Transzilvállatok (Bestiarium siculorum)




Michał Sikorski: Szarvas 02, 2015.

Michał Sikorski: Szarvas 02, 2015.


 
 

Amicus minusculus

 

Ne tudd meg, mi az. Magyarul ilyen nincs es, illetve, ha van, az nem az.
 
Székelyül: kicsi barát. Helyesebben: Kicsi barátom.
 
A kicsi barátom igen érdekes, rendkívül veszélyeztetett és igen gyakori állatfajta a székely faunában. Kihalás nem fenyegeti, verés igen gyakran.
 
Mindenki ismeri, az is, aki tagadja. Ha Székelyföldön élsz, jársz, szuszogsz, egy idő után találkozol vele, főleg kocsmák, hokipályák, vasúti pályaudvarok, keresztelők és egyáltalán: bármi környékén.
 
Ha nem ismered fel, és nem láttad, akkor rossz hírünk van: te vagy a „kicsi barátom”.
 
Hívják még kicsi komámnak is, de ez erős bizalmaskodás kérdése. A lényegen azonban nem változtat.
 
A kicsi barátom onnan ismerhető fel, hogy mindenhol ott van, ahol alkoholt mérnek, osztanak, kínálnak: de ő nem ezért megy oda. Ő általában csak ott van. És ez baj, és ezért ő a kicsi barát.
 
Az állatvilágban teljesen unikum (a pálinkavilágban sem egyedi), mivel fajtában, családban, törzsben behatárolhatatlan. Leginkább megnevezési állatként lehetne megfogalmazni.
 
Mert ha Csíkban azt mondják neked: „kicsi barátom”… Vagy Gyergyóban, Udvarhelyen, ne’adjisten a Kászonokban vagy Gyimesben… Ne tudd meg.
 
Amíg az anyai felmenőid emlegetik egy átlagos szórakozóhelyen, megjegyzéseket tesznek kétes erkölcseikről (v.ö.: kurva anyád), amíg csak a megjelenésed, habitusod, származásod a téma, nincsen baj. Addig még nem jelenik meg ez az állat. Azt még el lehet rendezni egy sörrel.
 
Na jó, kettővel vagy hárommal.
 
De ha egyszer azt mondja valakinek a szépvízi, taplocai vagy sötétpataki úriember, aki rendszerint a diszkóba is traktorkulcsot forgatva jár: „Kicsi barátom…” És ilyenkor megölel…
 
Na, akkor megtudod, mi az.
 
Onnan jön a lefejelés, tökönrúgás, és annak a bizonyos tekenőnek a hiánya, amire pedig figyelmeztetik a jótét lelkeket, a beleinek szüksége lehet rá.
 
A felvázolt borzalmak dacára, a kicsi koma meglepően ellenálló fajta, kicsit olyan, mint a (cenzúrázva, de együtt élő fajta, nemzetiség), legközelebb, a hatnapos gyógyulás után lehet, alakváltozása lesz, s ő nevezi ki a következő kicsi barátot. Rezisztens állat, ellenálló lenne, persze nem sorba kötve, hanem párhuzamosan.
 
Időszakos lény, ez egy újabb kategóriája a székely faunának, kevés az a homo homo seclericus, aki életében egyszer legalább ne látott volna kicsi barátot. A tükörben.
 
Ezért vigyázni kell rá, sőt ügyelni. Érti, aki érti. Értetted-e, kicsi barátom?!
 
 

Mustela putorius durus

 

Ne tudd meg, mi az.
 
Magyarul: edzett görény.
 
Az edzett görény vérvonala a magyarság vérzivataros évezredeibe nyúlik vissza, s hogy végül egyfajta csúcsragadozóvá, illetve született túlélővé avanzsált, ahhoz föltétlenül szükség volt legalább harminckét elveszített világháborúra, félszáz levert forradalomra, s néhány tucat tatárjárás helyezte fel a tortára a habot.
 
Mindezek után az edzett görény részint bármikor vidáman és dalolva hajlamos újabb világháborúkba és forradalmakba vonulni, de ezek híján mindenkor készen áll egy jó kis kocsmai csetepatéra, illetve a konjugális viszályok sem állnak messze tőle. Az esetleges következményeket úgy rázza le magáról, mint kutya a vizet, többek között ezért edzett.
 
Hogy a görényfélék családjába tartozik, legalábbis ami túlélési képességeit, helyzetfelismerését és ragadozó hajlamát illeti, az kétségtelen: – mindazonáltal legalább annyira különbözik a „sima” görénytől, mint az ötödik sugárúti tőzsdecápa a kiskunhalasi kucsébertől. Teljesen más evolúciós lépcsőfok.
 
(A „sima” görényről még annyit megjegyzünk, hogy a székelyeknél ez az állatfajta meglehetősen közkedvelt és közismert, valahol a részeges disznó és a szeszmacska között helyezkedik el, bár alapos rokonjegyeket mutat az albán szamárral is.)
 
Az edzett görény többnyire urbánus fajta, bár elszórtan vidéken, falvakon is előfordul, ilyenkor többnyire a fabizniszek környékén található meg, ahol egy-két hegyoldal meglepetésszerűen megkopaszodik, ott mindenesetre bizonysan előfordult már egy-két példánya. Az edzett görényt nem érdekli a globális felmelegedés, nem fordít különösebb gondot környezete épségére, és egyáltalán, annyira edzett, hogy némely tudós fejében már az is megfordult, tulajdonképpen chucknorriensis-nek kellene nevezni.
 
Az edzett görényről leperegnek a viszontagságok, ezért számos rossz tulajdonsága ellenére igen kellemes társaság lehet. Mivel errefele a túlélési képesség és a humorérzék kéz a kézben járnak, így az edzett görény rendszerint joviális, irónia és önirónia jellemzi, de ezt nem kell egészen komolyan venni, mert ez a bestia még humorban is ismeri a tréfát.
 
Szaporodása, annyi más honi fajtához hasonlatosan nem genetikai, hanem társadalompolitikai kérdés: válságos időkben (vagyis úgy bő háromezer éve) egyre nagyobb számban van jelen, míg a jóléti társadalmakban fölöttébb ritka.
 
Minekutána a jóléti társadalom réme belátható időn belül a Székelyföldön nem fenyeget, az edzett görény élőhelye biztosított, és semmiféle veszély nem fenyegeti.
 
Ha fenyegetné, akkor se venne róla tudomást.

 

 

Catulus kaetzegiensis

 

Netuddmeg…
 
Székelyül kecegányfióka.
 
Egyike a székely- és csángóföldi kli­ma­terikus állatoknak, ezért egyáltalán meg nem lepő módon többnyire Bodzafordulón, Gyergyóalfaluban, illetve a Gyimesekben fordul elő tömegesen.
 
A kecegányfióka ugyanis általában mínusz huszonegynéhány fok körüli hőmérsékleten szokta tiszteletét tenni, ezért csak az év nyolc vagy kilenc hónapjában aktív, a fennmaradó időben egyedül a bubo bubo cupropenis tudná megmondani, mit csinál.
 
Meglehetősen űzött vadnak számít, helyi kútfők és öregebbecske székelyek szerint ugyanis a fázó, vacogó ember „kergeti a kecegányfiókákat”. Egyes vélemények szerint ez mindössze csak annyit jelent, hogy kecegnek az illető fogai, illetve az is lehet, a kabát, azaz kacagány hiánya vagy szűkös volta a ludas: mi azonban őszinte meggyőződéssel valljuk, a kecegányfiókák léteznek.
 
Felnőtt kecegányról még nem érkezett hitelt érdemlő beszámoló, meglehet, az ivarérettség beállta után valóban kacagánnyá változnak, valahogy úgy, mint a bábból a pillangó, illetve a székely mintaférjből a részeges disznyó.
 
Vannak, akik tudni vélik, a kece­gány­fiókának piros szeme van, ezért például kitűnően el tudna rejtőzni ő is a meggyfán, persze, ha télidőben lenne meggy a fán. De nincs, olyankor a meggy az ötliteres borkányban van a kamrában, s rajta a jóféle szesz, ami a kecegányfiókák kergetése után igen jó hatással van a székelyekre, sőt kellő fogyasztása esetén már nem is igen kergeti azokat.
 
Minekutána annyira rejtélyes állat, hogy még a google sem ismeri, nem is nagyon van róla más mondanivaló. Ha nagyon realisták akarnánk lenni, valószínűsítenénk, hogy a kecegányfióka a farkasfélék családjába tartozik, tekintettel arra, hogy eleink a kacagányt előszeretettel készítették farkasbőrből. Mi azonban nem vagyunk realisták, és ha azok lennénk, akkor is tudnánk, hogy a ’zembernek ezeken a vidékeken jobb dolga is van, mint farkasordító hidegben farkasokat kergetni, szóval ez a magyarázat nem állja a helyét.
 
Sőt, a magyarázat alatt keceg a léc.
 
Úgy hogy egy hiteles expedíció felállásáig, és a kecegányfióka személyes megkergettetéséig másfajta kijelentésektől tartózkodunk. Aki többet akar tudni, keresse meg a Székely Enciklopédia nemzetes szülőatyját, Sántha Attilát, akinek minden bizonnyal lenne erre valamilyen magyarázata.
 
Mert neki mindenre van, ami eccer székely, s ami nem, arra több is.

 

 

Ciconia emissarius hungaricus

 

Ne tudd meg, mi az…
 
Mindig tudtuk, találékonyak vagyunk, a világ urai, a Szíriusz csillagképből érkezett ragadozók: de ez tényleg az evolúció csúcsa: a magyar kémgólya.
 
A magyar kémgólyáról annyit lehet tudni, borzalmatos nehéz, háborús, viszályos, rettenetes időkben is berepült Egyiptom fölé, s onnan a beléépített, szerketált, aplikált adóval rendszeresen tudósított az egyiptomi vezérkar internetes látogatásairól, különös tekintettel a hustler.com-ra.
 
Mármost az egyiptomi légelhárítás valahogy csak felfedezte ezt a harci madarat (várjuk a magyar hadügyminiszter lemondását!!!), és leszerelte az égről. Azóta is ott áll, lógó csőrrel, valami egyiptomi börtönben, ahol legutóbb II. Endre királyunk járt az ötödik keresztes hadjáratnál.
 
Az Amnesty Internationallal történt egyeztetés után nincs kétség: szegény gólyát addig verték, amíg bevallotta: ő hozza a gyerekeket is.
 
Irredenta, magyar gyerekeket, ezekkel gyarmatosítjuk az ősi magyarabok földjét.
 
Nem mellékes adalék – és ettől transzilvállat ez a kémgólya –, hogy hosszas pszichés és csőrtördelési ráhatás után a gólya bevallotta: őt bizony egyrészt Tusványoson, másrészt a borzonti EMI-táboron képezték ki, bizonyíték rá a rengeteg gólyafészek Gyergyó környékén.
 
Ha már lebuktunk, lebuktunk: most már férfiasan beismerjük, a magyar kémgólya a Grippenek utáni generáció, kémkedik, kelepel, s ha nagyon bevadul, még az ellenséget is leszarja a magasból. Kóvályogva, mint a gólyafos az egyiptomi légtérben.
 
Arról már nem is beszélünk, hogy jó százötven éve tervezzük ezt a merényletet, hiszen Arany János már akkor megírta A rab gólyát… Jellemző a magyar titkosszolgálat elvetemült ravaszságára: nem írta meg, ez Egyiptomban történik.
 
De semmi gond… Szegény gólya talán kibírja, bár a magyar külügy eddig nem hallatta hangját, a magyar ornitológusok is alig. Érkeznek majd a kémkócsagok, a búbos bankák s a gyimesi vércse is… Reszkessetek hát, egyiptomi testvéreink!

