Tisztelet az alapozónak




Gy. Szabó Béla: Utcai Borbélyok, 1932

 

Berki Tímea a magyar–román kulturális kapcsolatok szakavatott kutatója. 2012-ben jelentetett meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában egy átfogó, a problémakör sokirányúságát érzékeltető kötetet Magyar–román kulturális kapcsolatok a 19. század második felében. Értelmiségtörténeti keret címmel. A könyvben foglalkozik Mihai Eminescu első, az akkori Magyarországon megjelent publikációival és korai magyar recepciójának különböző aspektusaival, valamint az első román fordításkötettel. A szerző nemcsak alaposan dokumentált megállapításokat tesz a könyvében, de új kutatási irányok lehetőségét is felveti. Egy példa: „A 19. századi, ún. hivatalos magyar fordításelméleti gondolkodás, amint korábban láttuk, a világirodalminak nevezett remekművek iránt érdeklődik, fordításukat tematizálja, és kevésbé figyel a többnyelvű magyarországi közeg lehetőségeire. Érdemes lenne megvizsgálni a magyar irodalmat román nyelvre fordítók (hasonló) stratégiáit annak ellenére, hogy a 19. század végéről alig találunk román nyelvű fordításelméleti szöveget. Úgy tűnik, hogy a magyar irodalomban érzékeltetett, a fordítás mibenlétével kapcsolatos teoretikus kérdésfelvetés nem kap akkora hangsúlyt az egykorú román irodalomban. A többnyelvűséget mint identitásbeli sokszínűséget fedezik fel és kamatoztatják a nemzetiségi irodalmak fordítói oly módon, hogy a népismertetés szolgálatába állítják fordításaikat.”1

 

A könyv második részében Kultúrák találkozása: románok a kolozsvári egyetemen (1872–1918) cím alatt Berki Tímea a magyar intézményben tanuló román bölcsészhallgatók önszerveződési lehetőségeit, identitáspreferenciáit elemzi, míg a harmadik tematikai egységben a többnyelvű kolozsvári egyetemi oktatók (Meltzl Hugó, Brassai Sámuel és Moldován Gergely) kultúraközvetítő szerepét kutatja. A kötet mellékletében szerepelnek annak a 42 görögkeleti és 101 görög katolikus, román anyanyelvű egyetemi hallgatónak a levéltárakból összegyűjtött személyi adatai, akik a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészkarán tanultak. Közéjük tartozott például az a Daicoviciu Szilárdként anyakönyvezett fiatalember, akit később a dákoromán nemzeti doktrínát kidolgozó egyetemi tanárként Constantin Daicoviciu néven ismerhettünk meg. Külön érdekesség, hogy – a kimutatás szerint – a 20. század elején megjelennek az első hallgatónők is: Steiu Silvia (1904–1905) vagy Polivka Margit és Rebreanu Kornélia (1916–1919). Berki Tímea figyelemre méltó eredeti eredményeket mutat fel a kapcsolattörténet, az imagológia és identitáskutatás szempontjából egyaránt.

 

From Grigore Moldovan to Moldován Gergely című dolgozatában2 érdekes kérdéseket vet fel egy 19. századi magyarországi román értelmiségi szereplehetőségeiről és identitásalakzatairól. Grigore Moldovan a Kolozsvári Állami Magyar Ferenc József Tudományegyetem tanára, a román–magyar szellemi kapcsolatok odaadó ápolója román anyanyelvű, görög katolikus szülők gyermekeként a kolozsvári piarista atyák támogatásával tanult, és jelentős karriert futott be a századforduló Magyarországán. Egy fürdőidény Borszéken című 1883-as útleírását elemezve a szerző kitér a folklórgyűjtő, fordító állampolgári és etnikai identitásának bemutatására. Különösen érdekes ilyen szempontból a moldvai kirándulás leírása. Berki Tímea elemzi Moldovan fiának karrierjét is, aki már vallásilag és nemzetileg is asszimilálódott római katolikusként, és Moldován István néven élt.

