Vasas Tamás versei




Sasha Bandi: Untitled

 

a kert

/arányok/

 

ide fogunk ültetni egy akácfát

 

hihetetlen, hogy mennyire

kicsi ez a kert, de mindegy –

 

a miénk.

 

a falu fele azt hiszi,

egy pár vagyunk,

biztosan közösülünk is,

undorító…

 

de erről nem tudunk mindketten

 

és így stimmelnek is itt az arányok

 

mert egy akácfához nem kell több

 

 

cetli

 

 

hazáig szorongattam a cetlit,

amit a kezembe nyomott,

aztán még az utcán kidobtam,

mielőtt felmentem volna

 

szokatlanul csendes volt

az a vasútállomás, ahol

elváltunk

 

talán egy bizalmas üzenet

állt a papíron,

amit nem akart csak úgy,

a szemembe mondani,

 

hogy, teszem azt, figyeljek

jobban a leheletemre,

vagy azt, hogy szeret.

 

 

üvöltések

 

 

az utolsó kapott mondatom:

„ne is lássanak többé”.

és nem is fognak, úgy tűnik.

sőt, ez már biztos.

mégis, nyugodt szívveréssel

ülök a zuhanó repülőgépen.

körülöttem csak káosz…

üvöltések, szakadozó gépek.

de én már látom közeledni

az öreg bálna nyíló száját,

a rózsaszín halcafatokat

néhány megmaradt fogán.

ez a békém alapja.

és pontosan tudom:

minden rendben lesz.

elnyelnek az üvöltések.

 

 

tintahalak dala

 

 

ahogy egy egyenlő szárú háromszöget

a tenger mélyén,

 

/és rögtön nem találjuk a helyét/

 

úgy az elúszó bálna árnyékát

sem azonnal látjuk, ha vesszük.

 

felszívódik… ha kihúzom az óceán fenekén

a dugót, és eltűnik a lefolyón át a sok

tengervíz a földbe, az is ilyen.

 

az is csak illanékony,

de nem gonosz.

 

marad egy bolygó száraz kádként,

vergődő bálnákkal.

 

hasonlítsd össze a lehetetlenséggel,

úgyis annyi van…

 

a farzsebből kilógó emberi jogok

egyetemes nyilatkozatával,

 

vagy a kindle-ön olvasott árvácskával…

 

vétele bárminek a tenger mélyén.

 

 

a felhőbe jut

 

 

ez az a hely. posványos.

 

régen itt egy nyugtalan

bibircsók pattogott a

rakparton, gyakran

tűnt fel évekig.

 

a helyieknek gyanús lett,

és légycsapóval ütötték,

végül mikroszkopikus

darabokban jutott a

fertőzött ebihalak

gyomrába.

 

így végezte.

 

de a híre felkerült

a felhőbe, felszállt,

 

talán egy gyermekért

könyörgő hajléktalan

asszony fohásza volt,

ami egyszerűen csak

magával rántotta,

legalábbis ezt beszélik,

akik hisznek errefelé.

 

 

6 nap

/eget néző szonátákhoz/

 

 

elasztikus rend nyúlik az égen

 

ez a mi házunk és a mi tetőnk

 

(anyagait vizsgálva:)

 

/téglából, üvegből, palából,

 

malterből, festékből, fából/

 

de én és én…

 

nem is tudom miből már

 

annyira régi és piszkos vagyok

 

de egy kicsit valahol szép

 

ahogy belesimulok a rendbe

 

így emlékszem a hipó szagára,

a torkát égető tüzekre

 

a jaegerre, ahogy egy csepp

mindig kilöttyen a szájából

és ott marad a kövön

 

a szétrágott rivotrilok ízére,

a sör keserűségére,

a kényelmetlen matracra

 

és a végállomáson egy fényképre,

amin két öreg kéz tartja egymást,

az egyik haldoklóé

 

és itt visszájára fordul a teremtés,

nem anti-, nem pusztítás,

csak a fordított

 

„elasztikus rend nyúlik az égen”

 

 

árvaház falán

 

 

utolsónak indult

ahogy minden más a kanyarokon túl

úgy csikorog a gépezet

úgy horkolnak az alkotók

hogy már nem hallani, látni még talán

hogy mit terveztek itt és mi nem lett

hogy megerőszakolták a múzsákat

és kigyulladtak a hegycsúcsok

a kanyarokon túl nem maradt semmi

csak az árva és kéregető képzelet

 

 

Vasas Tamás 1989-ben született Debrecenben. Jelenleg állambölcseleti és politikai filozófiai PHD-hallgató a Debreceni Egyetemen. Költő, slammer, fordító, zenész. 2020-ban jelent meg Stílusgyakorlatok a kiábrándulás nyelvtanára című verseskötete a Napkút Kiadónál.