„Új megközelítéseket kell mindig keresni, máskülönben a végén már csak a protonokról lehet majd írni.” Benke András és Juhász-Boylan Kincső Hervay estjéről




Traumafeldolgozás, kérdésfelvetések, catchy-ség és cikiség. Ezek álltak kedden, január 7-én az Ádám Szilamér és Vass Csaba által irányított beszélgetés központjában a Hervay Klub negyedik irodalmi estjén. A meghívottak Benke András és Juhász-Boylan Kincső voltak, akik mindketten az a szem online folyóirat szerkesztői.

 

A moderátorok elsőként az irodalommal és az írással való viszonyukra, kérdeztek rá, pontosabban a versírás miértjére. Benke András mosolyogva jegyezte meg, hogy számított erre a kérdésre, és amikor elgondolkodott, mit felelne rá, az „egzisztenciális-krízis-kinövések” volt az első beugró szó, ő ugyanis terápiás szempontokból kezdett el írni; azelőtt csak „az irodalom másik oldalával”, az elemzéssel foglalkozott. Juhász-Boylan Kincsőt a ráismerés indította erre az útra: a ráismerés, hogy a versben nagyon pontosan meg tud fogalmazni impulzusokat. A Benke által említett kinövésekkel is egyetért, számára ugyanis a traumafeldolgozás már a kezdetektől fontos tényezője volt az irodalmi tevékenységének.

 

 

 

Ádám Szilamér rá is kérdezett, hogy szerintük miért alkalmas az irodalom a traumafeldolgozásra, mit tud, amit egy pszichológus nem. Juhász-Boylan Kincső ott húzta meg a kettő közti határt, hogy „a pszichológussal ellentétben az irodalom nem kéri számon, hogy dolgoztál-e magadon”. Legalábbis nem direkt módon – korrigált gyorsan. Mindketten kihangsúlyozták az öncélúság elkerülését, szerintük ugyanis egy szöveg akkor lehet jó, ha képes közössé válni. Benke András ezt abban a gesztusban tudná megragadni, hogy az írás során ő igyekszik olyan formát keresni egy saját élménynek, amihez aztán mások is tudnak kapcsolódni, mivel neki fontos, hogy ne csak saját maga számára legyen mondanivalója.

 

 

 

Vass Csaba a felolvasott versekből kiemelt pár részletet, és mindenféle burkolás nélkül rákérdezett: nem ciki ma már szerelmes verseket írni? Juhász-Boylan Kincső az eddigiekhez kapcsolódva a szerelmet is egy traumaként fogja fel, szerinte azonban csak akkor ciki, ha a toposzok csupán újrafelhasználásra kerülnek és nem kérdőjeleződnek meg. Benke ironikusan jegyzi meg, hogy ő igazából szeret ciki lenni, aztán hozzáteszi, az érzelem, vagy a téma maga nem elcsépelt. „Új megközelítéseket kell mindig keresni, máskülönben elfogynak a nem ciki témák, a végén már csak a protonokról lehet írni.”

 

 

 

Az est végén a közönség is feltehette kérdéseit, ahol többek között felmerültek Benke András catchy sorai, vagy a feminizmus különböző megnyilvánulásai Juhász-Boylan Kincső szövegeiben és úgy általában a kortárs lírában. A meghívott kifejtette, hogy az irodalom nem mindig tudja lebontani a különböző elnyomási helyzeteket, de már maga a kérdésfelvetés megkérdőjelezheti az elnyomást. Fischer Botond ezzel kapcsolatban arra volt kíváncsi, mit gondol, vajon elég-e etikailag a kérdésfelvetés a különböző emancipatorikus kérdések esetében. Juhász-Boylan Kincső a kérdések milyenségére hívta fel a figyelmet, úgy véli, ehhez elég éles kérdésekre van szükség. Az azonban megválaszol(hat)atlan kérdése maradt az estének, hogy mire elég, ha csak kérdéseink vannak.

 

 

Fotók: Kovács Péter Zoltán