TransAtlantic – avagy átkelés térben és időben




transatlanticcgrey
 
Colum McCann TransAtlantic című könyve 2015-ben jelent meg a Magvető Kiadónál, a Hadd forogjon a nagyvilág 2013-as kiadása után ez a második kötete a szerzőnek magyar nyelven. A regény, ahogy a címe is ígéri, atlanti átkelések sorozatát tárja az olvasók elé, ezek az átkelések minden esetben sorsfordítóvá, egy életet meghatározóvá válnak. Azonban ezt a könyvet olvasva nemcsak az Atlanti-óceán vizén kelünk át megismerve emberi sorsokat, hanem időn, történelmen átívelő történeteknek válunk részesévé.
 
A regény három, eleinte teljesen különállónak tűnő, majdnem novellaszerű történettel indít. Mesél a két pilótáról, Alcockról és Brownról, akik 1919-ben először repülték át az Atlanti-óceánt megszakítás nélkül, majd Frederick Douglassről, aki a négerek jogaiért állt ki a 19. században, valamint George Mitchell szenátorról, aki jelentős szerepet játszott az ír–angol konfliktus rendezésében a 20. század végén – és egy család női tagjairól, akik története és sorsa összekapcsolódik ezekkel a férfiakkal. A történet érdekessége, hogy ezek a férfiszereplők valós történelmi személyek, velük kapcsolatban ismerünk meg évszázadokon áthaladó, egymással összefonódó emberi életeket. Az író stílusán keresztül – melyet tömör, minimalista, csendes, azonban költői mondatok építenek fel – annyi érzelem és élet sűrűsödik össze a regény lapjain, hogy olvasva magunk is úgy érezhetjük, hogy a történelem részévé válunk, élettel teli szavai világában megértjük, hogyan befolyásolják és hatnak egymásra az események, történések az idő folyamán.
 
A szerző néhol apró, de érdekfeszítő kulcsokkal valósítja meg a kapcsolatot két vagy több generáció között – ilyen lehet egy féltve őrzött levél, mely már az első fejezettől az utolsóig végigkíséri a történetet. Ez a kapcsolat múlt és jelen vagy múlt és jövő között rámutat arra, hogy egyes események mennyire befolyásolják egymást; bármi, ami a múltban történik, kihat az elkövetkezőkre, lehet az egy cselekvés vagy annak a hiánya. Hiszen Alcock és Brown története által, akikkel együtt majdnem halálra fagyva átrepüljük az óceánt, részesei leszünk annak, hogy egy hadászati célokra használt repülő átalakul egy olyan géppé, amely az emberiség egyik lépését viszi véghez, két ember máris befolyásolja az események sorát, de különböző életek sorsát is.
 
Nagyon emberközeli módon ismerteti meg velünk a könyv Frederick Douglass történetszálán keresztül a rabszolgasors mibenlétét, hiszen ez az ember rabszolga múltjától megszabadulva egy könyvet ír, amely által híressé válva Európában utazva beszél ezelőtti életéről, inspirálva másokat. Ő mint szabad ember a szabadság témáját helyezi megvilágításba, társadalmi és személyes szinten is, a lehető legérzékletesebben bemutatva visszaemlékezésein keresztül, hogy milyen volt az élet rabszolgaként. Míg a nagyvilág figyelemmel, szenzációhajhászással figyeli Douglass elbeszéléseit, beszédmódján átvilágít az emberi érzékenység és egyben erősség, egyszerűségével ugyanúgy hatása alá keríti az olvasót is, mint az őt hallgatókat.
 
A könyv egyik fő témája, hogy bemutatja, milyen hatással vannak egymásra az emberi életek, apró lépések, döntések, amelyek képesek megváltoztatni sorsokat vagy egyenesen a történelem irányát. Douglass személyisége hatására Lily, a cselédlány élete is megváltozik, hiszen jobb jövő reményében Amerikába utazik, az ő történetét is nyomon követhetjük, több generáción keresztül, ahogyan lassacskán és alig észrevehetően, de szépen kirajzolódik a vékony szálak összefonódása a múltban. Ezek a szálak, akár a pókháló, alig észrevehetőek, mégis olyan erősséggel rendelkeznek, hogy megtartanak életeket, megmutatnak irányvonalakat és itt-ott összefonódva érdekes mintákat rajzolnak ki szereplőink világában.
 
A történet egy másik vonalán az Észak-Ír béketárgyalás van a középpontban, amelynek egyik még ma is élő résztvevője George J. Mitchell amerikai szenátor. Az ő történetén át az író bevezet minket egy politikai személy magánéletébe, amelyen keresztül láthatjuk vívódásait, nehézségeit, valamint emberségét. Itt is láthatóvá teszi McCann az egyén hatását a világ dolgaira, ebben az esetben egy közéleti szereplő nézőpontjából, akit felesége és kisgyereke vár, ő azonban mások jólétéért felelős.
 
A sok cselekményszál emberi érzelmek és világok nagyon széles palettáját mutatja be az olvasónak, egyrészt a nők családtörténete által látjuk a generációk egymásra hatását, életük összekapcsolódását, mindegyikük küzdelmei, személyes harcai révén. Anyák és lányok, nagymamák és unokák tapasztalatai hagyományozódnak át egymásra, szeretet és gyász, öröm és bánat egyformán megszínesíti vagy beárnyékolja mindennapjaikat. A munka, a szerelem, a hivatás vagy egyszerű küzdelem a létért – mind kirajzolódik a regény lapjain.
 
„Csodával tartozunk a világnak, hogy nem záródik ránk.” Ez a lezáró idézet lehetne a regény összefoglalója, hiszen a sokszori óceánon való átkelés máris csodának tekinthető, ahogyan Brown és Alcock megvalósította ezt elsőként az emberiségnek, kitágítva a látókört, megelőzve ezt az összezáródást. Az emberi csodák életek, személyes történetek. Ez az, amivel tartozunk a világnak, hogy a háborúk és emberi harcok közepette „ne záródjon ránk”, ahogyan ezt McCann rövid, kopogós, visszafogott mondataival, szokatlan szerkezetű írásával, különlegességével bemutatja az olvasóknak.
 
 
Colum McCann: TransAtlantic, Magvető, Budapest, 2015.