Vadásztánctól a Sziklarajzig – Király László 75




November 19-én este 6 órától a Kolozsvár Magyar Főkonzulátusán köszöntötték Király László költőt 75. születésnapja alkalmából. Az ünnepeltet és a közönséget először Mile Lajos főkonzul, majd Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője köszöntötte, kiemelve Király László hangsúlyos és különleges viszonyát a hagyományhoz, amely még mindig feltételezi a vers és az erkölcs kapcsolatát a 21. században is. Karácsonyi bemutatta a Helikon Király László tiszteletére elkészült, legújabb lapszámát is.

 
 

 
Fekete Vince Szentmártoni János köszöntő levelét olvasta fel az ünnepeltnek, majd Egyed Emese szólalt fel azok közül, akik a lapszámban közöltek verset – Király életművével párbeszédbe lépő verseket. Egyed kiemelte Király László kiváló műfordítói tevékenységét (románból és oroszból), majd felolvasott az ünnepelt Azték imádság című kötetéből, azt követően pedig saját versét hallhattuk. Őt André Ferenc, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Varga László Edgár, Horváth Benji és Fekete Vince követték – mindannyiuk versében erős személyesség és Király költészetéhez valamilyen formában kapcsolódó mondanivaló került felszínre. Erről a bensőségességről – a közönség soraiból tapasztalva – nehéz írni, ugyanakkor megkönnyebbülés. Király László egyszemélyes szellemi műhelyként volt jelen sokuk életében, egyrészt az Utunk élén, majd a Helikonén is.

 
 

 
Király legújabb verseskötetét, a Sziklarajzot Lövétei Lázár László és Fekete Vince mutatták be. A Sziklarajz borítója sokatmondó: egy falusi köszörűkő nagyított felvétele, a kő közepén tátongó fekete lyuk egyszerre asszociál a hiányra és a kő nehézkedésére, ugyanakkor a kötetben szereplő szövegek pontos megszerkesztettségére, egymásutániságára – a köszörülésre, a csiszolásra.

 
 

 

Király Lászlónak – ezekben a versekben is, de nem csak – úgy hiányzik valaki, hogy nem hiányzik: hiszen jelen van. Azok, akiknek az alakját megidézi szövegeiben, örökre vele maradnak, hiszen cselekedeteik meghatározzák az életét, ezért nem lehet elfelejteni. Az emlékezés lehetővé teszi számára, hogy megtisztelje azokat az embereket, akik nem tanították őt semmire, hanem engedték, hogy tanuljon tőlük. Ugyanis amikor az ember ír, akkor csak egyedül van. A jó költészet azt a fajta nyelvi emlékezetet mozgósítja, amelyet az érzékeltetés mutat föl, ez nem a hétköznapi emlékezés formája. Fekete Vince Király László költészetét a teljes önazonosság attitűdjével ruházta fel, a megkonstruált beszélők hiányát hozta fel markáns ismertetőjegyként, majd az este Király László felolvasásával ért véget – többek között hallhattunk tőle vicces „talált” verseket is, amelyek attól válnak derültség tárgyává, hogy kiemelődnek eredeti kontextusukból.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter