Távbarátság a jövővel




 
 

Űrbálna. Helyszíni versírás antológia. Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2018. (Helikon-könyvek 2.)

 
 

„Lírai pillanatfelvételek a fesztiválozó Kolozsvárról”, írja az Űrbálna című antológia hátoldalán László Noémi. Hét év pillanatai a kimozduló időből, hét különböző versformában, tizenhat szerző tollából. Hogy mit is rögzítenek ezek a lírai szösszenetek (szonettek, limerickek, panegirikuszok, sírversek, blasonok, rondók és leoninusok)? Elsősorban a fesztiválozó Kolozsvárt, ahogy László Noémi írja, a maga spontaneitásával, napsütötte sávjával, az alkalmi múzsákat, a versverseny résztvevőit (a sírfeliratoktól a blasonokba foglalt hajkoronákig). A pillanatában megragadott időt, s ebben a fél mondatban ragadjuk meg a kötet lényegét – óvakodnék attól, hogy a versek ércnél maradandóbb jellegéről vitát nyissak, s nem is nagyon hiszem, hogy az egyes szerzők fesztiválidőben rögtönzött versei – legalábbis nagyrészük – saját kötetekben vállalhatóak lennének.

 

Lényegük épp alkamiságuk, nem többek egy egyórás költői műhelymunka – nem egy esetben humoros hangvételű – lenyomatainál. Könyvbe zárt időkapszula, a helyszíni versírás alkotói mellett hasonló fontosságú az alkalmi múzsák névsora is. Kritikusok, újságírók, színészek, költők, képzőművészek, kolozsvári fesztiválozók pillanatképei rögzülnek, de jó kérdés, kiemeli-e az alkalmiságból a költeményt az elmúlás (avagy másként olvassuk-e például a Jancsó Miklósról szóló rondót ma, mint megírásának idején)? Mit tud meg a Kolozsáron élőkről, az egy hétre kifordított idejű Kolozsvárról és magyarnapozó fesztiválozóiról az olvasó ma – és mit árulnak el a versek az idő távlatából (ötven-száz év múlva) szerzőkről és múzsákról? Egyfajta távbarátság zálogai is tehát e kötet versei, László Noémi megfogalmazásában: „körbezárnak az állandó falak./Szólni szólanék, írni láttalak./Szavad és szavam hólyagos eső,/ülepedni gyűl pármondat-salak/barátságszülő, tágas tér-idő” (Távbarátság).