Transzcendens materializmus




Nagy Albert retrospektív tárlata a kolozsvári Bánffy-palotában és a Quadro Galériában

 

Vévigvonulni a Bánffy-palota termein, miközben végigvonulunk egy festő életművén. A termek egymásba nyíló korszakok, tematikailag elkülönülő egységek. A nagyalberti univerzum mágneses terei. Hóesések, embertestek, téglafalak. Általános üzenetet hordozók: ilyen az élet a Földön. És mégis partikuláris üzenetük van: pont akkor és pont ott olyan; Nagy Albert kozmikussága lokális, szervesen ágyazódik bele önnön kontextusába. Még a festék színe is determinatív: a barnák, szürkék és okkerek képezik a dolgok valóságalapját. Fehér kontúr vibrál alakjai körül, aurájuk monumentálissá teszi őket. A holtpont nyugalma sugárzik róluk, két mozdulat közötti pillanatban való létezésé. Ezt nevezte ő negyedik dimenziónak. Embertípusai, a halászok, a feketelyuk-tekintetű csecsemők, a munkásosztály tagjai, az angyallal harcoló Jákob – mintha idős korában ő lenne Diogenész, ugyanaz a parasztember – mind a szabadságukért küzdenek, és ettől szabadok.

 

A Quadro Galériában látható egységnek a dokumentum a fő rendező elve. Olvashatók itt László Gyulának írt levélrészletek, amelyek a festő ars poeticájának fontos elemei, láthatók ceruzavázlatok, valamint az Olaszországban készült, lappangó művek reprodukciói és olyan festmények, amelyeket ’37-’43 között festett, miután hazatért Rómából. Itt figyelhetjük meg az elkészült művek hátterében zajló folyamatokat, ha úgy tetszik, az életmű csontvázát.

 

Nagy Albert nyers realizmusa olyan intimitással bír, amellyel a legtöbb rokokó festmény sem. Ahogy a két férfi, barna egyenpulóverében közreveszi a napszemüvege mögött rejtőzködő nőt, hármójuk testhelyzetéből az összetartozásnak különböző formái dekódolhatók. Ahogy a rájuk záródó szürke ég mintha még csak anyagában sem különbözne a hullámokat megtörő kőfaltól. Ez Nagy Albert transzcendens materializmusa.

 

Képein a meggyőződés látszik, nem a törekvés; a hit, nem az ideológia. Ahogy Kőmíves Kelemennével galambot rajzoltat az épülő falra, az a szabadságba vetett tiszta hit megnyilvánulása. Lehet, hogy vannak égetően aktuális témák, mint az űrutazás vagy a kolonializáció, a kommunizmus vagy a kapitalizmus, amikre egy művésznek illik reflektálnia. Lehet, hogy ezek túlságosan nyilvánvalóan programszerű, koncepciózus festmények. Én mégis üdvözlendőnek tartom azt a módot, ahogy Nagy Albert nem rejti véka alá a világról alkotott véleményét. Mind cenzúrától, mind kritikusoktól függetlenül azt festi, amit akar. Mintha a technikai fejlődésben visszafele haladt volna, formai nyelve egyre eszköztelenebbé vált, egyre inkább megszabadult a sémáktól. Úgy gazdagodik, hogy egyre „bravúrtalanabb”. Tudható, hogy a budapesti akadémiai évei alatt nem vett ecsetet a kezébe, végig csak rajzolt, és mintha ez az aszkézisbe hajló minimalizmus köszönne vissza utolsó korszakában is. A Bánffy-­palotában kiállított művek csoportosításában jól nyomon követhető a letisztulás, ahogy bizonyos visszatérő témák lényegretörőbben és merészebb dinamikával jelennek meg az életmű vége felé. Mára semmit nem veszített hiteléből az, ahogy Nagy Albert saját példáján, jó szóval oktatja szép, komoly fiait. Most már csak az az égető kérdés: vajon milyen gyerekjátékokat készített?

 

 

Nagy Albert: Kávé I.

 

Nagy Albert: Fürdő után II.

 

Nagy Albert: Pásztordal

 

Nagy Albert: Nukleáris kutató

 

Nagy Albert: Reggeli készülődés

 

Nagy Albert: Afrika

 

Nagy Albert: Zúzmara III.

 

Nagy Albert: Hárman a tengeren

 

Nagy Albert: Cantana profana II.

 

Nagy Albert: Tiszta forrásnál

 

Nagy Albert: Ariadné III.