„Van-e egyáltalán mondanivalónk a boldogságról?”




„Nagyon sok önéletrajzot írtunk már”, nyilatkozta Örkény István, és ez a kötet épp ennek a mesterséges önéletírási folyamatnak fordít hátat, feltéve azt a kérdést, hogy hogyan lehet népszerű írók életét korszerű módon feltárni és megmutatni. Erre nyújt megoldást a Hang–Kép–Írás sorozat, amelynek nyolcadik albumában Örkény Istvánt lehet megismerni – képek, levelek, egypercesek, interjúrészletek összességében.

 

Az igényesen összeállított kötet nem törekszik teljességre, a szerkesztő által megfogalmazott használati utasítás már a legelején felfedi a válogatási szempontok nem titkolt szubjektivitását, hiszen a „saját életünk elmesélése is nehéz, nemhogy másé.” A csupán információkat, illetve fontosnak ítélt eseményeket tartalmazó biografikus művek újragondolása valósul meg, ahol nem egy külső értelmező festi meg az író életrajzát, hanem a szerkesztő által figyelmesen kiválasztott szövegek, Örkény elmesélt történetei, levélrészletei, novellái azok, amelyek az olvasónak megmutatják az író életét. Egy olyan albumot tart tehát a kezében az olvasó, amely rövid szemelvények által teszi széles körben élvezhetővé és elérhetővé az Örkény-hagyatékot.

 

A kollázsszerű válogatás mozaikszerűen, de a kronológiai ívet nem megtörve vezeti be az olvasót az örkényi világba. Ebben a kötetben nemcsak csoportképek, portrék, pillanatképek, hanem műsorfüzetek, kéziratok vagy akár a családi gyógyszertár vényborítékja is helyet kapnak, és ez a sokszínűség épp ahhoz járul hozzá, hogy az olvasó ne csak az íróról és munkásságáról tudjon meg érdekességeket, hanem lehetősége legyen Örkény István személyiségét felfedezni, és az író hétköznapjaiba bepillantást nyerni. Az albumhoz hangzóanyag is társul, aminek köszönhetően az internet által egy-egy, az író által elmesélt történet meg is hallgatható. Minden alkotóelem magáért beszél és önmagában áll – a kötet nem tartalmaz szerkesztői közbeékeléseket, értelmező magyarázatokat, hiszen az album célja, hogy rossz közérzet és zaklatott idegállapot ellenére is bármikor élvezhető legyen.

 

 

Örkény István. Szerk. Vincze Ferenc, Hang–Kép–Írás 8., Napkút Kiadó – Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2018.