Tévés alámondó szövegektől a szépirodalmi alkotásokig




Az egyes történeteknek valamilyen módon közössé kell válniuk, hiszen alapvetően csak párhuzamos narratíváink vannak, ezeknek a kapcsolódási pontjait kell megtalálnunk – mesélte Kepes András, akinek két kötetének bemutatójára is sor került a 10. Kolozsvári Könyvhét keretén belül, péntek délután a Bánffy-palota udvarán. A szerzővel Büchler András beszélgetett.

 

A Tövispuszta új kiadása kapcsán a moderátor arra volt kíváncsi, miért volt szükség erre, mi az, amit Kepes újraírt, átalakított vagy kibővített? A szerző azt érzi, ha rajta múlna, sosem adna ki szöveget a kezei közül, a végtelenségig képes dolgozni egy-egy apró részleten. Ebből kifolyólag is szükségét érezte egy új, átdolgozott kiadásnak, de emellett szükség volt az elbeszélő pozíciójának tisztázására. Az első kiadásban ugyanis nem volt egyértelmű, hogy ki is az elbeszélő, sokan Kepes családregényeként olvasták, aminek a szerző nem feltétlen örült; nem ez volt szándéka, és kiemelte: ez több család története, amelyek nem sajátjai. Számára egyébként izgalmas folyamat volt újra dolgozni a köteten, úgy érzi, most már teljesen másképp nyúl irodalmi szöveghez, mint ahogyan évekkel ezelőtt tette.

 

 

Fotó: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét / Facebook

 

A televíziós múlt jócskán meghatározta írásmódját, a nyelvvel való munkáját, nevetve jegyezte meg, hogy első kötetét Bereményi – kis túlzással nyilván – egy televíziós alámondó szöveghez hasonlította. A televíziózás leegyszerűsítettebb nyelve után hosszú folyamat volt, míg az irodalmi nyelvet sikerült megtalálnia. Utólag úgy érzi, ez a fajta szubjektív megszólalásmód sokkal közelebb áll hozzá, mint a dokumentumfilmek vagy a riportok világa. A boldog hülye és okos depressziós című kötetében ez a személyesség erőteljesen érzékelhető. A szerző az esszé műfaját testhezállónak érzi, örömmel tölti el a tudat, hogy ha jól végzi munkáját, egy közös felfedezés során válik társsá író és olvasó, ahogy egy-egy gondolatmenetben folyamatosan és lépésről-lépésre sikerül tisztázni egy-egy eseményt, gondolatot, érzést. Kepes számára ez a fajta társviszony, kapcsolódási pont hangsúlyosan fontos, ezt igyekszik elérni életében és műveiben egyaránt.

 

Az esemény végén az érdeklődők megvásárolhatták mindkét kötetet, a bemutató pedig dedikálással zárult.