ehhez a témához rajzolt, hiszen valahol mindig egyedül vagyunk Istennel.