Versek




Szabó András: A csipkeverőlány álma, 2016.

 

játszótereink

egy játszótér szögletén

ahol behúzott nyakú fák

nyöszörögtek a szélben

arcod levélerezetén

botladoztak ujjaim

mellednek ütődtek

a remegő szavak

a fűszálak testednek feszültek

s mikor tekinteted szemaforja

végre zöldre váltott

egymásba kóstoltunk mohón

 

 

[észrevétlenül]

észrevétlenül szivárogtál belém

s növekedtél miként a jégcsapok

veled a végtelen hajolt fölém

a múlhatatlan

– lám így iramlanak elő

a hadra fogható közhelyek –

s ha az iskolakert gesztenyéi alatt

átfut a nyár az ősz

s fehér kendőbe csavarodnak a fák

velük fázunk belülről mi is

 

 

látomás

éjszakánként

ha esőcsatornák vizének

hideg csobogása ébreszt

látlak – ha nem vagy is:

leplombált emlékek közül

parázslik felém alakod

s bár álmaim feledékeny

kikötőiben a rontás szuszog

te mégis ott maradsz

hattyúfehéren a körém

szürkülő idő fölött – – –

 

 

Odüsszeusz töprengései

elcsitult

a hazatérés mámora

 

felszállt a köd

s mint Ithakát a tenger

körülölel hiányod

 

tekintetem

a végtelenbe réved

– fölsejleni

látszanak távoli

tájak

 

sirályok köröznek

vigasztalan

egyhangúsággal

 

bennük

magamra ismerek

 

nappal rólad

álmodok

de éjszakánként

– ha semmi nesz –

Nausikaa

veled ébredek

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter