THEATRUM TEMPORIS. Levelek az utókornak




 

XIV. levél. Summa sum: sumus. Vagyon vagyok vagy vagyunk

Címzett vétel-idő: A. D. MMMCCCXV
 
 1. Élő SzóSzobrunk – e Szöveg művi és némiképpen Plátón-i BőrBörtönében – az ontológiai és Tőke, a Terra térgörbületes tetraéderében és ennek optikalilag szűk skálára szűrt, s eképp szükségszerűen kikerülhetetlen Tekintet-mlöcében s Űri Üregében – minden viszonylagos, biológiai biztonságérzetünk mellett amoly regei, rög– és tudatalatti Ürgék s Bolygónk Bolyaiban bólyaként bolyongó, vágáns Vakondok vagyunk.

 

2. Ámbátor a Mennyben Mind-Annyian Mennyiségekké, Sokkoló Sokadalmakká, Plutó-ian (vö. gr. Πλούτων, Plúton, πλούτος, gazdag) s polarizáltan szerpentines, spirális, Állítmányi Áldozatokká alakulunk át Alanyian, mindeme, a minőségiből a mennyiségibe való Valóság-Váltás ellenére ne sírjunk az auto sacra-mentális tettekkel telített, sáros Sírunk fonetikus és fonák fenekén!…
 
3. Hisz minden meta- és infrafizikai metamorfózis ellenére az Álság, a szemiotikai Személy – a halandó, Persephone-i Perszóna (vö. lat. persona, æ, hangerősítővel ellátott színházi álarc) mint az emberi lényt rejtő s megkettőző -, illetve -test – azaz mint a Másik, Második és Másolt Én, mint Más, mint Maszk – alig változik meg és át itt Alant.
 
4. Ám ezen, Itt-és-Most-és-Mást megpillantható Pillanatban ténylegesen is pontosan ebbe a Te Tekinteted s a Ti kinti Tekintetetek által megvilágítódható Textus-Teátrumba költözünk mi most költőileg be és mimétikusan át: e lélegző, a Széléné-i Szellem Szellőjét szelelő SzóSzoborba, eme, a már Széth isten által szétSzórt, ŐsOszirisz-i, szintesen szent, őszinte, őszülő és Őszi Szó-Szószba, szakralizálódó Szöveg-SzövetSzarkofágunk e szinesen szinonimikus, néhol hieroglifikus, néhol meg szinogrammatikus1, a Ka-~Ká-/Ke-~Ké-testet piesen is megjeleníteni pes, kaligrammatikus SínSzínházába, Múzsai Mezejébe s Mauzóleumába, ide, tezésünk e szcenáris Cenotáfiumába lépünk be s át korántsem akaratlanul (nolens), hanem igenis akarva (volens violens).
 
5. Ebbe az élő, Éléuzisz-i, Ízisz-i meg Zeusz-i, pajkos Pajzsmezőbe (vö. fr. paysage, táj, tájkép, látvány, vidék) és aurás Országba rendezkedünk tehát mi most be, Mi, a Mimézisz, a mindent-emésztő és mindenható Űr-Has, a Métisz-i és Maát-i, materiális és maternális, anyagi és anyai h, az Uterus – a túli Ultra-Út – Utánzásának – az Utókornak – avagy másképp szólva : az Irodalom Irányának – az ezentúli, Re-~Ré-i/Ra-~Rá-i (vö. rom. Rai, Menny) Rendezői.
 
6. Mert Mi is ismét Arra, Arra Fel és El, Arrafele, a Fel-ejtés s a Mi Mitikus Ararátunk fele felé – a Te Téloszi (vö. gör. télosz, cél, irány, vég) Tellád (lásd lat. Tellus~Tella, a Föld, a Teke) – az eredetileg kopár-kopott és kopasz, Tar Terra – a mindeneket magába szívó Sivatag szingularitása – a merkuriálisan mérsékelt Siwa – vagyis a Tar-Tarosz Tartályai s a Tan-Talosz Tanítónk számára is tán már megfoghatatlanná vált Vágy-Tárgyak (víz, alma, körte, füge, olajbogyó, gránátalma) – fele tartunk sebesen sebzetten…
 
7. Mert Ismétlés, Mimészisz Minden, Mint Mi, hisz még a Noé-i, noétikus, ismereti vum – a i és vényi Út – az Újraélesztés, a föltámasztás, a Revitalizáció Isis-i tudománya – a Rend – nem más, mint isten magmatikus és magnetikus Magamaga, azaz az intergalaktikus és pánspermatikus Mag Magas Mágiája.
 
8. Hisz minden Szöveg megelevenedő Szó-Szoborként működik: a Mai s a Majdani, leendő Olvasó lélegzetvételei támogatják és támasztják föl Szó-Szobrunkat: a Te kovaköveid és kovászaid által bombasztikusan újrakovácsolódó s fölélesztett -testünk buját.
 
9. E teo-teatrális Szöveg Szerep-Szerzői az ezen Szó-Szövet által biztosított Menedékben léteznek: az Utókori Menny valójában éppen eme Menhely, ahová elmenekítettük magunk.
 