 

P.s: Állítólag Obama Szíria fölé néhány könnyűbombázó felcsíki ölyvet vezényelt…

 

 

Rattus Rhesus Glacialis

 
Ne tudd meg, mi az.
 
Székelyül: patkán’ma’om.
 
Neve után ítélve, első pillantásra azt gondolnánk, bizonyára valamiféle celebeszi, vagy új-guineai fajta, pedig nem. A patkán’ma’om teljesen autentikus erdélyi, székelyföldi állatfajta, amelynek két vállfaja is megtalálható.
 
Egyikük, a rattus rhesus ordinaris, többnyire a lajbiszaggatókban és más kultúrintézményekben fordul elő, első látásra teljesen olyan, mint az átlagos secler sapiens, és csak a megveretése előtti utolsó pillanatokban derül ki róla, hogy ő egy mekkora patkán’ma’om.
 
De erről most ennyit: foglalkozzunk inkább sokkal érdekesebb rokonával, az igazi, hamisíthatatlan patkán’ma’ommal.
 
Külső megjelenése alapján igen könnyen beazonosítható: rendszerint fekete-fehér csíkos mezben, korcsolyával alsó végtagjain közlekedik, állandó habitátusa, azaz élőterülete a jégkorongpályák belső tere, máshol gyakorlatilag nem is fordul elő. Valószínűleg e megjelenés miatt gyakran előfordul, hogy felületesebb szurkolók összetévesztik a zebrával, s ezen téves felismerésüket: „hüüüülye zebra!!!” felkiáltással hozzák tudomásra.
 
Namármost, tekintettel arra, hogy a patkán’ma’om a jégpályán kívül teljesen rejtőzködő életmódot folytat, ezen faj szinte teljes leírása a jégkorong-szurkolók és jégkorongozók leírásain alapul, mint ahogyan eredetileg nevét is tőlük kapta.
 
A patkán’ma’om létezése önmagában rejtélyes, nyilvánvalóan valamiféle furcsa szimbiózisban él a hokistákkal, akik megtűrik maguk mellett a pályán, ezért cserében a rattus rhesus mindent megtesz, hogy megkeserítse életüket.
 
Szaporodása úgyszintén a jégpálya belterületén történik, ez onnan is látszik, hogy a törzsszurkolók igen gyakran biztatják fajfenntartási tevékenységre női felmenőivel, illetve a tájékozottabbak rektális közösülésre szólítják fel a caballus nevű állattal (v.ö: zebra). Ezek a pikánsnak is tűnő részletek egyáltalán nem ritkák a patkán’ma’om szokásainak tárgyalásakor, táplálkozási szokásait illetően is gyakran hallható, amint bizonyos férfigenitáliák elfogyasztására szólítják fel a vérmesebb szurkolók.
 
A patkán’ma’om egyszerre veszélyeztetett és védett állat. Veszélyeztetettsége rendszerint a hokimeccsek utolsó harmadában tetőződik, főként ha a hazai csapat vesztésre áll, ilyenkor még a játékosok sem átallják célba venni egy-egy jól irányzott koronggal. Ilyenkor a patkán’ma’om érdekében a mérkőzés után karhatalmi erők, gyorsreagálási egységek és állatvédők gondoskodnak a fajta állagának megóvásáról.
 
A patkán’ma’om látása igen gyenge, ezért gyakran ajánlják számára okuláré viselését, de mivel hallása is gyenge, e tanácsot legtöbbször nem hallja, és nem fogadja meg. Szaglása kitűnő, általában már szezon elején megszimatolja a győztes klubcsapatot.
 
Familiáris állat, amelyet a szurkolók bennsőségesen szólítanak meg, ezért ha elmegyünk egy csíki hokimeccsre, azonnal láthatjuk és hallhatjuk is, sőt felismerve magunk is ordíthatjuk: „TEEEEEE! PATKÁN’MA’OM, TEEEE!”