Versek




Hiány

 

sokat agyaltam rajtad az utóbbi időben
úgy voltam hátha te is
valami hasonló
ha nem
végül is így van rendjén
végül is az elmúlt hónapban volt minden a rendjén
szóval értelme mindennek? az nincs.
csupán túlságosan ragaszkodom ahhoz
ami lehettünk volna
mert semmi sem megy simán
de jó hinni hogy tart valamerre
akkor is ha épp megállt

 

mert baszhatom
ha cigit tekerek a sion-hegyen
ha londonba csavargok és végig stoppolok
mert isten egy tinilány
és áll rá a farkam
és baszhatom
mert kurvára nem élek tovább
akármit is cenzúrázok a fejemben.
és ha isten egy tinilány
akkor a remény az isten
és hogy maradjak tétlen
amikor épp isten könyököl rám
vagy rúg vesén
vagy töri el az állkapcsom?

 

mert az éjszaka egy dugóhúzó
és rajta az ég
egy telefon kijelzője
és rajta a csillagok
az odatapadt maradék
amfetamin.
szóval hogy maradjak tétlen
ebben a szétcuccozott falkában
ahol az egy vérből valók
ugyanazt a dalt vonítják
mint a farkasok?
és farkastól fél csak a farkas.

 

szóval értelem? az nincs.
hangulat van és érzelem
és az értelmet
ha szerencsés vagy
beléd verik
mint a napi kétszeri fogmosást.
cigaretta van és pohár
és ha szerencsés vagy a végén
nem csak a cigaretta és a pohár marad
vendég az asztalodnál.
szóval miért ne hihetném azt
hogyha eleget küzdök
szerencsém lesz nekem is
mert kijár
mert mindent megérdemlek
amit elképzeltem.
és ha felhasítasz én akkor is ölelnélek
mint az üveget
ha már mindegy
mert nem volt elég az első tíz pohár.

 

 

Halakat kergető hálók

 

Halakat kergető hálók vagyunk,
levegőnek öltözve.
Fénysapkában csöngetünk be ide-oda,
szeretjük elvakítani az embereket.

 

Figyelni sem kell az ajtókat,
nyitódnak, csukódnak.
Aztán a parkban kell ülni,
csak ne legyünk otthon.

 

Mindig morognak a kutyák,
ha elmennek mellettünk.
Mindenki lát minket,
ha nem is szól senki hozzánk.

 

Harapunk.

 

 

Az illuzionista

 

Az évek során vajon hányszor
mantrázhattam hazugságokat a pupillámba hajolva?
„Mint két vörösvérsejt a város ütőerében.”
Ilyenek voltunk mi?
Jó vicc, mondhatom.

 

Az önérzet alapja az önismeret,
de van olyan illúzió,
amelyre megéri felépíteni önmagad:
„Az nem lehet, hogy annyi szív
hiába onta vért.”

 

Az illuzionista nyomora az,
hogy ismeri a trükk mögötti igazságot,
varázstalanított varázslatmániás.
A legjobb csalók úgy tévesztik meg a világot,
hogy közben önmagukat is becsapják.

 

 

Túlsérült

 

Fogalmam sincs, mit látok,
pedig határozottan nézek dolgokat.
A megszűrt látótérben
csak annak kellene életképesnek lennie,
amire emlékezni akarok,
mégis állandóan az bújik elő,
amit elfelejtenék.

 

Egy internetről rendelt piros ruha,
ezt nézem, ebben biztos vagyok,
és ebben a racionális tudatállapotban még különösebb
érzés
a ruha helyén azt a szokatlanul hosszú orrot szemlélni,
amelyet bár szégyellsz,
mindketten tudjuk, hogy ez illik hozzád a legjobban.

 

Talán így teremtenek érzéseket maguknak az érzéketlenek:
A megkaphatót megkaphatatlanná fokozzák.
Itt van ez a ruha,
fogom, gyűröm, szagolom,
mégis észlelhetetlen,
mert valaki hiányzik belőle,
valaki vagy Te,
én már nem igazán tudom,
hol rejtőzik a különbség,
mert elkopott az a valahogy érzés,
tudod, te tudod a legjobban,
hogy milyen, amikor nem tudod, hogy is vagy.
Elkopott minden idegszálam,
túlsérült vagyok ahhoz,
hogy megszólítsalak.

 
 
 

Szén Benjámin: 1994-ben született Székesfehérváron, jelenleg a budapesti ELTE történelem szakán végzős hallgató. Verset, slamet ír, illetve újságírással foglalkozik.