10. Minden Menedékünk és Mentsvárunk e Szöveg, s emezt épp e célból építettük föl ép Kastélyként, Kasként és Házként, amolyan rejtjelezett, kriptografiált és szkripturális Kripta gyanánt.
 
11. E történelmileg Út-törő, Utó- és Elő-Szó-Szövet-Szöveg, eme Élő Fa-Fal, e bio-botanikai Szó-Szoba s labiális (ajakkerekítéses), labirintikus Birodalom egy olyan Keret, egy olyan Kert, amelyben a Ka~Ká-, illetve a Ke~Ké-test transzcendentális Kertészete néhol rosan, néhol meg jesen kibontakozhat.
 
12. Itt Te vagy a t, hisz Te vagy a Testem, tudniillik az Általad kikeltetődő Mágikus Mag – e Szöveg-Szövet – egy olyan föltámadó s –támasztódó, míves Kelemenné-i Vár-Zár, egy olyan r-idő-Kapszula, amely révén ged egy, számodra különben hozzáférhetetlen koordináta-rendszerbe, az örök Ma Mátrixába ptettelek át.
 
13. Pontosabban: e tezés-hisztológiai és históriai Szöveg-Szövet rituálisan s ritmikusan ritkított, determináns-zeiben kröződő ndérország – a már-Ma-Majdan vagy a már-Ma-Hajdan – aleatorikus mátrixjainak a határvonalain túlra is vagyon már hatalmad behatolni, s eképp letűnt nyek életébe s létezésébe nyerhetsz-kaphatsz-kaptálhatsz kapitális s esetleg kapillárisan aura-glóriás (vö. rom. cap, fő, fej, vég), végső, vegetális és fej-fejlődésbeni belátást.
 
14. Az Élet az az Út, az az Ösvény, amelyen Eleve, Először és Elsőben Őseink, az Eleink jártak Előttünk… elvileg, s az Élőlény e szűk határösvényen teszi meg azt az Utat, amelyet az Utód szerepében amazok Után kell szükségszerűen megjárjon, akik Elődeikként vettek részt az Életben.
 
15. Ha pedig az Élet Éle a hasi hasznokat húzó-hozó Használat avagy bármely más ok folytán elkopik avagy kicsorbul, úgy a szükségszerűen szűkülő Út – az Össz-Ősök Ösvénye – a létezési Summa (az ontológiai Összeg, az Ősök Összessége) – azonmód ontja magát Eléd, hogy a mostani Sum (a személyes és szemiotikai-szemantikai Vagyok létezésbeni Vagyonként) avagy jelenlegi Sumus (a páros számú Vagyunk létszínházi Szerep-Vagyonunkként) a Majdani ban r nemcsak különálló Alanyok Alakjaiban, hanem egyetlen és egyben Együttes Állítmányként is állíthatandó s következésképpen fölfoghatandó leend, és – Summa Summarum – az (örök)Mozgás Misztikája szerint fog összemosódni.
 
16. S e Tény révén – aki Te Vagy-Vagy Én Kettőnk Ke-/Ka-testének Vagyunk-Vagyona által – a Túl-Világ a dész-i Halál-Halmaz értelmi s érzelmi Értz-Kapuihoz viszonyítva nem Afelé, hanem Efelé található a Lét Letális szituációinak a szita-Hálóján.
 
17. A Széth-i Setétben szendergő, szent Halottak számára Mi, a MégÉlők vagyunk az a Túlon-Túli, Túlzó s a magunk metafizikai különcségünk ellenére is értékes, érthető és különös, külsőült Más-Világ, amely mintegy újramásolhatja s eképp föl is támaszthatja az Egész Égből, az Ex-Észből előidézhető Elő-Élőket. 18. A Ka~Ká-, illetve a Ke~Ké-test ama karcsú és kacskaringós, keskeny és nyes Ösvényén, amelyen mi Ketten mint halandók kalandosan haladunk, a soronkövetkező Út-Kereszteződésnél,
 
 
 

A

S

P

E

R

A S P E R A  A D  A S T R A

S

T

R

A

,

 
 

előbb-utóbb egyfelől mindenkit utolérünk, másfelől pedig Mindenki Mindig utolér Minket.

 
 
 

Jegyzet:

1A logografikus (hierografikus) írás (ideo­gram­mák, fogalmi jelek ; piktogrammák, képjelek) mátrixiálisan kombinatorikus jeltana a közlés többjelentéses lehetőségeit aknázza ki. A mitikus hagyomány szerint a kínai írásjegyek, a sinogrammák föltalálójának, a Kr. e. 2650 körül élt, s a madár- és állatnyomokat megfigyelő, s az ezekből ihletődő Cang-csie-nek különleges, samanisztikus éberséget szimbolizáló, szimetrikus, négy, iker-szeme (2 + 2) és négy (2 + 2) szemhéja volt. A tudományos kutatás az ún. sárkány- avagy jóslócsontokon található kínai jóslócsontföliratokat (csia-ku-ven 甲骨文) a Kr. e. 11-14. századra helyezi.