 

Berki Tímea 2017-ben, az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában jelentette meg, újabb kutatási tevékenységének eredményeként, A román irodalom magyar bibliográfiája: 1970–1980. Bibliografia maghiară a literaturii române: 1970–1980 című kétnyelvű kötetét. A közel 500 írót felsorakoztató bibliográfia tíz év fordítói termését összegzi, folytatva Domokos Sámuel úttörő munkáját, aki két kötetben gyűjtötte össze a magyar–román irodalmi kapcsolatokat a kezdetektől a szerkesztés jelenéig, tehát 1831-től 1970-ig.3 A kutatási nehézségeket összegző bevezetésben a szerző érzékelteti, hogy a fordítások és a könyvkiadás tágabb, mentalitás-, politika- és kultúrtörténeti összefüggései­re derít fényt. „A Domokos-féle vállalkozás folytatásaként kínált kötetnek több mint negyven év távlatából kell visszapillantania a kulturális kapcsolatok egy szeletére, illetve egy olyan időszakra – az 1970-es évekre –, amely a romániai totalitárius hatalom ’aranykorának’ része, és amely számos ponton máig nem értelmezett hatalmi és kulturális gyakorlatokról árulkodik.” (9.) A vizsgált korszak interetnikus kapcsolatainak változásairól is szól az alapos bevezető tanulmány. A külső kontextus itt megidézett vonatkozásainak bemutatása eligazíthatja, segítheti a korszakban még nem élt, későbbi kutatót. Az 1977-es földrengés hatásairól ezt írja: „40 éve történt a bukaresti márciusi földrengés, amelynek áldozatai között fiatal írókat, költőket, családtagokat, hozzátartozókat is találunk. A tragédia nem kerülte el a kortársak figyelmét sem, megemlékezések, nekrológok láttak napvilágot, és az események az egyes, immár lezárult életművekre terelték a figyelmet, amely irodalmi szempontból is mérhető.” (22.)

 

Az irodalmi kánonok nem maguktól alakulnak: az intézményekkel, orgánumokkal, befolyással bíró kanonizátorok alakítják őket. Arról is döntenek a hatalomnak ezek a birtokosai, hogy az idegenek mit érzékeljenek az adott kultúrából, tehát mely műveket kell lefordítani, és melyek azok, amelyeknek viszont meg kell akadályozni a terjedését, úgy is, hogy – amennyiben valahogy átmentek a nemzeti cenzúra szűrőjén – ne juthassanak a nemzetközi irodalmi vérkeringésbe. Fokozottan igaz ez a tény a diktatúra viszonyai között. „Üdvözlöm tehát a szerző azon szándékát, hogy betöltse az űrt, és folytassa az egykoron Domokos Sámuel által szerkesztett, félbemaradt kiadványsorozatot – és ezzel a szándékkal tulajdonképpen folytonosságot kölcsönözzön a(z irodalom-, kultúra-, politika-) történetnek és velejáróinak: fordítások és kétnyelvűség, meg nem értések és hallgatások, haszonleső gesztusok és magas szintű etikai vállalások, implicit barátságok és megmagyarázandó gyűlölségek stb., stb.” (5.) – írja a Berki Tímea kutatását irányító, Berki könyvéhez előszót író román irodalomtörténész, Ioana Bican. Az adatokat vizsgálgatva elgondolkodhatunk azon, hogy miért is fordítottak olyan sokat ebben az időszakban Mihai Beniuctól, a kortársai által csak a „Dumnezeu” ragadványnévvel emlegetett Dumitru Popescutól vagy a magyargyűlöletét egyre kevésbé leplező Dumitru Radu Popescutól. Azon a kérdésen is elrágódhatunk, hogy napjainkban miért nem jönnek létre olyan, a korszakban nagyon jelentős pozitív szerepet játszó kiadványok, mint Dávid Gyula Találkozások, Engel Károly Két irodalom mezsgyéjén vagy Beke György Tolmács nélkül című kötete.4 A politikai eszmetörténet és a kulturális földrajz művelői számára is tanulságos lehet ez az adattár, vallja Ioana Bican, az előszó szerzője. „(…) a könyv sorai között jövőbeni irodalomtörténeti, komparatisztikai vagy fordítástudományi tanulmányok sejlenek fel.” (5.)

 

Berki Tímea a korszak jelenségeinek tanulmányozásakor nem idegenkedik az értékítélettől, ám az árnyalt, körültekintő vizsgálat fontosságát bevezető tanulmányában mindvégig hangsúlyozza: „A szépirodalmi alkotások társaságában mintegy kötelező jelleggel kerülnek át a magyar irodalomba is azok a kényszerből vagy önként vállaltan írt szövegek, amelyek akár önálló korpuszként is működhetnének, leválasztva a bibliográfiától. Nevesíthetünk is olyan szerzőt, aki kizárólag hazafias költeményeivel van jelen, és nem véletlen, hogy hol, például Elena Dragoș a Napsugár c. gyermeklapban. Az érem másik oldalán Mircea Sântimbreanu vagy Octav Pancu-Iași említhető, akiknek gyermekirodalmi írásai a kibocsátó és befogadó irodalom perspektívájában is értékesek. Fontosnak tartottam az egyes szerzőknél megtartani a hazát, pártot, köztársaságot, történelmi évfordulót, szavazást vagy a vezért ünneplő szövege(ke)t, mert része(i) annak a többszintű, kompromisszumokkal árnyalt kommunikációnak, amely a kor sajátja volt, és az évtizedek távlatából problematikusnak tűnik.” (21.)

 

Valljuk be: trendi kutatásnak az számít, ha valamelyik nagy, nemzetközi projekt egy részszeletét megkaparinthatja a hazai filológus, és nemzetközi fórumokon hirdetheti eredményeit, mondjuk a globális populáris műfajok, mint a krimi, a fantasy, a horror, az akciófilm vagy a képregény stb. tanulmányozása nyomán. Nagy alázat és nagy-nagy munkabírás kell a hálátlannak tűnő alapkutatásokhoz, főképp, ha azok valóságunk még oly fontos, ám mégiscsak partikuláris aspektusaira vonatkoznak. Sok-sok órán át tartó adatgyűjtés és feldolgozás. Az eredmény nem egy új elmélet, még csak nem is egy világhírű külföldi teoretikus gondolatainak visszaidézése, recepciója. Alapkutatások híján viszont minden új elmélet a levegőben fog lógni, nélkülük kicsúszik a lábunk alól a talaj. Minden tiszteletet megérdemel az a kutató, aki az alapozás hosszadalmas és hálátlan munkáját vállalja. Berki Tímea kötete megkerülhetetlen forrásmunka mindazok számára, akik a román–magyar szellemi kapcsolatok kérdésköre iránt érdeklődnek, segítője mind a magyar, mind pedig a román kontextuális irodalomtörténet, a kanonizációs folyamatok, mind a fordítástudomány történeti vonatkozásainak kutatásában. Az összehasonlító irodalomtudomány éppen úgy hasznosíthatja, akárcsak a kultúra-, sőt a politikatudomány. Reméljük, a kutató talál módot arra, hogy – akár segítőtársak bevonásával – egy újabb kiadványban, immár a jelenig követve a folyamatokat, tegye közzé a román irodalom magyar recepciójának dokumentumait! A rendszerváltás környéke, biztos vagyok benne, nagyon tanulságos adatokkal szolgálna. A kötetet lapozva nem lehet egyet nem érteni Ioana Bican előszóbeli megállapításával: „A bibliográfiák, kronológiák, szótárak, enciklopédiák a kultúrák érettségének és szabadságának fokmérői.” (5.)

 

 

Berki Tímea: A román irodalom magyar bibliográfiája: 1970–1980. Bibliografia maghiară a literaturii române: 1970–1980. Erdélyi Múzeum-­Egyesület, Kolozsvár, 2017.

 

 

Jegyzetek

1 Berki Tímea: Magyar–román kulturális kapcsolatok a 19. század második felében. Értelmiségtörténeti keret. Kolozsvár, EME, 2012, 100.

2 Berki Tímea: From Grigore Moldovan to Moldován Gergely, Acta Universitatis Sapientiae, Philologica, 2011/1, 156–166.

3 Domokos Sámuel: A román irodalom magyar bibliográfiája: 1831–1960 (1961–1965). Bibliografia maghiară a literaturii române 1831–1960 (1961–1965). Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1966, illetve Domokos Sámuel: A román irodalom magyar bibliográfiája: 1961–1970. Bibliografia maghiară a literaturii române 1961–1970, Kriterion, Bukarest, 1978.

4 Dávid Gyula: Találkozások. Tanulmányok a román–magyar irodalmi kapcsolatok múltjából. Kriterion, Bukarest, 1976; Beke György: Tolmács nélkül: interjú 56 íróval a magyar–román irodalmi kapcsolatokról. Kriterion, Bukarest, 1972; Engel Károly: Két irodalom mezsgyéjén. Tanulmányok a román–magyar irodalmi kapcsolatok történetéből. Kriterion, Bukarest, 1984.