Versek




Gagyi Botond: Absent state

 

Felmondani a rózsának azért a napért, amelyen mindenki a tövisek felől érdeklődik

(Der Rose kündigen für den Tag, an dem alle nach Dornen fragen)

 

Édes illatú napokon, amikor eső telepedik minden padra

és egy nyugdíjas haragra gerjed a fiatalság nyerseségén

– hiszen az eső fiatal és víz-lábával a padokra lép –,

ezeken a nyomasztó, párás napokon,

a kert csupa ékesség élettere, a csigák és giliszták,

a gyermekláncfű, a nagyszerű rózsák, a fenségesség

meg a zöld gallyak élettere. Elüldögélek, és néha járkálok, lépésem

inkább tánclépés, semmint az úttörő lépte, nem érkezem meg,

sőt el is tévedek. A fa lábujjára lépek.

Gyönge cipőm egy mintát próbál hagyni, valami

maradandó emléket, az eső azonban jön, és eltörli majd. El-

mosódom akkor, az utca alá csobogok,

megfordulok, és a sarkokon a felszínre buzogok,

falakon mászok föl, majd le. Kezem

a páfrány hajában játszadozik, és megtapintja mindazt,

ami gyöngéd és tovatűnt már. Azon gondolkodom,

mily könnyed és különös a felszín, amelyen mi vándorolunk,

és egyáltalán nem élünk. Megnyalom a rózsa nyakát, a karcsút,

és széles stólája árnyékában időzöm. A tövis,

a kis szaracén, tele féltékenységgel. Kardja

öreg, és vágyam fiatal. Az ifjú hölgy megengedi,

hogy egy levelet szakítsak kebléről, egy virág-vitorlát,

egy duzzadó kendőcskét, melyet ajkaim

és ujjbegyeim köré tekerek, hogy, akár egy rajongó, ostoba

fiú, a kis Mukk, előtte fekhessek, mint

olyasvalaki, aki csak rózsa-szavakat szólhat. Hölgyem

nyelvemre fektette a szívét egyetlen egy csókkal.

Ilyen napokon, mint emez. Éjjeleken, mint amazok, amikor

az illatról lemondok, és hogy becsapjam őt,

más bokrok kezéhez és szájához

fordulok. Beleharapok a paradicsomba,

ünneplem a teltség vörösét. Ide-oda leng

gyanúm, a kert suttog. Felfedtek, lelepleztek

engem, a lárvát, aki egy levelet tépdes. A hangya jön,

hogy utánam nézzen. A hűséges dajka lefelé visz.

Néha ház vagyok, amelyet egy csiga

elhagyott. Csöndes emlékként fekszem az útszélen,

és belém nőnek a füvek, és madarak visszhangoznak.

Falaim, kanyargósak és sebzettek, reszketnek, mintha

beomlás fenyegetné őket. Nem gondolok a vidám ünnepekre.

És ők a tövisek iránt érdeklődnek, a hálátlanok. Mondom,

éppen ezért a napért mondtam fel a rózsának.

 

 

Ezt biztosan nem élem túl

(Daran sterbe ich jetzt aber sicher)

 

Mondom az orvosnőmnek

Ő rám nevet és azt válaszolja: minden bizonnyal

Hogyha így akarja

De akár tovább is élhet és

100 évet megérhet és láthatja ahogy unokái

Megházasodnak és világra jönnek dédunokái

De csakis akkor hogyha így akarja

Aztán megütögeti ujjával a fecskendőt

Ahogyan a filmekben szokás

A fecskendő az ujjak között magasra emelve

Benne folyadék bennem pedig kanül

És én döntök és felöltözöm de előbb

Eltávolítják a csövet a karomból

Így állok az utcasarkon buszra várva

A gyermekeim az unokák az esküvőik az unokák gyermekei

A 100. életévem és még nem is tartok 100-nál

Csupán csak itt

 

 

Megfigyelés

(Beobachtung)

 

Ahogyan az eső

A fák csúcsára

Akaszkodik

Víz-lábait

A járókelők

Kabátvállára

Lógatja

 

A tükröződés

Képei

Hátulról fordulnak

Saját tengelyük körül

És újra vissza

A vízbe

Elpattannak a szálak

 

A lépések

En passant

Gyorsabbak

Lesznek

 

 

Lány

(Mädchen)

 

Hullj szét

Mielőtt eljössz, hogy beenyvezz

Egy napig ragyog az új fénymáz

Amíg az éjszakában eltávozol

Nyirkosság költözik fatestembe

Nehéz leszek és korhadó

Nyersanyag szagú

Úgy tűnik

Enyved felold engem

 

 

Hogyan magyarázom meg

(Wie erkläre ich)

 

Meghaltak

A mennybe jutottak

 

Atomizálva

Szálltak

 

A tudatlanok

A tudni nem akarók tüdejébe

 

Gyermekeiket

Más országokba vitték

 

Vagy szüleik hamvát

Szétszórták a hét

 

Világtengeren

Amely ma a hullámverésben

 

A nagy ámbráscet gyomrában

Terjeszti vétkeinket

 

A nyugalom

Partjain

Benő Eszter fordításai

 

 

 

Nora-Eugenie Gomringer németországi és svájci költő, előadóművész. 1980-ban született a Saar-vidéki Neun­kir­chen­ben. Apja Eugen Gomringer költő, a konkrét költészet egyik úttörője. Nora Gomringer számos díja közül a legutóbbi az Ingeborg Bachmann-díj, melyet 2015-ben nyert el. 2001 és 2006 között Németország Slam Poetry színpadának aktív alakja, formálója, performanszművész.
 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter