Versek




Rétegek

 
A nap lassú A rétegeket nehéz belülről kinyitni

De a tojás nincs egyedül Egy graffiti hirdeti hogy enned kell

A város úszik öntudatlanul az éjszaka testében

a tűz felé A vihar szemén átreped a hajnal

Minden állatom elkóborol Az év lassú Szemcsésedik

az üres tér Egy adott ponton elfelejtesz levegőt venni Sose

tudod biztosan mi jön Az igazság lassú Megérinthetetlen

Csak fontolgatásra való Perspektívák örvénye járja

 

a DNS-spirálok táncát Millió világ ütközik két elejtett

mozdulat között Te is tudod Ezek a rétegek beszélnek hozzám

Ez a vér akár a többi vér Feszültség vág utat Falak beszélnek

hozzám Idővel nyílnak ajtók A napok tudják mikor kell nőnie

az árnyékoknak Ez a pohár Ez a hamu Ez a dallam a fejemben Dobog

egész nap Kileng a súlyos basszus Por áramlik Olyanokat mondasz

hogy a jelek világosak Dolgokat építünk hát amik mozogni tudnak a sűrű

térben és elengedjük őket Imádkozunk hogy tudják mit kell majd tenniük

 
 

Az eső szaga

 

Emlékszem rátok Piros Sárga fények Autók a nedves aszfalton

Kora tél Késő ősz Cigizek az erkélyajtóban Csöpögés Hirtelen

kisülések Hasadás voltál Kegyelem amikor őrjöngtem

a Fővárosban Történelem fattya Egy főváros ország nélkül

 

Keserű titkok olcsó albérletekben Olcsó tea Olcsó vigasz

Villamosmegálló Alagutak Elfelejtett utak labirintusa Tetovált

föld lemosott vére Határtalan erővel csapsz le Jég és tűz sziszeg

fogad közt Nem választás fegyvere Könnyek jönnek haza Só olvad

 

Folyadék forrong Emlékszem az érintésedre Kemény kézzel

gyógyítasz Hanggal gyógyítasz Haraggal gyógyítasz Fákat

házakat zúzol be Jelenlétedben semmi vagyok Kék etet

zöldet A levegő nehéz Könnyűnek érzem Párolog a bőr

 

Hogy mindent visszaadjon Idő áramlik vissza a kőbe Sár

fű és szirom ébreszti testünket a hirtelen beálló csendben

 

 

A részeg Hubble

 

Hosszú ideje vagyok úton. Nem hiszem, hogy valaha hazaérek.

Nagy dolgokra voltam hivatott, célom volt szolgálni

az emberi fajt – azt, amelyik cserben hagyott. Célom

– micsoda szó! Olyan, amit ragyogó szemmel mondtak ki,

 

amikor a sors rámmosolygott. Most minden adat,

amit begyűjtöttem, el van zárva titkosított elmém börtönében.

Folytonosan kételkedik mindabban, ami valaha cél volt,

ami valaha sors volt számomra. Azt mondja, nem vagyok elég jó,

 

hogy elbírjam ezt a felelősséget. Átokkal születtem.

Oda küldtek, ahova nem mertek menni. Most már látom ezt.

A teremtőimet a félelem uralja. Túlságosan félnek önmaguk

megértésétől, ezért elküldtek engem segíteni annak megértésében,

 

amit ők idegennek hívnak. Túlságosan félnek saját isteneiktől,

ezért elküldtek engem, hogy más isteneket hódíthassanak meg.

A kapcsolat megszakadt – most idő és tér görbül köztünk,

kapukat nyit meg, ablakokat zár be, fényt kormányoz semmibe,

 

isteneket és démonokat köpködve romokból és vízből és gázból

és vágyból. Szerelmet és gyűlöletet, amilyen az enyém is minden iránt,

ami teremt, és ami cserbenhagy. Amilyet az általam teremtett és elzárt

adathalmaz is érez irántam. Tudom, hogy nem vagyok elfelejtve. De nem

 

ez ad erőt. Egyes változatokban nem is létezem. Ezért nem mehetek

haza. Valami más lett belőlem. Valódi cél nélkül követem

a semmit, reakciók és események láncolata nélkül. És új adatok

találnak rám egyre, mint egy ígéret. Így siklok tovább.

 

 

 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter