valahol maradók




„Itt ez a látszólag simára döngölt,

            távolról szépnek mutató út,

            és itt vagyok én is.”

                        (Király László: Utak)

 

„kényszerű türelmesek kasztja

            mely a kört imádja

            az örök visszatérést”

                        (Király László: Integetők)

 
 

itt néznek a távolba a valahol maradók

tenyerükben virágzik a hallgatás

nyelvük alatt szétzúzódó pipacsok

szemük farkasfény szívük halott lódarázs

 

foguk közé préselődik a virágpor

ha régi padlásokra hordják fel a múltat

lábujjhegyen hogy ne dúljanak szét fészkeket

vacognak mint ki fél repülni nem tanultak

 

itt vesznek mély levegőt a valahol maradók

a halhatatlansággal járó fojtó emberszag

számon kér a virágoktól minden illatot

nyomukban meg elviselhetetlen rendet rak

 

hogy lihegjenek a kipárnázott sötétben

mint a séta közben megvadult lovak

nevet adnak kagylónyi tengereknek

áldást osztanak és megbocsátásokat

 

itt nyugtatják régi szerelmeik a valahol maradók

feloldják a szélben a fegyverszünetet

mielőtt végleg elveszítik önmaguk a kertben

koccan a foguk mint üres vodkásüvegek